Galág Botond újabb ellenfelét, Tóth Zsuzsát, Tiba Imre párját is búcsúztatva újabb fordulón és újabb 10 villámkérdésen jutott túl, biztos nyereménye pedig már 2 millió 800 ezer forint!
Bekeményített a Fidesz: a viszonossági elv érvényesítésével, az ellenzék két listaként történő kezelésével és ezáltal az ellenzéknek járó parlamenti alelnöki helyek baloldal és Mi Hazánk közötti felosztásával komoly dilemma elé került az ellenzék, hiszen amely frakciók nem szavazzák meg a Fidesz jelöltjeit (például Kövér Lászlót) a parlamenti tiszt
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levélben fordult Magyarország következő miniszterelnökéhez, amelyben egyebek mellett önálló oktatási minisztérium létrehozását, jelentős béremelést és a munkaterhek csökkentését sürgetik.
Februárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél - 546 ezer forint volt 31,7 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KS
Az egyik legnagyobb magyar italforgalmazó cég csődöt jelentett, és tavaly óta nem fizet több neves borászatnak. Összesen több mint 360 millió forint a tartozás.
Kellő sokkot okozott a szocialista párton belül, hogy előállt a párt megújítására vonatkozó javaslataival – ezt mondta Ujhelyi István a Spirit FM Aktuál című reggeli rádióműsorában. Nem egyeztettek róla, az MSZP EP-képviselője elmondta, bárki is lesz az új társelnök, képesnek kell lennie arra, hogy együtt működjön Tóth Bertalannal, a megválasztott
Az új autók piaca a gyártói kapacitások miatt csökken, az árak viszont nemcsak az új, hanem a használt autók körében is fokozottan emelkednek, beleértve a folyamatosan öregedő példányokat - közölte a Használtautó.hu kedden az MTI-vel.
A főváros egyes választókerületét ugyan megint Csárdi Antal (LMP) nyerte, de a vár falain belül a kormánypárt a népszerűbb. A lakástörvény lehetett a fordulópont.
A politikus a 444-nek adott interjújában arról beszélt: bízik benne, hogy a pártok nem akarják eljátszani a "díszellenzéki" szerepet, és felismerik felelősségüket a kialakult helyzetben.
Stratégiai partnerséget kötött a BDPST Group az Ökumenikus Segélyszervezettel, amelynek értelmében a cégcsoport teljes egészében finanszírozza egy térségfejlesztési központ létrehozását a Somogy megyei Kastélyosdombón. A 200 millió forintos beruházás által újabb egyedülálló elemmel bővülhet a segélyszervezet egy évtizede elindított, modellértékű pr
A Budapest Bank MKB Bankba történő 2022. március 31-i beolvadását követően megnőtt az egyesült bank ügyfelei ellen indított adathalász kísérletek száma, a csalók banki adatokat akarnak kicsalni.
Az évtizedek óta festményekkel foglalkozó szakemberek sem találkoztak olyan tehetséges festőművésszel, mint a Budapesten élő, mindössze 11 éves, 6.A osztályos Sávolt Karolina. Csak a kamarakiállítása megnyitójának napján négy alkotása talált új gazdára.
A család feladata biztosítani az ifjaknak azt a biztonságot és szeretetet, melyet senki más nem tud megadni, az oktatásé pedig ezt kiegészítve bevezetni a fiatalokat a végtelen ismeretek birodalmába – közölte a politikus.
Egyik kollégánk hívta fel a figyelmet, hogy Balatonőszöd környékén eltűnt egy, fiatal kora óta családnál nevelkedő róka. Aki látja véletlenül Vuk társát, feltétlenül szóljon a közösségi oldalon működő Rókalesnek, avagy a róka gazdájának.
Közeledik a nyár, a gyerekek pedig a vakáción kívül nagyon várják már a gyermektáborokat is. A szülők megannyi programok közül válaszhatnak, a legbevállalósabb gyermekeket pedig különféle extrém lehetőségek várják a nyári szünet ideje alatt.
Hatalmas platánokat mentettek meg egy nagy nyomású vízvezeték cseréjénél Budapest belvárosában. A Március 15-e tér alatt húzódó csőrendszer javítási munkájában a fővárosi tájépítészek is részt vettek, erről írt Facebook-bejegyzésében Bardóczi Sándor.
“A miniszterelnök úr a kereszténydemokraták teljesítményével maximálisan elégedett volt. A KDNP is elégedett lehet a következő kormányban betöltött helyekkel” - mondta Semjén Zsolt ma az ATV kérdésére. Más forrásból úgy tudjuk: az új kormányban várhatóan már nem lesz külön Paks-miniszter.