2022. május 3. kedd

máj. 3
8:00
Lejár a határidő a plakátok eltávolítására (Demokrata)
Május 3-án 16 óráig kell eltüntetni az országgyűlési választási plakátokat.
máj. 3
8:06
Gki: a magyar átlagkereset valójában sokkal kevesebb, mint amit a Ksh közöl – A települések 87 százalékában nem érték el az átlagot 2020-ban (Blikk)
A KSH 268 ezer forintos adatánál jóval kisebb összeget, 210 585 forintot kapunk, ha azt nézzük, mennyi az egy főre jutó havi nettó átlagkereset minden dolgozót beleszámítva. De az ország nagy részén ezt az összeget sem éri el a helyi átlag.
máj. 3
8:06
Gecse Dóra az 500 hazai történetének első női nyertese (ATV)
Gecse Dóra az 500 hazai történetének első női nyertese! Bár a villámkérdések kifogtak rajta, azonban egy fordulót így is teljesített és 950 ezer forinttal, boldog győztesként búcsúzhatott.
máj. 3
8:18
Ketyeg az óra, ma délután fontos határidő jár le (Menedzsment Fórum)
Kedden 16 órakor lejár a határidő, így az országgyűlési választáson induló jelölteknek és pártoknak el kell távolítaniuk a kampány időszakában közterületen elhelyezett plakátjaikat.
máj. 3
8:24
Több mint tízezren érkeztek Magyarországra Ukrajnából (Infostart)
Kiadta a legújabb adatokat a rendőrség.
máj. 3
8:30
Orfk: Több mint tízezren érkeztek Magyarországra Ukrajnából hétfőn (HírTV)
Az ukrajnai háború elől hétfőn 466 ember, köztük 232 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
máj. 3
8:30
Ősszel újabb járványhullám jöhet Magyarországon, újabb oltásra lehet szükség (rtl.hu)
Nincs itt a hátradőlés ideje, biztos kell majd a negyedik oltás is, mivel őszre csak alig 2 millió magyarnak lehet majd védettsége a koronavírus ellen – állítja a szakértő.
máj. 3
8:48
Gumilövedékkel lőtték ki egy férfi szemét Csepelen (Demokrata)
A meglőtt férfi súlyos szemsérülést szenvedett, az elkövetőt és társait elfogták.
máj. 3
8:48
Itt vannak a hétfői magyarérettségi megoldásai (rtl.hu)
Most mindenki megtudhatja, hogyan sikerült megoldani a feladatokat.
máj. 3
8:54
Jó lehet a termés az egyik kedvelt gyümölcsből (Infostart)
A hazai termelők sem panaszkodhatnak.
máj. 3
8:54
Magyarország és Szlovákia felmentést kaphat az orosz olajembargó alól (SzMo)
Az ok, hogy túlságosan függünk az orosz kőolajtól.
máj. 3
9:06
Több mint tízezer ukrajnai menekült érkezett hétfőn Magyarországra (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 4664 ember lépett be hétfőn Magyarország területére, míg a román-magyar határszakaszon belépők közül 5510-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-vel.
máj. 3
9:06
Kedd délután 4 óráig kell eltűnnie a választási plakátoknak az utcákról (SzMo)
Ugyanakkor nincs súlyos szankciója annak sem, ha egy darabig még visszanéznek ránk a győztes és vesztes politikusok.
máj. 3
9:06
Hétfőn több mint tízezren érkeztek Ukrajnából (Demokrata)
A rendőrség 504 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
máj. 3
9:12
Nagy bejelentést tett az Omega (ATV)
Új tagokkal és új névvel folytatják.
máj. 3
9:18
A kormány szerint az ukránok durvábbnál durvább hazugságokat találnak ki (rtl.hu)
Olekszij Danilov, az ukrajnai Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsának titkára az állami Rada TV adásában azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin figyelmeztette Magyarországot az Ukrajna elleni invázióra, és a magyarok területeket akarnak szerezni Ukrajnától.
máj. 3
9:24
Az új országgyűlés első törvényjavaslatait a Mi Hazánk nyújtotta be: nem is akármilyeneket (Blikk)
A hat képviselőt számláló Mi Hazánk-frakció már munkához is látott a parlamentben, két új törvényjavaslatot is benyújtottak, az egyiket a párt összes tagja aláírta.
máj. 3
9:30
Nettó 235 millió forintért vásárolt gránátokat a magyar honvédség (rtl.hu)
Nem tudni, hány darabot.
