A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón elmondta: a háziorvosok megkapják az összes oltásra regisztrált listáját, most a háziorvosokra van bízva a kiválasztás menete. A védettséget igazoló kártya "érvényesnek most is érvényes", de később születhet döntés arról, hogy pontosan mire jogosít.
Akár meg is háromszorozhatják eddigi keresetüket a Gazdaságvédelmi Alap forrásaiból csütörtökön induló „Közfoglalkoztatásból versenyszférába” program résztvevői – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az ITM közleménye szerint.
A miniszter a kormányinfón azt mondta, az iskolaigazgatók engedélyezhetik a diákoknak a távollétet, de az alsósoknak nem lesz távoktatás. Szerinte a legjobb vakcinák között van a Szputnyik, a nyugati vakcinánál is jobb.
Az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) vezette azt a kutatócsoportot, amely az ELKH Ökológiai Kutatóközpont és az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet részvételével vizsgálta a parti szűrésű kutakból származó csapvizek összetételét Budapesten és környékén.
Újra 15 millió forintra megbírságolta az Magyar Nemzeti Bank a Gyurcsány-házaspár érdekeltségébe tartozó Altus Portfolió Kft.-t, jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt - közölte Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Újra 15 millió forintra bírságolta meg a Magyar Nemzeti Bank, a Gyurcsány házaspár érdekeltségébe tartozó Altus Portfolió Kft.-t, jogosulatlan pénzügyi tevékenység miatt – közölte Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője.
Az egyetemi autonómia az Alaptörvényben rögzített tény, a gazdálkodás terén változtatnak a modellváltással az intézmények – jelentette ki az M5 Nap témája című műsorában a felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkár. Bódis József elmondta: az új típusú alapítványok jelentette jogintézmény a korábbinál nagyobb fokú rugalmasság
Nem került volna sor Gulyás László szegedi professzor kitüntetésére, ha ismerték volna a megszólalásait, azokkal a szavakkal ugyanis a kormány semmilyen formában nem azonosul - jelentette ki a kancelláriaminiszter az ATV kérdésére a Kormányinfón.
Több mint egy éve a koronavírus folyik a csapból is, mindenhol, neten, lapokban, rádióban, tévében találkozhatunk ilyen tartalmú hírekkel. És sokszor felkapja a fejét az ember arra, hogy nocsak, ez vagy az a szakember egy hete még homlokegyenest mást mondott, mint most, vagy éppen ugyanaz a megszólaló az egyik hírportálnak nyilatkozva mond valamit,
Több mint harminc különböző, Magyarországon őshonos gyümölcsfát ültetnek el csütörtökön a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákóczifalva egyik általános iskolájának udvarán.
Az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján elhangzott, nem közvetíthetők online az osztálytermi tanórák, illetve hogy az igazgatók megengedhetik a szülőknek, hogy féltett gyermekeik igazoltan otthon maradjanak.
Falus Ferenc volt országos tiszti főorvos szerint nagy kockázattal járhatnak azok az intézkedések, amelyeket a kormány nyitásként kommunikál. Azt támogatja, hogy a felső tagozatos iskolások hétfőn még nem térnek vissza az intézményekbe, de szerinte az óvodásoknak sem kellene még bejárniuk.
Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár ismertette az iskolák újranyitásával kapcsolatos kormánydöntések részleteit az operatív törzs tájékoztatóján.
A Momentum elnöke a Partizánnak adott interjút, melyben elmondta: ha nem lesz lehetőség online szavazásra az előválasztáson, akkor „benne van a pakliban”, hogy nem vesznek részt rajta.
A 150 raktárkoncertre 5 milliárd forint jutott, de kapott támogatást 456 cigányzenész és 110 népzenész is; Szentkirályi Alexandra a Kormányinfón tárta a nyilvánosság elé a legfontosabb számokat, kevéssel a nyitás előtt.
A köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs tájékoztatóján arról beszélt: hétfőtől az óvodákban minden gyerek a saját csoportjába kerül vissza, egy csoport ugyanis olyan, mint egy egy zárt kör, ez pedig növeli a biztonságot. Aki azonban meg tudja oldani a felügyeletet, otthon tarthatja gyermekét.