2022. december 1. csütörtök

dec. 1
9:06
Novák Katalin aláírta és kihirdette a szociális törvény módosítását (444.hu)
Szerda este megjelent a Magyar Közlönyben a „Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról” címet viselő salátatörvény, amely szerint az állam részben kivonul a szociális ellátásból.
dec. 1
9:12
Gyopáros Alpár: Hajrá, falvak! (Demokrata)
Érkeznek a bérköltség-támogatások a falusi kisboltok számára.
dec. 1
9:18
Újbuda DK-s polgármestere válaszolt a Molnár Gyula kinevezése ellen tiltakozó képviselőknek (444.hu)
László Imre szerint „a kabinetfőnök személye soha, sehol nem volt politikai kérdés”.
dec. 1
9:30
Megkapta a Galvani híd az építési engedélyét (Infostart)
A híd funkcióival kapcsolatban is több részlet kiderült.
dec. 1
9:30
Novák Katalin a tiltakozások ellenére is aláírta a szociális törvény módosítását (ATV)
Korábban nyílt levelet írtak a köztársasági elnöknek, amiben arra kérték, hogy az Országgyűlés által elfogadott törvényt küldje vissza a parlamentnek.
dec. 1
9:30
Péterfy Gergely: A diktatúránk a gyávák és a beszariak félelméből él, akik csak csőcselékké tömörülve érzik erősnek magukat (rtl.hu)
„Szabadként szabad emberek szemébe nézni: ez az emberlét egyik legnagyobb ajándéka” – véli a költő, aki a tanárok kirúgásáról és Pankotai Lili meghurcolásáról írta le véleményét.
dec. 1
9:36
Kormánybiztos lett az innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkárból (SzMo)
Már az is megvan, ki lesz György László helyett a Kulturális és Innovációs Minisztériumban.
dec. 1
9:42
Hétköznap és hétvégén is lesznek füstpróbák az M3-ason (Infostart)
Már csak két időszak van hátra, kiderült, mikorra lesz vége a folyamatnak.
dec. 1
9:42
Napindító tüntetést tartottak több fővárosi iskola előtt - a diákok is csatlakoztak (ATV)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a pedagógusok a szerdán elbocsátott kollégáikkal is szolidaritást vállalnak a mai polgári engedetlenség során.
dec. 1
9:42
Törley Katalin: Kollégáim nem a sztrájknak, hanem a hatalom abuzív viselkedésének estek áldozatul (rtl.hu)
Újabb nyolc tanárt bocsátottak el szerdán polgári engedetlenség miatt a budapesti Eötvös, Karinthy és Vörösmarty gimnáziumokból. Sorstársuk, a Kölcseyből kirúgott Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom vezetője volt a Reggeli vendége.
dec. 1
10:00
Ülősztrájk, tüntetések: csütörtök reggel a diákok is demonstrálnak több budapesti középiskolában (Blikk)
A diákok szolidaritást vállalnak a pedagógusokkal.
dec. 1
10:00
Több gyanúsítottat is kihallgatott a rendőrség a Városháza-botrányban (Demokrata)
Három személyt is meggyanúsított a Városháza-gate-ként elhíresült, a fővárosi baloldalhoz köthető korrupciós ügyben a rendőrség.
dec. 1
10:06
Ők közvetítették élőben a délvidéki migránsháborút, megszólalt a marokkói banda (Demokrata)
A PestiSrácok.hu munkatársa végigjárta a rivális bandák rejtekhelyeit.
dec. 1
10:06
Novák Katalin nem vétózott: kihirdette a szociális törvény heves tiltakozást kiváltó módosítását (rtl.hu)
Szabó Tímea párbeszédes politikus korábban „Lex Megdögleszneknek” nevezte a javaslatot.
dec. 1
10:12
Gyopáros Alpár: érkeznek a bérköltség-támogatások a falusi kisboltok számára (ATV)
Érkeznek a bérköltség-támogatások a falusi kisboltok számára - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön a Facebook-oldalán.
dec. 1
10:12
Szabó Tímea kiment Varsóba, hogy elhordja a magyar kormányt mindennek (Demokrata)
„Nem engedhetjük meg egyik európai tagállamnak sem, hogy Oroszország trójai falova legyen!” – fogalmazott az Ebesz parlamenti ülésén.
dec. 1
10:18
Ebben sem lesz köszönet, ilyen idővel indul a december (BorsOnline)
Mutatjuk, milyen idő vár ránk csütörtökön.
dec. 1
10:30
156 milliárdot mozgatott meg Orbán Viktor az éjszaka (Menedzsment Fórum)
Ismét belenyúltak az idei költségvetésbe.
