2021. június 4. péntek

jún. 4
17:33
Több mint 1,8 milliárd forintból megújul a szegedi jogi kar épülete (Demokrata)
A munka június közepétől várhatóan jövő júliusig tart.
jún. 4
17:39
Egyre többen ilyen jegyeket, bérleteket vesznek Budapesten: ezért járnak jobban (Pénzcentrum)
Egyre népszerűbb a mobiljegy, ma már minden tizedik BKK-bérletet telefonon vásárolnak a fővárosban közlekedők, emellett folyamatosan nő a visszatérő vásárlók aránya is, azaz egyre többen vannak azok, akik végleg lecserélik a papír alapú jegyeket és bérleteket - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
jún. 4
17:45
Szakértő: Nem feltétlenül az iszlám terrorizmus a legaggasztóbb (ATV)
Krasznay Csaba kiberbiztonsági szakértő úgy látja: az adatok szerint nem feltétlenül az iszlám terrorizmus a legaggasztóbb, hiszen ezt jelenleg megfelelően figyelik. Viszont, mint fogalmazott, ott nő fel az interneten a szélsőjobboldali radikalizmus, és akadnak extrém nőgyűlölettel kapcsolatos cselekmények is.
jún. 4
17:57
Gergely Márton: nem más HVG-t kell csinálni, csak erősebbet (Infostart)
Az olvasó csak azt érezze, hogy jobb lett a lap, nem azt, hogy más – mondta az InfoRádióban az újság vezetését július elsejétől átvevő felelős szerkesztő.
jún. 4
17:57
Dobrev és Jakab bejelentette: Miskolc mindkét választókerületében összefog a Jobbik és a DK (ATV)
Kölcsönösen támogatja egymás jelöltjeit a Jobbik és a DK Borsod-Abaúj-Zemplén megye két választókerületében. A DK az 1-es választókerületben Szilágyi Szabolcs jobbikos jelöltet, míg a Jobbik a 2-es számú választókörzetben Hegedűs Andreát.
jún. 4
18:09
Indul a Batthyány tér felújítása, sok változást hoz a közlekedésben (Infostart)
Megzöldül Buda egyik legforgalmasabb tere.
jún. 4
18:09
Kormányszóvivő: "a főváros már megint képtelen ellátni a feladatát, és az államnak kell a helyébe lépni" (ATV)
"Nem először fordul elő, hogy a főváros képtelen ellátni a feladatát, és az államnak kell a helyébe lépni" - jelentette ki a kormányszóvivő a budapesti hajózással kapcsolatban a közösségi oldalán pénteken.
jún. 4
18:09
Vagyonokat fizetnek ki az egészségükre a magyarok: a család, az család (Pénzcentrum)
Az egészségpénztárpénztártagok nemcsak májusban, de egész évben egyre nagyobb figyelmet fektetnek családtagjaikra. A családi (önsegélyező) támogatásokat tavaly 23 százalékkal több alkalommal vették igénybe, mint az azt megelőző évben. Az idei első negyedéves eredmények pedig azt mutatják, hogy 2020 ugyanezen időszakához képest 27 százalékkal igénye
jún. 4
18:15
Falus: Orbán azt mondta, egy hétvége alatt beoltja az országot, ehhez képest tömeges oltás sem volt (ATV)
Tömeges oltás helyett készenléti oltásra áll át Magyarország, hangzott el Orbán Viktor részéről reggel az állami rádióban. A miniszterelnök azt mondta: mostantól egyéni felelősség az, hogy ki kér oltást. A kormányfő arról is beszélt, hogy a gyerekek tömeges oltásával kapcsolatos döntést nyár vége felé hozhatják meg. Közben továbbra is kedvezőek a j
jún. 4
18:39
Egymás tenyerébe csapott Tordai Bence és Szijjártó Péter (Infostart)
Ritkán látható pillanatot osztott meg a Párbeszéd országgyűlési képviselője a Facebookon.
jún. 4
18:39
Kormány: június 15-re uniós használatra is alkalmas lesz a magyar védettségi igazolvány (ATV)
Június 15-re alkalmassá válik a magyar védettségi igazolvány az uniós használatra is - ígéri a kormány. Egy turisztikai szakember azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy az utazás megtervezésénél, illetve indulás előtt is érdemes tájékozódni az aktuális beutazási feltételekről. Az ATV Híradójának riportja.
jún. 4
18:51
„A Fidesz fegyveres provokátorokat küldött Dobrev Klára egri utcafórumára!” - írja a DK (SzMo)
Beszámolójuk szerint: 'miután a DK EP-képviselője, Rónai Sándor rendőrt hívott a fegyverrel hadonászó férfi miatt, a kiérkező rendőri egység golyóállómellénybe öltözött, és őrizetbe vette a provokátorokat'.
jún. 4
19:03
Megszólalt a szekszárdi ellenzéki frakcióból kilépő képviselő, miután a Párbeszéd felfüggesztette párttagságát (ATV)
Felfüggesztette Zaják Rita párttagságát a Párbeszéd, miután a szekszárdi képviselő márciusban kilépett a város ellenzéki frakciójából, és ezzel megszűnt az ellenzéki többség a közgyűlésben. A szövetség nem akarja annyiban hagyni a dolgot, most azon dolgoznak, hogy visszaszerezzék a kilépett képviselő mandátumát. A Párbeszéd korábban többször is fel
jún. 4
19:03
Andrej Babis: „Magyar barátaink szükség esetén mindig segítettek” (Demokrata)
Szijjártó Péter Prágában átadta a Magyarország által Csehországnak kölcsönadott vakcinákat Andrej Babisnak. Videóval!