máj. 3
9:42
Villanyoszlopnak hajtott egy teherautó Szarvason, tizennyolc határsértőt szállított (ATV)
Tizennyolc határsértőt találtak abban a spanyol rendszámú teherautóban, amelyik villanyoszlopnak hajtott Szarvas külterületén - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
máj. 3
9:48
Mik voltak az érettségi feladatok 2022-ben? Itt vannak az első infók a matek feladatsorairól (Blikk)
A matematika középszintű írásbeli vizsga 180 percig tart. A diákok először az I. (45 perc), majd a II. feladatlapot (135 perc) oldják meg, a feladatlapokon belül a rendelkezésükre álló időt tetszés szerint oszthatják meg az egyes feladatok között, és a megoldás sorrendjét is meghatározhatják.
máj. 3
9:54
Szijjártó: A kormány nem szavaz meg az orosz kőolaj vagy földgáz elleni szankciót (ATV)
Jelenleg fizikailag lehetetlen az Oroszországból származó kőolaj nélkül működtetni a magyar gazdaságot - jelentette ki Kazahsztánban a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
máj. 3
10:00
Szakértő: A szülők ne akarjanak egy szakmát lenyomni a gyerekek torkán (rtl.hu)
Minden szülő elképzeli, hogy felnőttként milyen szakmában látná legszívesebben gyermekét, mi lenne számára legmegfelelőbb foglalkozás. A Reggeliben Steigerwald Krisztiánt, generációkutatót kérdeztük erről, aki elmondta, nem egyszerű a döntés, mert lesznek olyan szakmák, amik szerinte évek múlva meg fognak szűnni. Azt javasolja a szülőknek, hogy ne
máj. 3
10:02
Közel 30 kilót fogyott második kisfia születése után az egykori fitneszvilágbajnok (rtl.hu)
Németh Dorottya fitneszvilágbajnokként évekig szigorú diétákat tartott, két kisfia megszületése után azonban számára is ismeretlen helyzetbe csöppent, hiszen nagyon nehezen kezdtek el lemenni róla a felszedett kilók. Több hónapos kitartó munka eredményeképpen, most viszont élete formájában van a kétgyermekes anyuka.
máj. 3
10:12
Egy járványügyi elemző szerint több millió magyar eshetett át az omikronfertőzésen – Ennyi embernek lehet most védettsége (Blikk)
Bár az ötödik hullámban hivatalosan a múlt hét elejéig csak 650 359 fertőzöttet regisztráltak a járványügyi hatóságok, ennek legalább öt-tízszerese lehet a valódi esetszám.
máj. 3
10:12
Mirkóczki Ádám: Politikai mozgásával arcát vesztette a Jobbik (Demokrata)
A Jobbik feladta az identitását, nincs jövője – mondta a polgármester a Mandinernek.
máj. 3
10:24
Hadházy: Orbánék 2006 után sikeresen bojkottálták a parlamentet (444.hu)
A független képviselő szerint ezen 12 év kudarca után elgondolkodhatna az ellenzék is.
máj. 3
10:30
Megérdemlik a milliós fizetéseket a képviselők? (Blikk)
Márciustól nőtt a parlamenti képviselői minimumbér, milliós bérekért dolgoznak az országgyűlésben. A honatyák alapbére immár havi bruttó 1,3 millió forint, de bizottsági és egyéb tisztségekkel ez bőven 2 millió fölé kúszhat.
máj. 3
10:42
Megvannak a magyarérettségi hivatalos megoldásai (ATV)
Az Oktatási Hivatal közzétette az emelt és a középszintű magyarérettségi hivatalos eredményeit – írta meg az eduline.hu.
máj. 3
10:48
Többször bizonyított a rendkívüli jogrend intézménye (Demokrata)
A háború teszi indokolttá, hogy kiszélesítsék a veszélyhelyzet jogállását.
máj. 3
10:54
Gráfok, térgeometria és BKK-jegyek - ilyen feladatokat kaptak az érettségizők matematikából (ATV)
Gráfok, halmazok, geometria, mértani sorozat, térgeometria, valószínűségszámítás – többek között ilyen témakörökből kaptak feladatokat a középszintű matekérettségi első részében a diákok az Eduline beszámolója szerint. A cikk szerint az egyik feladatban még a BKK budapesti mobiljegyei is előkerültek.
máj. 3
10:54
„Ugyanolyan átlagos pár vagyunk, mint az összes többi” – először adott együtt tévéinterjút Kocsis Tibor és párja, Ferenczi László (rtl.hu)
A Reggeliben adott először együtt élő adásban interjút az X-Faktor egykori versenyzője, Kocsis Tibor és mesterfodrász párja, Ferenczi László.
máj. 3
11:00
Gráfok, halmazok, BKK-jegy és fiú-lány arányok a matekérettségin (rtl.hu)
A témakörök nem nehezek, de van pár csavar a feladatokban – véli a szaktanár.
máj. 3
11:06
Érettségi 2022: megérkezett a hétfői magyar feladatsor hivatalos megoldása (Blikk)
Az Oktatási Hivatal közzétette az emelt és a középszintű magyarérettségi hivatalos eredményeit.