dec. 1
10:30
Rettegett vírus terjed a magyar gyerekek között (ATV)
Kéz-láb-száj betegség terjed a magyar gyerekek körében. A fertőzés lázat és piros, hólyagserű kiütéseket okoz a tenyéren, az ujjpárnákon, a talpon, a lábujjak között, a szájpadláson, az ínyen, a nyelven, de megjelenhet a farpofákon is. A vörös foltok ráadásul még fájdalmassá is válnak.
dec. 1
10:30
Óriási bejelentés: Billie Eilish lesz a 2023-as Sziget egyik húzóneve (Pénzcentrum)
Hatalmas bejelentést tett a Sziget. Majd három tucat 2023-as fellépő nevét dobták be ízelítőként a köztudatba, de már a lista eleje nagyot durran: korunk egyik legnagyobb sztárja, az Oscar-, Golden Globe-, és sokszoros Grammy-díjas Billie Eilish lép fel jövőre a fesztivál Nagyszínpadán.
dec. 1
10:42
Rémisztő vészjóslat: hosszabb ideig magas maradhat az infláció (ATV)
A Policy Agenda 2022. III. negyedévi Gazdasági Fejlődés Indexe továbbra is bizonytalansággal terhelt hónapokat jelez, és a fogyasztói árak emelkedésének szinte mindenre kiterjedő hatását mutatja. Az év első felének viszonylag kedvező gazdasági növekedése folyamatosan lassul és recesszióba fordul. Az idei évre összességében még 4% körüli bővülést, d
dec. 1
10:48
Újabb gondok a Molnál: biztosan nem indul újra pénteken a százhalombattai finomító (rtl.hu)
Minimum háromnapos csúszásra lehet számítani.
dec. 1
10:54
Hamarabb derül ki, mennyit fizetünk jövőre a gázért, áramért (Infostart)
Egy nyári rendelet alapján karácsony környékén jöhet a döntés arról, hogyan változhatnak az árak január elsejétől Magyarországon. Most azonban előrébb hozták az időpontot.
dec. 1
11:12
Még ezt is megtenné a kormány az EU-s pénzekért (ATV)
Az Orbán-kormány nagy ígéretet tett az EU-s pénzért cserébe: szélerőműveket is telepítenének a helyreállítási alapból lehívható pénzből.
dec. 1
11:12
Tizenhatezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a múlt héten (Demokrata)
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint 16 300-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz a múlt héten.
dec. 1
11:18
Tüntetésekkel, ülősztrájkkal álltak ki diákok a kirúgott tanárok mellett csütörtök reggel (SzMo)
Szerdán újabb nyolc tanárt rúgtak ki, mert részt vettek a korábbi tiltakozóakciókban. Erre válaszul újabb tiltakozáshullám kezdődött.
dec. 1
11:18
Már kaphatók a 2023-as éves és megyei autópálya-matricák (Demokrata)
Csütörtöktől kaphatók a 2023-ra érvényes éves országos és megyei autópálya-matricák.
dec. 1
11:42
Szakértő az Európai Bizottság döntéséről: "félig üres a pohár" (ATV)
A Makronóm Intézet szakmai vezetője szerint a történtek megegyeznek a várakozásokkal, nagy meglepetés nincs benne. Hasonlóan látja az Mfor főszerkesztője is, aki szerint a forint tud valamelyest erősödni a döntés után, de ehhez kellene az is, hogy az energiaárak csökkenjenek a világpiacon.
dec. 1
11:48
Nagy államtitkárcsere a kormányban – itt a névsor (Infostart)
A szerda este megjelent Magyar Közlönyből derült ki, hogy a minisztériumi szerkezet átalakításával együtt számos tárcánál változik az államtitkárok személye is.
dec. 1
11:48
Ez az ellenzéki politikus a legnépszerűbb a fideszes szavazók körében (rtl.hu)
A Závecz Research friss felmérése szerint a Momentum elnökét még Gyurcsány Ferencnél is kevésbé szeretik az ellenzéki szavazók.
dec. 1
11:54
Több száz tanár teszi le a munkát (ATV)
Törley Katalin szerint amikor tanárokat bocsátanak el, a diákok tanuláshoz való joga sérül. Mint mondta, információ szerint a mai naptól kezdve több száz tanár leteszi a munkát szolidaritásból az elbocsátottakkal.
dec. 1
12:06
Navracsics Tibor: már januárban megnyílhat az uniós pénzcsap (Infostart)
Az Európai Bizottság legkésőbb márciusban értékeli újra a magyar vállalásokat, és így a tavasz folyamán száz százalékban elérhetők lehetnek az uniós források – mondta az InfoRádióban a területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter.
dec. 1
12:06
Orbán Viktor Václav Klaussal tárgyalt (Demokrata)
Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Václav Klaus korábbi cseh köztársasági elnököt.
