2021. március 2. kedd

márc. 2
12:20
Alaptörvény-ellenesnek nyilvánították az iskolaérettségi törvényt, ami több ezer gyerek életét nehezítette meg (SzMo)
A Szülői Hang Közösség azt kéri, a kormány módosítsa az egyeztetések nélkül bevezetett törvényt.
márc. 2
12:24
Az intenzíves orvosok negyede, az ápolóknak pedig majdnem harmada távozik a Szent Imre Kórházból (SzMo)
Intézményen belüli átszervezésekkel igyekeznek orvosolni a problémát.
márc. 2
12:27
Megkezdődött Kecskeméten a Gyurcsány ügyvédjéhez kapcsolódó bűnszervezet ügye (hirado.hu)
A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.
márc. 2
12:30
Nem fog kiderülni a védettségi igazolásból, ki milyen oltást kapott (Infostart)
A magyar kormány úgy döntött, hogy az oltási igazolás nem fogja tartalmazni a vakcina típusát, míg egy hónapja ezzel ellentétes iránymutatásokat hagyott jóvá az EU-ban, írja a Népszava.
márc. 2
12:30
Dézsi Csaba éles kritikát fogalmazott meg az új egészségügyi jogszabállyal szemben: ez gyalázat, nem szabad elsunnyogni (ATV)
A győri fideszes polgármester azon háborodott fel, hogy el kellett köszönnie a kórházban vele együtt dolgozó feleségétől az új egészségügyi törvény miatt. Mindez kimondja, hogy nem lehet alá-fölé rendelt viszony rokonok között.
márc. 2
12:36
„Az egészségügy drámai hónapokat követően most drámai napokat él meg” – Gyurcsány Ferenc az egészségügyi dolgozóknak üzent (Blikk)
Gyurcsány Ferenc az egészségügy jelenlegi helyzetéről szólalt meg, illetve a dolgozókhoz is intézett néhány szót.
márc. 2
12:42
Menczer Tamás: egész Európa az orosz és a kínai vakcinára vár (Infostart)
Magyarország a harmadik állam az Európai Unióban az átoltottság alapján - mondta az államtitkár, aki az ellenzéknek is üzent.
márc. 2
12:42
Itt a nagy bejelentés: erre készülnek Vona Gáborék március 14-én (Blikk)
A Vona Gábor, egykori jobbikos elnök nevével fémjelzett Második Reformkor nevű alapítvány online népszavazást készül indítani március 14-én arról, hogy a jövőben a külföldön élő és dolgozó magyarok is szavazhassanak levélben. A szervezetnek ez az első nagyszabású akciója és kezdeményezése, amelyet a Facebook-oldalán élőben jelentette be a politikus
márc. 2
12:42
Itt a heti oltási terv: egy hét alatt több mint félmillió oltást fognak beadni (ATV)
Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs tájékoztatóján kijelentette, hogy óriási tempóban halad a járvány előre. Hozzátette, hogy olyan gyors megbetegedéseket tapasztalnak a klinikusok, amely szinte órákon belül fejlődik ki.
márc. 2
12:42
Na végre! Nem feszengenek többé a nők, ez lesz a tavaszi divat (Ripost)
Nagyon laza trenddel érkezik a tavaszi női kollekció. Kényelmes cuccokat viselhetsz, idén a divatban ez most mindent visz!
márc. 2
12:44
Gyász: meghalt Szabó János egykori miniszter (Blikk)
84 éves korában elhunyt Szabó János.
márc. 2
12:45
Felgyorsult az apadás üteme a Közép-Tiszán (hirado.hu)
A Tisza vízállása Szolnoknál kedd reggel 707 centiméter, apadó volt.
márc. 2
12:48
„Tetőtől talpig nagyon megráz” – mondja Upor László a BKV-s késes bűntettről (ATV)
Upor László az SZFE egykori rektor-helyettese a Spirit FM „Viccen kívül” című műsorában beszélt az intézmény körüli botrányról, az SZFE-maszk miatti csepeli késelésről, illetve arról, hogy miért gondolja azt, hogy a párbeszéd helyett őket orrba vágták, sípcsonton rúgták, lándzsát döftek beléjük és mégis az elkövető jajgat, hogy micsoda fájdalom ért
márc. 2
12:48
Telex: Olyan az élet a kaszinóban, mintha nem is lenne járvány (SzMo)
A Telex rejtett kamerás felvételeket készített az egyik budapesti kaszinóban. Az emberek egymást tapossák az asztalok körül, a maszkok hanyagul lehúzva, miközben ugyanazokat a zsetonokat fogdossák.
márc. 2
12:54
Újabb részletek a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiáról (Infostart)
A projektnek szentelt honlapon részletes kérdőív és véleményezési lehetőség áll rendelkezésre: el lehet mondani azt is, hogy mit gondol a vasútról és a hévekről, az, aki használja, és az, aki nem.
