Orbán Viktor és pártszövetsége kétharmados győzelmének hírére hétfőn plusszal indított az ország leggazdagabb embere, Mészáros Lőrinc cégbirodalmának vezérhajója, az Opus Global Nyrt. A választási eredményt a forint és még további cégek is megérezték.
„Túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy elfogadjuk azt, hogy ellopják tőlünk a jövőnket. Küzdünk tovább az európai, nyugati Magyarország álmáért, mert nem tehetünk mást. Mi nem megyünk el, Mi itt maradunk és folytatjuk” – mondta a Momentum elnöke.
7 mandátummal bejutott a parlamentbe a Mi Hazánk. Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese a Spirit Fm Aktuálban elmondta: bizonyos tekintetben meglepték az eredmények, másrészt viszont nem.
A Fidesz-KDNP immár negyedszer győzött egyhuzamban a magyarországi parlamenti választásokon, ezt a demokratikus magyar választást tiszteletben kell tartani - jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő hétfői sajtóértekezletén.
7 mandátummal bejutott a parlamentbe a Mi Hazánk. Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese a Spirit Fm Aktuálban elmondta: bizonyos tekintetben meglepték az eredmények, másrészt viszont nem.
Böcskei Balázs szerint egy választási vereség után a politikai felelősséget, mint mindig, most is a kampány vezetőjének, a miniszterelnök-jelöltnek kell elvinnie.
Hazánk népszerű úti cél a szakértők szerint: a tavalyi évhez hasonlóan idén is a 21. helyen áll a foglalások számát tekintve, 11 helyet javítva 2019-hez képest. A kontinensen belüli utazók körében népszerűbb, mint tavaly: idén Magyarország a 12. helyen áll. A mediterrán országok a nyári kedvencek a régióban, legtöbb honfitársunk – a korábbi évekhez
Az Agroinform.hu értesülései szerint a benzin 14 forinttal kerül majd kevesebbe, a gázolajért pedig bruttó 35 forinttal kér kevesebbet a nagykereskedő. Ez nem érint a kiskereskedelmi árakat, ahol a hatósági árak május 15-ig vannak érvényben.
Szerbiában is vasárnap volt a választás, de az a választás sem csak a szerbeknek volt fontos, hanem nekünk, magyaroknak is - írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.
150 millió eurót kap Moldova a gazdaság stabilizálásához, illetve a reformprogram előmozdítására.Ez lakosságarányosan nagyjából kétszer annyi, mint a magyar kormány által büszkén bejelentett hitelkeret.
Nyilván nagy a csüggedés, ezen valahogy túl kell lépni, fel kell dolgozni - mondta Lukács László György, a Jobbik alelnöke a választási eredmények kapcsán a Spirit FM Aktuál műsorában.
Kezdjük azzal: ez most nem a Fideszről és nem Orbán Viktor győzelméről szól. Nem arról, jó-e a kormány, jó-e a sokadik kétharmad, vagy rossz. Vagy csak részben.
Hétfő délelőtt készített interjút Márki-Zay Péterrel a Telex, hogy megtudja, felveszi-e parlamenti mandátumát, hiszen listavezetőként bejutott az új Országgyűlésbe, a parlamenti mandátum viszont összeférhetetlen a polgármesteri poszttal.
A 16 év után búcsúzó Pesti Imre a listás helyezése (54.) alapján azonban jó eséllyel bejuthatott volna, ha nem szerepel ilyen jól egyéniben a Fidesz. Nem fért be a Fidelitas volt elnöke sem.
Történelmi győzelemként értékelték az Orbán Viktor kormányfő vezette Fidesz-KDNP által a vasárnapi országgyűlési választásokon elért eredményt a Nézőpont Intézet által szervezett hétfői budapesti rendezvény meghívott elemzői, akik szerint egy "kormányerősítő, ellenzékváltó" szavazáson vagyunk túl, amely valójában miniszterelnök-választásról szólt.
Történelmi győzelmet aratott a Fidesz–KDNP a vasárnapi országgyűlési választáson - mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Karmelita kolostorban tartott kormányülés után a Facebook-oldalán megosztott videóban.
Aleksandar Vucic hivatalban lévő köztársasági elnök nyerte meg a vasárnapi szerbiai elnökválasztást már az első fordulóban, és a Szerb Haladó Párt kapta a legtöbb szavazatot az előrehozott parlamenti választáson, illetve a belgrádi önkormányzati választáson - derült ki az illetékes választási bizottságok hétfői előzetes eredményeiből, amelyeket már
A külképviseleteken 88 százalékos volt a részvétel az országgyűlési választáson és az országos népszavazáson - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfő reggeli adataiból.
Zajlik a választás utáni első kormányülés. Orbán Viktor miniszterelnök már tegnap esti választási győzelme után bejelentette, hogy hétfőn máris összeül a kabinet.