Kedden a matematika vizsgákkal folytatódott a 2022-es érettségi szezon, összesen 74 ezren írásbeliztek ma közép- vagy emelt szinten. Kamarás Norbit és párját, Odettet, Cserháti Tamarát és Vajtó Lajost kérdeztük érettségi emlékeikről. Persze idén sem mehettünk el sztárjaink tablóképei mellett szótlanul.
A hazai lakosság csupán 20%-a választ idén külföldi és belföldi nyaralóhelyet is, a távolabbi úticélokat főként a fővárosiak és magasabb végzettségűek engedhetik meg maguknak, az utazási kedv pedig a 30 év alatti fiatalok körében a legnagyobb – derül ki egy friss reprezentatív felméréséből. Arra is kíváncsiak voltak a kutatók, hogy milyen preferenc
„Tegnap megalakult az LMP - Magyarország Zöld Pártja frakciója. A képen látszanak a frakciótársaim, és az, hogy elcsúszott a nyakkendőm” – írja posztjában a képviselő.
A Gulyás Gergely által benyújtott törvényjavaslatban szerepel egy megfogalmazás, ami arra utal, hogy az új kormányban a belügyminiszter felel majd az egészségügyi területért, aki várhatóan továbbra is Pintér lesz.
Három különböző módon egyedileg beazonosíthatók lesznek, a szolgáltatónak pedig közterület-használati díjat kell fizetnie, valamint büntetést, ha az ügyfél vét az előírásokkal szemben. Bene Márk mondta el a részleteket érdeklődésünkre.
A lap szerint a Gulyás Gergely által benyújtott törvényjavaslat új megnevezést használ, ami erősíti, hogy a Belügyminisztériumhoz kerül az egészségügyi terület.