2022. november 9. szerda

nov. 9
14:18
OTP: 20 százalékkal nőtt a megtakarítással rendelkezők aránya (SzMo)
A pénzügyi tudatosság növekedése új jelenség, a Covid alatt a megtakarítási szokások változása nem volt tapasztalható. Az emberek többsége azonban még mindig az államtól várja a problémái megoldását.
nov. 9
14:18
Kitalálja, hogy melyik magyar településen a legmagasabb az egy főre jutó tőkejövedelem? (rtl.hu)
Spoiler: Felcsúton.
nov. 9
14:36
Egyre fiatalabb korban válnak örökbefogadhatóvá a gyerekek (Demokrata)
Magyarországon évente mintegy ezer gyermek örökbefogadási eljárása zajlik – emlékeztetett Hornung Ágnes.
nov. 9
14:54
lemondott Palkovics László ipari miniszter – Mi történhetett? (Blikk)
Bejelentette lemondását Palkovics László technológiai és ipari miniszter. A Telexnek több forrás is megerősítette, valamint a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) is úgy értesült, hogy a kormány egyik meghatározó alakjának számító politikus lemondását Orbán Viktor miniszterelnök elfogadta.
nov. 9
14:54
Palkovics László lemondásának híre terjed (ATV)
Az Index és a Telex egybehangzó értesülése szerint a technológiai és ipari miniszterlemondása terjed a minisztériumban. A minisztert keressük a hír megcáfolása vagy megerősítése miatt.
nov. 9
15:00
Lemondott Palkovics László (SzMo)
Sajtóértesülések a miniszter már bejelentette távozását a minisztériumban, lemondását pedig Orbán Viktor is elfogadta.
nov. 9
15:00
Benyújtotta lemondását Palkovics László (rtl.hu)
A háttérben energiapolitikai véleménykülönbségek állnak.
nov. 9
15:06
Kiakadtak az idősebb vásárlók egy belvárosi Lidlre, az önkormányzat is lépett (Infostart)
Budapesten egy VII. kerüli diszkont kapcsán „robban a bomba”: a Lidl teszt jelleggel tíz automata kasszát üzemelt be – Király utcai – áruházában úgy, hogy közben csak egyetlen hagyományos pénztár működött.
nov. 9
15:06
Dopeman Baranyi Krisztináról: a politikusnak vállalnia kell, hogy megméresse magát a ringben (ATV)
Pityinger 'Dopeman' László a Csatt hétfői adásában úgy vélte, Ferencváros polgármestere hatalmas hibát követett el azzal, hogy nem válaszolt a Pesti Srácok szerkesztőjének kérdéseire, mert ott volt az esély, hogy felmossa vele a padlót.
nov. 9
15:06
Rosszul mondta Gulyás, nem csak az M-es tojásra vonatkozik az árstop (SzMo)
A Miniszterelnökség a kormányinfó után korrigálta a miniszter kijelentését.
nov. 9
15:18
Lemondott az Orbán-kormány minisztere (Menedzsment Fórum)
Sajtóhírek szerint Palkovics László veszi a kalapját.
nov. 9
15:18
Lélegeztetőgépre került Csapó Gábor (rtl.hu)
Légzéselégtelenséggel szállították kórházba az olimpiai bajnok egykori vízilabdázót.
nov. 9
15:24
Reagált a magyar kormány a miniszter lemondásáról szóló hírre (Demokrata)
Lemondott Palkovics László technológiai és ipari miniszter – írta szerdán délután az Index. A Miniszterelnökség közleményt adott ki az ügyben.
nov. 9
15:30
Lemondott Palkovics László (ATV)
Az Index és a Telex egybehangzó értesülése szerint a technológiai és ipari miniszterlemondása terjed a minisztériumban. A minisztert keressük a hír megcáfolása vagy megerősítése miatt.
nov. 9
15:36
Itt van a Miniszterelnökség közleménye Palkovics lemondásáról (ATV)
Több portál is úgy értesült, hogy lemondott Palkovics László technológiai és ipari miniszter.
nov. 9
15:42
Bejárta a sajtót Palkovics László távozásának híre - reagált a Miniszterelnökség (Infostart)
Saját információira hivatkozva számos hírportál megírta: benyújtotta lemondását Orbán Viktornak Palkovics László technológiai és innovációs miniszter, a kormányfő pedig elfogadta azt, egyesek már utódjának kilétét is tudni vélték, mire reagált a Miniszterelnökség.
nov. 9
15:42
Menedzsmenttervet készítenek a települések az energiaárak emelkedése miatt (Demokrata)
A menedzsmentterv tartalmazza a település kötelező és önként vállalt feladatait.