márc. 2
13:00
Fontos videó került ki: Így zajlik a vakcinák hazai engedélyezése (Ripost)
Müller Cecília részletes mondta el, hogy történik a vakcinák hazai engedélyezése. Így mindenki számára világossá válhat, mi történik a kulisszák mögött.
márc. 2
13:03
Kocsis: Gyurcsány Őszöd óta semmit sem változott, most épp az oltásokról hazudik (hirado.hu)
Gyurcsány Ferenc a kormányfőnek beadott vakcinát is képes volt megkérdőjelezni.
márc. 2
13:06
Kásler Miklós: a legnagyobb nehézséget most az emberek elfáradása jelenti (ATV)
„A magyar egészségügyi rendszer nem rendült meg” – ezt mondta az emberi erőforrások minisztere a Spirit FM Exkluzív Novák Andrással című műsorában. Hozzátette, minden lehetőséget ki kell használni, hogy a következő néhány hétben várható extrém mértékű fertőzés növekedését és annak következményeit megállítsák.
márc. 2
13:12
Varga Mihály és Tordai Bence keményen összecsapott egymással (ATV)
A Párbeszéd politikusa Varga Mihálytól válaszokat vár, Varga szerint meg Tordai Bence munkája során nem csinált még semmi hasznosat.
márc. 2
13:12
Családi dráma: utcára kerülhet az ország legkövérebb tinédzsere (Ripost)
Hajléktalanná válhat Rácz Géza. A most 230 kilós Gézu évek óta az egyik rokonuk házában lakik az édesanyjával, ám most a tulajdonos közölte, hogy szeretne végre beköltözni a saját ingatlanába, ezért nekik két héten belül menniük kell.
márc. 2
13:12
Karikó Katalin: Már egy dózis Pfizer-vakcina is véd (Demokrata)
A 3 hét helyett 35 nap is megfelel a Pfizer-BioNTech-vakcinából a 2. dózis beadási idejének – ezt válaszolta Karikó Katalin a közösségi oldalán egy magyar követőjének.
márc. 2
13:24
Hollik nem kímélte Gyurcsányt: durván nekiment (ATV)
Gyurcsány Ferenc hétfői Facebook-bejegyzése azt bizonyítja, hogy semmit nem tanult az őszödi beszédből és számára semmi sem drága, még az emberélet sem - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója kedden, a Facebookon közzétett, a DK elnökének címzett videoüzenetben.
márc. 2
13:24
„Hülye kormány”, „tragikus helyzet” – kemény szavakkal mennek neki ellenzéki politikusok az új egészségügyi törvénynek (SzMo)
Abban mindannyian egyetértenek, hogy hiba volt a szolgálati jogviszony vihart kavart változtatását épp a harmadik hullám közepén áterőltetni.
márc. 2
13:27
Etikátlan a politizáló háziorvosok vakcina elleni hergelése (hirado.hu)
Etikai vizsgálat azonnali megindítását, illetve a Magyar Orvosi Kamara elhatárolódását sürgeti Csókay András idegsebész.
márc. 2
13:36
A rendőrök szeme láttára égett ki egy migránsokat szállító autó (Infostart)
Rendőri intézkedés közben történt az eset az M9-es autópálya Bács-Kiskun megyei szakaszán.
márc. 2
13:36
Meztelenül melegítettek be a táncoslányok! Lefotózták őket (Ripost)
Semmit sem viseltek a bemelegítéshez a csajok, amikor a fotó készült róluk...
márc. 2
13:36
Operatív törzs: április 11-ig beadnák az oltás első adagját minden regisztrált magyarnak (SzMo)
György István államtitkár, az oltási munkacsoport vezetője ismertette a következő hét részletes oltási tervét is.
márc. 2
13:36
Tisztifőorvos: a héten felgyorsul az emberek beoltása (Demokrata)
Videó! Az a legfontosabb, hogy minél rövidebb idő alatt minél nagyobb átoltottságot sikerüljön elérni – mondta Müller Cecília.
márc. 2
13:42
A nemrégiben elhunyt újságíróval kapcsolatban terjesztettek álhírt egy oltásellenes csoportban (ATV)
Vultur Csaba halálhírét felesége osztotta meg: az újságíró epilepsziás rohamokat követő szívleállásba halt bele.
márc. 2
13:48
Benkő Tibor átruházta a Honvédkórház irányítását (Infostart)
A honvédelmi miniszter államtitkára, Vidoven Árpád kapta a feladatot. Az intézményt Wikonkál Norbert vezeti.
márc. 2
13:48
Országos ellenőrzés lesz az utakon jövő héten (Demokrata)
Az európai szintű ellenőrzés keretében elsősorban a biztonsági öv használatát vizsgálják a rendőrök.
márc. 2
13:54
„Versenyt futunk az idővel, tovább gyorsítunk az oltáson” (Demokrata)
Videó! Sem az első, sem a második hullám nem produkált ilyen rohamosan növekvő számokat – figyelmeztetett György István.