jún. 4
19:15
Jakab Péter megérti, hogy a pápa nem akar Orbán Viktorral találkozni (ATV)
A Jobbik elnöke nem csodálkozik azon, hogy Ferenc pápa nem tervez találkozást Orbánnal és Áderrel szeptember 12-ei budapesti látogatásának alkalmával.
jún. 4
19:21
Latorcai János: lélekben kitörtünk a ránk kényszerített trianoni rabságból (Demokrata)
Latorcai János emlékeztetett, immár 1,1 millióan váltak nemzettársainkból honfitársainkká.
jún. 4
19:27
Nem mindennapi fotót osztott meg Gyurcsány Ferenc születésnapján (ATV)
60 éves lett a DK elnöke, Magyarország egykori miniszterelnöke. Gyurcsány a jeles nap alkalmából nem mindennapi fotóval jelentkezett közösségi oldalán.
jún. 4
19:39
Érdemes a választójogi korhatárt 16 éves korra levinni? (ATV)
Nagy Blanka politikai aktivista szerint magát a választójogot nem biztos, hogy korhoz kellene kötni. A Spirit Fm Beszóló című műsorában úgy fogalmazott: lehet 16 évesen is felelősségteljesen szavazni és úgy is, hogy "42 évesen azt sem tudjuk ki a köztársasági elnök."
jún. 4
19:39
Megint vétózott a magyar kormány az EU-ban, hogy megmentse Kínát egy rosszalló nyilatkozattól - Friss hírek 2021. június 04. 19:30 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/06/04/4394/
jún. 4
19:45
„Nem készül el soha” (Demokrata)
Öt hónapja nem történt semmi azon kívül a Lánchíddal, hogy a felújítás költségei ötmilliárd forinttal megnövekedtek.
jún. 4
20:15
"Megmenekültek a kilakoltatástól az egészségügyi dolgozók!" - jelentette be Tordai Bence (ATV)
Lezárulhat közel 30 egészségügyi dolgozó és családjának kálváriája, a Párbeszéd szóvivője ugyanis ígéretet kapott Szijjártó Péter minisztertől, hogy nem fogják kilakoltatni őket az OPNI területén található szolgálati lakásaikból.
jún. 4
20:21
Ez az utolsó hétvége, hogy ingyen parkolhat a Normafánál (Infostart)
Fizetőssé teszi az önkormányzat a Konkoly-Thege úti régi murvás területen épült új parkolót.
jún. 4
20:33
Fegyvert rántottak Dobrev Klára egri utcai fórumán (Infostart)
Egy 25 éves felsőtárkányi férfinál volt gázfegyver. A DK szerint a Fidesz küldött fegyveres provokátorokat az eseményre.
jún. 4
20:39
Önt is érintheti: jelentős korlátozások jönnek a hétvégén a Lánchídnál (ATV)
Egy II. világháborús bomba hatástalanítását végzik a szakemberek vasárnap délelőtt, ezért jelenős korlátozásra kell készülni a Lánchíd környékén, amely a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatait is érinti - közölte a közlekedési vállalat pénteken az MTI-vel.
jún. 4
20:51
Agresszív aligátorteknősre bukkantak egy kis mogyoródi tónál helyi horgászok (ATV)
Agresszív aligátorteknőssel gyűlt meg a baja a mogyoródi horgászoknak, az össze-vissza harapdáló állathoz vadbefogót riasztottak.
jún. 4
20:51
Balog Zoltán: a levágott tagok élnek, mert élni akarnak (Demokrata)
A magyar fájdalom életösztönünk riadója, a magyar bánat nem lemondó – mondta Balog Zoltán.
jún. 4
21:03
Varju László a Dobrev Klára rendezvényén történtekről: minden ellenzéki vezetőnek figyelni kell (ATV)
A DK alelnöke reagált arra, hogy ma délután Egerben három ismeretlen férfi zavarta meg a párt miniszterelnök-jelöltjének országjáró rendezvényét, majd egy gázpisztoly is előkerült. Varju szerint ez a magatartás azokra jellemző, akik valamitől félnek.
jún. 4
21:09
Virtuális agymosás, hűségeskü: így hálózhat be az Iszlám Állam vagy az al-Kaida akár magyar fiatalokat is (ATV)
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő szerint az elmúlt évek kormányzati kommunikációja nyomán a legtöbben szakállas, gépfegyveres férfiakat képzelnek el, amikor terroristákról van szó, holott a terrorszervezetek átlagos európai fiatalokat is képesek beszervezni.
jún. 4
21:27
Megemlékező istentisztelet az erdélyi Nyárszón (Demokrata)
.
jún. 4
21:33
Kövér László: tragédia történt 101 éve, de túléltük (Demokrata)
Tragédia történt 101 évvel ezelőtt, de túléltük és a magyar nemzet köszöni szépen, jól van – mondta Kövér László. Videóval!
jún. 4
21:39
Bemutatták a Trianon-kislexikon bővített kiadását (Demokrata)
A kötet célja, hogy segítsen eligazodni az 1920-hoz vezető események és az azok hatására kialakult jelenségek útvesztőjében.
jún. 4
21:45
Rekordmértéket ölt az Amazonas esőerdőinek kiirtása Brazíliában (ATV)
Több mint 40 százalékkal nagyobb területű esőerdőt pusztítottak ki idén májusban Amazónia brazíliai térségében a tavalyi év azonos időszakához képest.

Keresés