A Eurocities kezdeményezéséhez csatlakozva március 24-én, délben a budapesti közösségi közlekedés járművei is megállnak egy percre, így emlékezve meg a koronavírus-járvány áldozatairól. A Budapesti Közlekedési Központ ezért a közlekedők megértését és türelmét kéri.
Több mint 160 ezer adag Pfizer-BionTech-oltóanyag érkezett Magyarországra kedden, ezzel a két vállalat által fejlesztett koronavírus-vakcinából Magyarországra szállított dózisok száma meghaladta az 1,2 milliót - tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. kedden az MTI-t.
Szijjártó László szerint akár hétvégén kezdődhet a segédápolói tréning, amire bárki jelentkezhet. A kórházi főigazgatóság is indított önkéntes toborzást, ők egészségügyi dolgozókat várnak.
„A mai nap a koronavírus-járvány eddigi leghalálosabb napja” - írja a főpolgármester, aki szerint „most nem a harsányságnak, nem a lózungoknak, végképp nem a sikerpropagandának, hanem az elcsendesedésnek van ideje”.
Ahhoz, hogy nyitásról lehessen beszélni, két hét olyan szigort követel a döntéshozóktól és a lakosságtól Kincses Gyula MOK-elnök, amilyen még nem volt.
A Magyar Orvosi Kamara hétfő délutáni közleményében újabb intézkedéseket kért a a döntéshozóktól, az Emberi Erőforrások Minisztériuma most az ATV Híradójával közölte, miben kérik a kamara segítségét.
A látogatók magas száma miatt a Hegyvidéki Önkormányzat arra hívja fel a Normafán kirándulni vágyókat, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett maszkviselési és a távolságtartási szabályokat ott is tartsák be.
Egyértelműen Brüsszelt terheli a felelősség a vakcinabeszerzés akadozása miatt - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója a Facebookon kedden közzétett videójában.
A komplex elővárosi fejlesztés részeként megvalósulhat a metró és a HÉV összekötése, az Örs vezér terének felújítása, az érintett HÉV-vonalak teljes rekonstrukciója, új szerelvények beszerzése is.
Megsérült egy veszélyes anyagot szállító kamion egyik tartálya az M0-s autóúton Halászteleknél kedden délután. Az érintett szakaszt lezárták - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A Magyar Nemzeti Bank a korábbinál valamivel magasabb, 4-6 százalékos gazdasági bővülést, és ugyancsak magasabb, 3,8-3,9 százalékos inflációt vár 2021-re legfrissebb inflációs jelentésének kedden közölt fő számai szerint.
Áder János köztársasági elnök felesége online megbeszélést folytatott Andrzej Duda lengyel elnök feleségével, Agata Kornhauser-Dudával a magyar-lengyel barátság napja alkalmából a Sándor-palotában.
Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs javaslata csak az alapfizetést hagyta volna meg a képviselőknek a veszélyhelyzet alatt. Ezt a Fidesz és a KDNP szó nélkül leszavazta.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ma egyeztetést folytatott a miniszterelnökkel a kereskedelmi és szolgáltató szektor mielőbbi újraindítása érdekében.
A koronavírus miatti halálesetek csökkentését, a járványkezelés politikai vitáktól történő mentesítését és nemzeti oltási bizottság létrehozását sürgette az MSZP társelnöke.
Meglehet, hogy az egyre növekvő számok nem állnak össze kézzelfogható valósággá - íme néhány adat, ami jobban elhelyezhetővé, elképzelhetővé teszi a több százas, ezres, tízezres adatokat.
Több mint 60 ember jelentkezett a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron Megyei szervezetének felhívására, amiben önként jelentkezőket keresnek egy képzésre, melynek elvégzése után a megyei covid-osztályokon lehetne segíteni. A felhívást többen kritizálták, a program kitalálója szerint azonban fontos lenne, hogy a nehéz helyzet ellenére is minőségi
Ezt az újraindítást javasolja Orbán Viktornak az Iparkamara: a plázákban, üzletekben 5-10 négyzetméterenként lehessen 1 vevő, a nagyoknál csak 20 négyzetméterenként. A szépségüzletekben szintén. A vendéglátó-turisztika szektorban “kiemelt hozzáférést” kapjanak, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek.
"A pandémia és a zárások ellenére már idén akár 4 és 6 százalék között növekedhet a magyar gazdaság" - ezt Matolcsy György mondta a Monetáris Tanács ülése után. A jegybankelnök szerint az elmúlt 100 év leggyorsabb gazdasági helyreállítására számíthat Magyarország. Szerinte átmeneti lesz az infláció emelkedése, nem szállnak el az árak, jövőre már 3