dec. 1
12:12
Lebukott a kormány: visszaéltek a választók személyes adataival egy jogvédő szervezet szerint (ATV)
A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet jelentése szerint a kormány visszaélt a személyes adatokkal a 2022-es országos választási kampány során, de az ellenzéki pártoknál is találtak problémákat.
dec. 1
12:12
Tarlós István a Hungaroringhez igazolt (444.hu)
Felügyelőbizottsági elnök lett Budapest volt főpolgármesteréből.
dec. 1
12:18
Nyugdíjreform készül Magyarországon, brüsszeli elvárásra (Infostart)
A kormánynak 2025-ig kell törvénybe iktatni a nyugdíjrendszert módosító jogszabályt.
dec. 1
12:18
Szijjártó Péter: borzalmasak a kilátások (Demokrata)
Szijjártó Péter a Nemzetközi Migrációs Szervezet tanácsának általános vitáján szólalt fel.
dec. 1
12:24
Orbán Viktor Václav Klaussal tárgyalt (Infostart)
A miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta a korábbi cseh köztársasági elnököt.
dec. 1
12:24
Szijjártó:súlyos humanitárius katasztrófával fenyeget a tél Ukrajnában (ATV)
Közeleg a tél, ami súlyos humanitárius katasztrófával fenyeget Ukrajnában, ezért mielőbb el kell jönnie a békének, ugyanis Európa is egyre nehezebb helyzetbe kerül a kettős nyomás, a háború következményei és az illegális migráció miatt - jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Genfben.
dec. 1
12:24
Hiába volt minden tiltakozás, Novák Katalin aláírta a szociális törvény módosítását (SzMo)
A Szabó Tímea által korábban csak „lex megdöglesz”-nek nevezett jogszabály már meg is jelent a közlönyben.
dec. 1
12:24
Jégpálya épült Felcsúton a kisvasút és a Hattyúk tava mellett (rtl.hu)
Nemrég itt még egy focipálya árválkodott Hadházy Ákos szerint.
dec. 1
12:30
Most érkezett a bejelentés, döntöttek az üzletek vasárnapi zárva tartásáról Horvátországban (Metropol)
A horvát kormány csütörtökön döntött az üzletek részleges vasárnapi zárva tartásáról - közölte Marin Piletic munkaügyi miniszter a kabinet ülését követő sajtótájékoztatóján.
dec. 1
12:42
Fideszes rendezvényen fotózkodott a legtöbb pénzzel jutalmazott tankerületi vezető (rtl.hu)
Pappné Gyulai Katalint 2,5 millió forinttal jutalmazták tankerületi vezetőként.
dec. 1
12:48
Ezért alakult ki hatszoros árkülönbség a kötelezők között (Infostart)
Sok a baleset, már érdemes a Netrisk szerint nem kötelező biztosítást is kötni, a javítás ára ugyanis "horror".
dec. 1
12:54
Nézzék, kivel tárgyalt Orbán Viktor (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta Václav Klaus korábbi cseh köztársasági elnököt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
dec. 1
13:00
Tanár 260.000, Matolcsy 6.000.000 – a Károlyiban ezek a táblák fogadták ma reggel az oda érkezőket (Blikk)
Kinek van ideje manapság azzal foglalkozni, hogy ha holnap nem indul újra teljes gőzzel a százhalombattai olajfinomító, akkor mekkora bajban lesz az ország, mikor tegnap a Belügyminisztréium jó érzékkel bejelentette, hogy kirúg nyolc, budapesti, középiskolai tanárt, mert tüntettek.
dec. 1
13:00
Hollik István: egyre több hazugság derül ki a „guruló dollárok ügyében” (Demokrata)
A dollárbaloldal kampányát 11 titokzatos adományozó finanszírozta.
dec. 1
13:00
Tiborcz István bevásárolta magát a Waberer's-be (rtl.hu)
Orbán Viktor vejének cége 26,8 százalékos részesedést szerzett a Waberer's-ben.
dec. 1
13:06
Tarlós István sportkocsikra cserélte a vonatokat? (ATV)
A Hungaroring Sport Zrt. felügyelőbizottságában kapott elnöki tisztséget Tarlós István, Budapest volt főpolgármestere.
dec. 1
13:12
“Vaklárma” - Tarlós István nem lesz a Hungaroring fb elnöke sem (ATV)
A november 3-i levélben jelezte, hogy nem vállalja a Hungaroring felügyelőbizottságának az elnöki tisztét, amelyikben közölte, hogy lemond a MÁV igazgatótanácsában betöltött tisztségéről - nyilatkozta most Tarlós István munkatársunk kérdésére.

Keresés