nov. 9
15:54
Menczer Tamás: a szlovák külügyminiszter provokál (Infostart)
Ezt Facebook-bejegyzésben közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára.
nov. 9
15:54
Feldman Zsolt: Az új KAP-stratégia a magyar gazdák érdekeit szolgálja (Demokrata)
A nyírségi Beszterecen a Phylazonit Kft. új generációs lombtrágyaüzemét adták át.
nov. 9
15:56
Honvédelmi miniszter: A magyar kormány a béke pártján áll (Demokrata)
Más országok fegyvert szállítanak, ezzel szemben a magyar kormány fegyverszünetre szólít fel.
nov. 9
16:00
A vízügyi szakszervezet levelet írt Orbán Viktornak – veszélyben a lakossági ivóvízellátás? (ATV)
A miniszterelnöknek írt nyílt levélben kért bérfejlesztést a vízügyi dolgozók részére a Vízügyi Szakszervezetek Országos Ágazati Szövetségének (VSZOÁSZ) elnöke, Pető Sándor – írja a 24.hu.
nov. 9
16:00
Novák Katalin az örökbefogadás szépségéről posztolt (Demokrata)
2014 óta november 9-én ünnepeljük az örökbefogadás világnapját.
nov. 9
16:12
Profession: a harmadik negyedévben 25 százalékkal nőtt az álláshirdetésekre jelentkezők száma (ATV)
Őszre megélénkült a munkaerőpiac Magyarországon: 25 százalékkal nőtt a munkavállalók álláshirdetéseinek száma a harmadik negyedévben 2021 hasonló időszakához képest, miközben a betöltésre váró állások száma 1 százalékkal emelkedett éves összevetésben - közölte a Profession.hu szerdán az MTI-vel.
nov. 9
16:18
Megjött a reakció a Mi Hazánk kóser vágást betiltani akaró javaslatára (Infostart)
Állatvédelmi okokra hivatkozva akarják megtiltani a vallási rituálékhoz kötött vágásokat.
nov. 9
16:18
Orbán Viktornak üzent a vízügyi szakszervezet: ha nem lépnek, veszélybe kerülhet a lakosság vízellátása (Blikk)
Hiába próbálták több nekifutásra is elérni, hogy a magyar kormány teljesítse a hónapok óta késleltetett bérfejlesztést a vízügyi dolgozók részére, ez továbbra sem történt meg. A Vízügyi Szakszervezetek Országos Ágazati Szövetségének (VSZOÁSZ) elnöke szerint ha rövid időn belül nem történik meg, akkor a lakosság vízellátása is veszélybe kerülhet.
nov. 9
16:24
Reagált a kormány a Palkovics távozásáról szóló hírekre (SzMo)
Rövid közleményt adtak ki, miután a sajtóban elterjedt, hogy a technológiai és ipari miniszter lemondott.
nov. 9
16:42
Elkészült a nagy kóklertérkép: átlagosan 738 ezer forinttal károsítják meg a magyarokat a kontár munkások (Blikk)
Átfogó kampányt indított tavaly a Blikk annak érdekében, hogy az építőipari visszaélésekre ne csak fényt derítsen, de meg is akadályozza azokat. Számos elkeserítő esetet mutattunk be, cikkeinkben károsultakat, vállalkozókat, piaci szereplőket és politikusokat szólaltattunk meg. Most elkészült az ország nagy „kóklertérképe”, amely számokban is bizon
nov. 9
16:42
Befejeződött szerdán a Lánchíd aszfaltozása (Demokrata)
A híd próbaterhelése november 12-én, szombaton lesz – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
nov. 9
16:48
Földrengés volt Zala megyében (ATV)
A lakosság is megérezte néhány településen.
nov. 9
16:54
Egy új energetika tárca miatt távozik Palkovics? (ATV)
Egy új energetikai tárca jöhet létre kormányzati források szerint, ez állhat Palkovics László lemondásának a hátterében.
nov. 9
17:00
Földrengés volt Zala megyében, a lakosság is érezte (SzMo)
Szerda délelőtt történt az enyhe rengés.
nov. 9
17:06
Honvédelmi miniszter: a magyar kormány fegyverszünetre szólít fel, és arra biztat mindenkit (ATV)
A magyar kormány a béke pártján áll, de ehhez erőre van szükség, amelyet a katonák jelentenek - mondta a honvédelmi miniszter szerdán Kecskeméten.
nov. 9
17:18
Dorkota: Nem kaptam felkérést (ATV)
A sajtóban Dorkota Lajos, a Mol felügyelőbizottsági tagjának a neve is felvetődött, az esetlegesen új energetikai miniszteri posztra, miután 2020 nyaráig ő volt a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke (MEKH) elnöke.