márc. 2
14:00
Minden iskolában máshogy szervezték meg a középiskolai felvételit (Infostart)
Szigorú járványügyi intézkedések mellett kezdődtek meg a középiskolai felvételi szóbeli vizsgái.
márc. 2
14:06
Vona Gábor online népszavazást indít a külföldiek levélszavazásáért (SzMo)
Ez volt a bejelentés, amit Jobbik elnöke tegnap lengetett be.
márc. 2
14:06
Budai Gyula szerint Gyurcsány ügyvédje szeretné elhúzni bírósági ügyét (Demokrata)
A politikus azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy kedden megkezdődött a Kecskeméti Törvényszéken a Czeglédy Csaba és társai ellen indított büntetőper.
márc. 2
14:12
Operatív törzs: Szijjártó Péter kiegészítette a karanténszabályokat (Demokrata)
Videó! Kiegészítette a miniszter az üzleti útról hazatérőkre vonatkozó karanténszabályok alóli mentességet – mondta Kiss Róbert.
márc. 2
14:15
Elhunyt az Antall-kormány földművelésügyi minisztere (hirado.hu)
Életének 84. évében elhunyt Szabó János, a Független Kisgazdapárt volt országgyűlési képviselője.
márc. 2
14:18
Nagy razziát tart a rendőrség az utakon (Infostart)
Magyarország egész területén kell ellenőrzésekre számítani.
márc. 2
14:18
Tömeges koronavírus elleni oltás lesz a hétvégén, íme a részletek! (Ripost)
Dömötör Csaba országgyűlési képviselő jelentette be a Facebook-oldalán, hogy tömeges koronavírus elleni oltás lesz a hétvégén.
márc. 2
14:24
Lázár János: az igazság a munkások oldalán van (ATV)
A volt kancelláriaminiszter friss Facebook-posztjában hangsúlyozza, hogy „olyan nincs, hogy egy multi csak kér és kap, de amikor tehetné, nem akar visszaadni valamit azoknak, akiknek a profitját és a támogatását köszönheti.” Szerinte kevés az olyan vállalkozás a járvány árnyékában, amelynek több a lehetősége, mint a nehézsége. Azt mondja, hogy a ma
márc. 2
14:36
Videó: megérkezett az első gemenci fekete gólya (SzMo)
Nincs mese: itt a tavasz!
márc. 2
14:48
Nem jár végkielégítés a távozó orvosoknak, ha nincs 10 év munkaviszonyuk? (SzMo)
Kunetz Zsombor a közösségi oldalán osztotta meg egy egészségügyi dolgozó sorait, aki arról ír, hogy ma közölték vele a munkaügyön: 6 év után valószínűleg nem jár neki végkielégítés.
márc. 2
14:54
Országos kórház-főigazgató: az egészségügyi dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új szerződését (ATV)
Az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint - közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján az országos kórház-főigazgató, aki óriási eredménynek nevezte ezt.
márc. 2
14:54
Nem mindennapi történet: az utolsó percben érkezett segítség az óbudai étterem számára (Ripost)
Új-zélandi étterem sietett az óbudai Gléda vendéglő megsegítésére, amelyik a Covid miatt, hónapok óta a túlélésért küzd. A tulajdonosok végül úgy döntöttek, a havonta érkező összegből egyedül menekülni kényszerülő édesanyák és gyerekeik számára főznek.
márc. 2
14:54
Szél Bernadett azt se tudta, hol van (Demokrata)
Sok kommentelő szerint a Momentum színeiben induló politikusnak illene megismernie saját körzetét.
márc. 2
14:56
Az egészségügyi dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új szerződését (Demokrata)
Minden garancia megvan rá, hogy az ellátás színvonala az ország bármely területén az eddiginek megfelelő maradjon, sőt akár javuljon is.
márc. 2
15:03
Magyarország élen jár a veszélyes termékek kiszűrésében (hirado.hu)
Hatékonyan szűrik ki a hatóságok a fogyasztókra veszélyes termékeket a kiskereskedelemből.
márc. 2
15:12
Határozatlan idejű sztrájk kezdődött a Continental makói üzemében (ATV)
Határozatlan idejű sztrájk kezdődött a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában kedden 14 órától a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) szervezésében.
márc. 2
15:18
A BKK elárulta, mi az, ami a kevesebbet utazóknak most igazán megéri (Infostart)
Annak ajánl jegyfajtákat a Budapesti Közlekedési Központ, aki mostanában kevesebbet utazik tömegközlekedéssel, és nem akar havi bérletet venni.
márc. 2
15:18
"Én maradok, és Hölvényi György is marad a Néppártban" - Semjén Zsolt fogalmazott így (ATV)
A KDNP álláspontja nem változott: Hölvényi György akkor is marad az Európai Néppárt EP-frakciójának a tagja, ha a Fidesz adott esetben távozna - erősítette meg az atv.hu-nak több kormánypárti forrás.

Keresés