Megerősítenék a bíróságok független felügyeleti szervét, az Országos Bírói Tanácsot, amely a jövőben felülbírálhatná az Országos Bírósági Hivatal politikai kinevezett elnökének döntéseit, és még a kúriai kinevezésekbe is beleszólása lehetne.
A területfejlesztési miniszter egy tízes skálán 7-8-as bizalmi indexet adott az Európai Bizottság és a kormány kapcsolatának, és jó hírnek nevezte, ha november 22-én már dönt az EB a Magyarország ellen folyó jogállamisági mechanizmusról. Navracsics Tibor beszélt arról is, hogy politikailag nem lát kivetnivalót abban, hogy a pedagógus-szakszervezete
Szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 3,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - ismertette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Fokozott ellenőrzést tart a vasúti biztonság megőrzéséért a magyar rendőrség egy egységes nemzetközi művelet részeként november 8-10. között - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a police.hu oldalon.
A Siemens Energy Kft. mintegy 30 milliárd forintos beruházással 400 munkahelyet hoz létre a következő években Magyarországon, és a projekt részeként most lerakták az alapkövét a német hátterű vállalat új budapesti gyártócsarnokának - jelentette be a tárca közleménye szerint kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Hiába jeleztük sokan, sokféleképpen a problémákat, semmiféle konkrét, elfogadható lépés nem látszik kirajzolódni, még ígéretek szintjén sem, mondják a pedagógusok.
A magyar közvélemény elutasítja Brüsszel tervét Ukrajna finanszírozásáról - írta a Századvég Alapítvány legfrissebb elemzésében, amelynek összefoglalóját kedden juttatták el az MTI-hez.
A napirend előtti felszólalásokat, az interpellációkat, valamint azonnali kérdés-válaszok óráját élőben közvetítjük, Facebook- és YouTube-csatornánkon is.
Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter Balczó Barnabást jelöli a Magyar Posta Zrt. igazgatósági tagjának, valamint azt a tulajdonosi javaslatot tette a Magyar Posta igazgatósága számára, hogy a jelöltet nevezze ki új elnök-vezérigazgatónak - tájékoztatta a miniszter kedden az MTI-t.
Az október elejére kereskedelmi üzembe helyezett görög-bolgár (IGB) és lengyel-szlovák összekötő földgázvezeték, valamint a norvég gázt Lengyelországba szállító Baltic Pipe lehetővé teszi, hogy Magyarország tovább tágítsa beszerzési lehetőségeit - jelentette ki Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi kapcso
Az érdekképviseleti vezetők attól tartanak, hogy kivezethetik a pedagógusokat a közalkalmazotti jogállások törvényéből és a bérrendezést a közoktatás rendszerének átalakításához fogja kötni a kormány– mondta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a Spirit FM Aktuál című műsorában.
Hamarosan csak alacsonypadlós autóbuszok közlekednek majd Budapesten, a Bkv Zrt. folytatja magaspadlós Ikarus járműveinek kivonását a menetrend szerinti forgalomból - közölte a társaság kedden az Mti-vel.
Történelmi lehetőséget jelent Magyarországnak, hogy a Közös Agrárpolitikához (KAP) kapcsolódó stratégiai tervét elfogadta az Európai Bizottság - mondta keddi sajtótájékoztatóján Budapesten az agrárminiszter.
,,Átfogó és tartalmas megbeszélést folytattunk arról, hogyan lehet előmozdítani az USA és Magyarország kapcsolatát. Alig várom a közös munkát" - így fogalmazott az amerikai nagykövet miután Semjén Zsolttal találkozott. A miniszterelnök-helyettes a Karmelita kolostorban fogadta David Pressmant.
A mai félidős amerikai választásnak nagy jelentősége van a háborús helyzet alakulása és a magyar-amerikai együttműködés jövője szempontjából is - mondta kérdésünkre a miniszter, hangsúlyozva: a republikánusok visszaállítanák velünk az adóegyezményt.
Valószínűleg lesz megállapodás az EU és a magyar kormány között, így elvileg megnyílnak az uniós pénzcsapok, jelentette ki az mfor.hu-nak adott interjúban Ujhelyi István. Az EP-képviselő szerint ugyanakkor Brüsszel csak akkor adja oda a pénzt, ha a kormány betartja a korrupcióellenes vállalásait – erre ellenőrző rendszert állít majd fel. Hozzátette
Nyilatkozatukban úgy fogalmaznak, szeretnék felhívni a figyelmet arra, „hogy továbbra sem látszik a kormányzati szándék az oktatás legégetőbb problémáinak rendezésére”.
Nehéz helyzetbe került a kétgyermekes Szita Edina és családja. Az édesanyának és férjének a nap 24 órájában súlyos beteg lányaikról kell gondoskodniuk úgy, hogy mindössze alig több mint 200 000 forintból kell megélniük havonta. A család napról napra tervez, jelenlegi albérlete a bérleti díjtámogatások segítségével egy évre előre ki lett fizetve, ez
Németh S. Szilárd szerint ha szimplán az elvesztett sajtóperek alapján kezdenének szelektálni, honnan hívnak vendég-kérdezőt, akkor nem sok orgánum jöhetne számításba.
“Egy olyan árformula van a szerződésben, amelynek következtében az európai tőzsdei árak alakulása gyorsan megjelenik a magyar beszerzési árban” - mondta a külgazdasági és külügyminiszter az ATV kérdésére, hozzátéve: “abban az árban, amelyet hónapról hónapra fizet az MVM kereskedő cége a Gazprom Exportnak”.
Füzi Krisztián lokálpatriótaként is kiáll azért, hogy a 12 ezres közösségének ne vegyék el a postáját. Egy hónappal ezelőtt a viszonylag közeli Római téren is bezárt egy hivatal.
Hatvan dél-pesti tanár szünteti be a munkát a jövő hétre. Több száz pedagógus ígéri, hogy határozatlan időre csatlakoznak hozzájuk, amennyiben retorzió érné őket a fellépésük miatt.
A kormánypárt Varju László nyilatkozatára reagált, miszerint egy újabb adat azt bizonyítja, „hogy az Orbán-kormány okozta a rezsiválságot Magyarországon.”
Azonos arányban hazai és uniós forrásból tervezik az összeget 2025-ig biztosítani – jelentette be a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a 24. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencia keddi nyitónapján Egerben.