máj. 3
11:12
Fontos kérdést tisztázott az NNK (Infostart)
Nincs korlátozva a betegekkel való személyes találkozás az alapellátásban.
máj. 3
11:12
Érettségi 2022: bődületes nagy butaság terjed az interneten az idei érettségiről (Blikk)
Elképesztő tévhit terjed a diákok között, nem kell egyből mindent elhinni!
máj. 3
11:14
Elképesztő: felnőttfilmhez kértek mentőautót az Országos Mentőszolgálattól (Blikk)
Egy cseh vállalkozás felnőttfilmhez szeretett volna bérelni mentőautót.
máj. 3
11:18
Mikorra érdemes időzíteni a negyedik oltást? Megmondja az elemző (Infostart)
Weltner János orvos szerint most mintegy kétmillió oltás által védett ember van Magyarországon. Elmondta, hogyan kéne készülni az őszre, hogy ne kelljen lezárni az országot, ugyanis hiába nyugodt most a helyzet, a koronavírus még mindig veszélyt tartogathat.
máj. 3
11:18
Halmazok, gráfok, térgeometria – itt vannak az első információk a matekérettségiről (SzMo)
Az ország középiskoláiban több mint 74 ezer diák írja a középszintű vizsgát matematikából.
máj. 3
11:18
Hadházy Ákos: Orbán a 2006-os veresége után nem járt be a parlamentbe (rtl.hu)
A képviselő üzent ellenzéki képviselőtársainak is, akik a parlamenten belüli politizálást választották.
máj. 3
11:24
Súlyos adatok jelentek meg a magyarországi kórházi fertőzésekről (Blikk)
Megismerhetővé váltak a 2019-es és 2020-as kórházi fertőzési számok, miután a Társaság a Szabadságjogokért sikeresen kiperelte őket a Nemzeti Népegészségügyi Központtól.
máj. 3
11:24
Speciális szabályok lépnek életbe itthon az élelmiszeralapanyag-hiány miatt (ATV)
Az élelmiszer-alapanyagok helyettesítése terén speciális szabályok lépnek életbe, amelyek a gyártóknak segítenek abban, hogy a hiánycikké váló alapanyagokat pótolni tudják más összetevőkkel - mondta Bognár Lajos országos főállatorvos sajtótájékoztatón, Budapesten kedden.
máj. 3
11:24
Riasztást adtak ki: Mindjárt lecsap a jégeső az országra (BorsOnline)
Elsőfokú riasztást adott ki zivatarok kialakulása miatt a meteorológiai szolgálat.
máj. 3
11:48
A háború miatt tojásból is hiány lesz a hazai boltok polcain? (Blikk)
A rendszeresen ellenőrzött, kitűnő minőségű hazai étkezési tojás termelése tavaly 16 százalékkal haladta meg a 2020. évit, és a KSH adatai szerint az elmúlt évtized legjobb eredményeit érte el a hazai termelés.
máj. 3
11:48
Mind a kétezer benzinkút nehéz helyzetben van (ATV)
A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint nem csak a kisvállalkozások, hanem a nagy töltőállomások is bajban vannak, csak tovább képesek a veszteségeket finanszírozni.
máj. 3
11:48
Hét faluban és egy kisvárosban is időközi választás lesz vasárnap (444.hu)
Szinte biztos, hogy független lesz a győztes.
máj. 3
11:54
Nagy tűz Siófokon (Infostart)
égyszáz embernek kellett épületeket elhagynia.
máj. 3
12:18
Nem korlátozzák a betegekkel való személyes találkozást az alapellátásban (Demokrata)
Az alapellátásban semmilyen, a betegellátást, illetve a betegekkel való személyes találkozást érintő intézkedés nincs hatályban.
máj. 3
12:42
Egyértelmű tendencia rajzolódik ki a friss szennyvízadatokból (Infostart)
Több városban csökkenő a tendencia.
máj. 3
12:42
MSZP: a vidéki hálózat megtartása a cél (ATV)
Nem volt könnyű helyzet az alakuló ülésen is szembesülni a választási vereség mértékével – ezt mondta az MSZP leköszönő társelnöke a Spirit FM Aktuál című reggeli rádióműsorában. Tóth Bertalan azt is hozzátette, tudtak arról, hogy a Momentum nem fog végig részt venni, ezt az alakuló ülést megelőző egyeztetésen kommunikálták.
máj. 3
12:42
Súlyos időszak köszönt 10-ből 3 magyarra: ha homokba dugják a fejüket, csak rosszabb lesz (Pénzcentrum)
Az enyhe tél és a szárazabb tavaszi időjárás miatt nagyobb lehet a levegő pollenkoncentrációja, így súlyosabb tüneteket tapasztalhatnak az allergiások. A Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján idén erőteljesen növekedett a betegforgalom, a korán és erősebben érkező allergia-szezon miatt - közölte az egyetem.

Keresés