Fotó alapján be lehet azonosítani, ki vásárolta meg az edzéstervet. Azt ugyanakkor továbbra sem tudni, melyik magyar tréner adta el Katinka szellemi termékét.
A vakcina nagyon ritkán ugyan, de komoly mellékhatást okozhat: vérrögképződés és alacsony vérlemezkeszám, emiatt mondta el róla a virológus a véleményét.
Szaniszló Sándor levelet írt a külügyminiszternek, mert szerinte az 1 millió oltásra váró magyart kellene ellátni a vakcinával, mert úgy véli, itthon sokkal rosszabb a helyzet, mint minden más, velünk összevethető országban.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/04/08/3857/
A hatóság az első negyedévben közel 310 üzletben és webáruházban vizsgálódott, 59 százalékuknál talált kifogásolnivalót – közölte csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
„Nem gondoltam, hogy ennyire borzalmas lesz, de azt kell mondjam, az ellenségemnek sem kívánom ezt a két hetet. Az első tíz nap, komolyan mondom, maga a pokol volt.”
A gyerekek oltását sürgetik a magyar háziorvosok: a harmadik hullámban megnőtt a fertőzött kiskorúak száma, ráadásul a 70-80 százalékos átoltottság nélkülük megvalósíthatatlan.
Az Aktív Magyarország Program újabb mozgásforma támogatását segíti idéntől, már sítanpályák fejlesztésére is lehetett jelentkezni. A programnak köszönhetően 2021 novemberéig Székesfehérváron, Keszthelyen, Miskolcon és Agárdon épülnek új sítanpályák.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) azt javasolja, hogy amennyiben elértük a kívánt számokat, a már védettséggel rendelkező lakosság korlátozások nélkül, de ellenőrzötten élhesse életét és térjen vissza a reálgazdaságba. Egy közvélemény-kutatás alapján a lakosság megosztott a kérdésben.
A demokratikus és jogállami normák tagállami teljesülését figyelő központ létrehozását javasolja a NATO Parlamenti Közgyűlése a NATO központi szervezetén belül.
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 2 608 084, közülük 1 077 947 személy már a második oltását is megkapta. 4 814 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 698 490-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 272, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 22 681-re emelkedett.
Az otthonfelújítási program hatására az első negyedévben megnőtt a kereslet a korszerűsítési munkáknál használt valamennyi termékcsoportban, de főként a szerkezetépítő, nyílászáró-, valamint a gyorsan beépíthető betontermékek és a műanyagalapú (EPS) hőszigetelő anyagok iránt - közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ).
„120 óra vár rám, a helyszín még folyamatban, de egy fix — én vállalom a felelősséget azért, amit el sem követtem, a kormány viszont soha, semmiért" - írta a képviselő.
„A Jóisten és az egészségügyi dolgozók segítségével végül mégis győztesen kerültem ki a kórral folytatott küzdelemből” – számolt be Aradszki András a Coviddal való küzdelméről.
Mint ismert, miután Magyarországon 2,5 millió embert beoltottak a koronavírus elleni vakcinákkal, így a kormány elrendelte a lépcsőzetes újranyitás első fokozatát. A leginkább érintett területek a kereskedelem és a szolgáltatás. Mostanra minden nagyobb áruházlánc közölte, miként lehet náluk vásárolni.
Több hallgató szerint is rasszista, szexista és homofób megjegyzéseket tett a Szegedi Tudományegyetem egyik oktatója, Gulyás László a február 17-i, online megtartott, Migráció és menekültügy a XX. században című órán. A diákok együttesen nyújtottak be egy panaszlevelet, amelyben összegyűjtötték az órán elhangzott sértő megjegyzéseket.
Az ipari termelés februárban 1,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a januári 6,7 százalékos visszaesés után, ráadásul a külkereskedelmi mérleg is jelentős többlettel zárt februárban.
A jogszabály szerinti nyitáshoz szükséges feladatok egy részét előre el tudták végezni a boltosok, így a többségük ki is nyitott – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek csütörtökön.
A pénzügyminiszter szerint a gazdaság kilábalása gyors ütemben valósulhat meg. Idén éves szinten 4 százalékos, jövőre pedig 5 százalékot meghaladó bővülésre számít.