nov. 9
17:30
Fordulópont a Lánchíd felújításában: már karácsony előtt újra birtokba vehetik az autósok (Blikk)
Befejeződött szerdán a Lánchíd aszfaltozása, a híd próbaterhelése november 12-én, szombaton lesz – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
nov. 9
17:36
Gulyás szerint megoldja a tanárok követelését, ha 2025-re 800 ezer forint közelébe emelkedik a bérük (SzMo)
A miniszter szerint a jelenlegi helyzetben egy 21 százalékos béremelés komoly lépés.
nov. 9
17:48
Állatvédelmi témahét indul az igazságügyi miniszter fővédnökségével (Demokrata)
Állatvédelmi témahét indul decemberben Varga Judit fővédnökségével.
nov. 9
17:54
Orbán fél éve még azt mondta, hogy Palkovics az, aki képes a legbonyolultabb kormányzati feladatot megoldani (SzMo)
Május 24-én még így méltatta a miniszterelnök a technológiai és ipari minisztert, aki a hírek szerint lemondott.
nov. 9
18:12
Palkovics László nem vett részt a keddi kormányülésen (SzMo)
Sajtóinformációk szerint azonban nem a lehetséges lemondása miatt nem volt ott a miniszter.
nov. 9
18:12
Gulyás: Nem elvárható, hogy Orbán interjút adjon a kritikus sajtónak (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 9
18:12
A vajdasági magyar közösség jövőtervezésének kézzelfogható eredményei vannak (Demokrata)
Átadták a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ székházának új épületrészét .
nov. 9
18:18
Legyőzte a rákot, majd civil űrhajósként a csillagokat is meghódította az amerikai lány (Blikk)
Feladni? Kizárt! Soha! Így döntött Hayley Arceneaux, aki a szó szerinti mélyből egészen a csillagokig repült.
nov. 9
18:18
A sajtóhírekkel ellentétben jó a csapvíz minősége Magyarországon (Demokrata)
Magyarországon a sajtóhírekkel ellentétben jó a csapvíz minősége.
nov. 9
18:48
Kíméletlen időjárás érkezik csütörtökön: ezt nem fogják megköszönni a magyar autósok (Pénzcentrum)
Csütörtökön csökken a köd, de továbbra is felhős időre kell számítanunk. A legmagasabb hőmérséklet nappal 9 és 17 fok között alakul.
nov. 9
19:06
Kelet-Közép-Európában egyedülálló módon kezelhetik a Parkinson-kórban szenvedőket a Pécsi Tudományegyetemen (ATV)
A Parkinson-kór, a disztónia (kóros izom-összehúzódások által kiváltott akaratlan moz­gás) és a különböző eredetű remegések kezelésében nyújt segítséget egy új, Kelet-Közép-Európában először a pécsi klinikán alkalmazott, a beteg kezelését távolról lehetővé tevő megoldás - közölte a Pécsi Tudományegyetem az MTI-vel.
nov. 9
19:06
Átadták a Junior Prima Díjakat magyar ismeretterjesztés és média kategóriában (Demokrata)
A díjat Demján Sándor alapította 2003-ban, tíz éven keresztül személyes támogatásával működött.
nov. 9
19:12
„Végre elértem, amit szerettem volna” – Hiába a kormány tiltása, két transznemű megváltoztatja a nemét: itt a jogi csavar! (Blikk)
Jogi képviselettel sikerült a Háttér Társaságnak elérnie, hogy két év óta először – az Orbán-kormány által elfogadott nem- és névváltoztatást tiltó törvénye ellenére – két magyar személy is megváltoztathassa a nemét.
nov. 9
19:24
Nemzetközi jogot sérthetett az amerikai nagykövet? (Demokrata)
A Tűzfalcsoport információi szerint kérdés, hogy megsértette-e a bécsi egyezményt az amerikai nagykövet a két bíró berendelésével.
nov. 9
20:00
Nagy Feró: „Örülök, hogy Orbán Viktor a miniszterelnökünk, ő vigyáz ránk” (Blikk)
Nagy Feró is részt vett az új Trianon-film bemutatóján, a láttottak pedig annyira meghatották, hogy elsírta magát.
nov. 9
20:12
Újra gyengült a forint, távolodik a lélektani 400-as határtól (Blikk)
Nagy volt az öröm, amikor a forint árfolyama – hosszú hetek után – átlépte a lélektani határt, és 400 forint alá esett a főbb devizákhoz képest. A hétfői erősődést azonban nem tudta tartani.
nov. 9
20:48
Újra távolabb került a 400 forintos euró (ATV)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest szerda este a reggeli szintekkel összevetve.

Keresés