Megnyílt a gépjárműforgalom előtt a Margit híd és az Eötvös tér közötti teljes útszakasz, valamint a Jane Haining rakpart a Lánchíd és az Erzsébet híd között, miután kicserélték a város egyik elöregedett ivóvíz-főnyomócsövét a pesti Duna-part érintett szakaszain - tudósít az MTI.
Csaknem egy órán keresztül küzdöttek a mentők a testőr életéért, de végül stabil állapotban szállíthatták kórházba, köszönhetően annak, hogy az üzletember időben megkezdte az újraélesztést.
A magyarok közel kétharmada vesz igénybe magánegészségügyi szolgáltatást – derül ki egy 1000 fő bevonásával készült reprezentatív kutatásból. Idehaza a kórházi ellátás miatt jobban aggódnak az emberek, mint például egy otthonukat érő káreset bekövetkezésétől, egyelőre mégis jóval elterjedtebb a lakás-, mint a magánorvosi biztosítás.
A 2018-as országgyűlési választás utáni eskütételen csak Hadházy Ákos hiányzott az ülésteremből, ő utólag tette le az esküjét. Idén is bojkottra készül a képviselő, ezúttal 10 Momentumos képviselőtársa is csatlakozik hozzá.
Iroda- és parkolóház magasodhat majd a budai hídfőnél, ahova évekkel ezelőtt a Zöld Pardon költözött a Margit hídi helyszínük bezárása után, majd ott nyílt meg a Barba Negra Track szórakozóhely.
Decemberben covidosan szült, azután fokozatosan romlott az állapota, majd átkerült az SZTE Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetébe, ahol hetven napig ECMO-kezelést kapott.
Az elmúlt két évben 44 százalékról 63 százalékra bővült a magánegészségügyi rendszert is használó magyarok aránya, az EY hazai kutatása szerint tavaly az aktív dolgozók fele választott ilyen jellegű szolgáltatást.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn kijelentette, hogy Moszkva nem állítja le az orosz szóhasználat szerint különleges hadműveletnek nevezett háborút Ukrajnában a béketárgyalások következő fordulójának megkezdése előtt.
Figyelemfelkeltő vasútbiztonsági kampányt indít a MÁV a balesetek visszaszorítása érdekében - jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn Budapesten, közölve, drasztikusan nőtt a vasúti átkelőkben történt balesetek száma.
Míg sok ember az országhatárt sem lépi át egész életében, Cellér Andrea kutyája gyakorlatilag már a fél világot bejárta. Mióta Bella hozzákerült, mindenhova viszi magával.
Április 18-án Batman megérkezik az HBO Max kínálatába. A Matt Reeves rendezte film főszerepében ezúttal Robert Pattinson, Zoë Kravitz, Paul Dano, Jeffrey Wright, John Turturro és Collin Farrel láthatóak.
Akár 15 százalékkal is drágulhatnak az autóbuszos kirándulások a magas üzemanyagárak és a gyenge forint miatt. Erről egy turistautakat szervező cég vezetője beszélt az RTL Híradónak. A turistabuszokra nem vonatkozik a hatósági árazás, így piaci áron jutnak az üzemanyaghoz. A tanárok leginkább az egynapos kirándulások mellett döntenek, vagy a vonato
A tanárok 86 százaléka rendelkezik megtakarítással - derül ki az Állami Számvevőszék felméréséből, háromnegyedük pedig minden hónapban félre tud tenni. A kutatásban résztvevők többsége 50 év feletti volt. A szakszervezetek szerint a felmérés a társadalom becsapása, és nem derül ki belőle, hogy ki vállal másodállást azért, hogy félre tudjon tenni. A
Szirénák szólaltak meg délelőtt 11 megyében és a fővárosban – a katasztrófavédelem tartott próbát. A veszélyes anyagokkal foglalkozó nagyobb üzemek környékén fokozottan mérik a levegőminőséget, és ha veszélyes anyag kerülne a levegőbe, szirénákkal figyelmeztetnek. A próbát az ukrajnai háború miatt március elejéről halasztották mostanra.
Az elmúlt két évben 44 százalékról 63 százalékra bővült a magánegészségügyi rendszert is használó magyarok aránya: az EY hazai kutatása szerint tavaly az aktív dolgozók fele választott ilyen jellegű szolgáltatást.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A tanárok megtakarításáról készített jelentést az Állami Számvevőszék – éppen akkor, amikor elkezdődött az országos pedagógussztrájk. Ezt a Népszava vette észre. A számvevőszék szerint a tanárok 86 százaléka félre tud tenni valamennyi pénzt a keresetéből. Az egyik tanári érdekképviselet ezt megtévesztőnek tartja, mert lehet, hogy valaki csak pár ez
Ukrán költő versét írták a járdára Orbán Viktor háza elé a költészet napján. Nagy Petra Júlia öt éve minden évben verssel üzen a kormányfőnek. Az ünnepnapon 1500 gimnazista énekelt egy megzenésített verset az Örkény Színház művészeivel. Színész hallgatók pedig versek segítségével próbálták megmutatni, milyen a félelem nélküli élet.
20 millió forintra hízott a magyar családok mediánvagyona a jegybank és a KSH felmérése szerint. Vagyis a háztartások egyik fele ennél kevesebbel, a másik fele pedig többel rendelkezik – ebbe a saját lakás értéke is beleértendő! A gyarapodás kétharmados 3 év alatt, az összes vagyon felét viszont a legtehetősebb 10 százalék birtokolja.
A szavazatok újraszámolását követeli a Mi Hazánk Mozgalom, mert nem fogadja el, hogy a határon túlról érkező voksok miatt hét helyett csak hat képviselője lesz az új Országgyűlésben. De milyen jogorvoslati lehetőség van ilyenkor?
Az elmúlt években a vadállatok egyre közelebb merészkednek a lakott területekhez, ezért is találkozhatunk sokszor farkasokkal a nemzeti parkok felvételein. Az erdőben élő állatok alapvetően veszélytelenek, és amennyiben tiszteletben tartjuk életterüket, és háborítatlanul hagyjuk őket, nem fognak ránk támadni.
Döbbenetes indulatokat gerjesztett, egyúttal súlyos társadalmi problémákat hozott a felszínre egy, a napokban megjelent videó, amin az látszódik, hogy egy villamosvezető becsmérlő szavak kíséretében szállít le hajléktalanokat a járműről.
A megválasztott országgyűlési képviselő arra reagált a Spirit FM Aktuál című műsorában, hogy Hadházy korábban kollaboránsnak nevezte azokat, akik részt vesznek a parlament alakuló ülésén.