Fejleszti a Balatoni Bringakört a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A beruházás kapcsán egy 20 éves útvonalat kellett felülvizsgálni, a fő cél, hogy biztonságosabb és komfortosabb legyen a kerékpárút.
Az elmúlt két évben a veszélyhelyzet a mindennapok részévé vált, és mindenki megtanulhatta, hogy mit jelent. Miközben Gulyás Gergely korábban arról beszélt, hogy Magyarországon előbb vége lesz a rendkívüli állapotnak, mint bármely más országban, ehhez képest még ma is ez határozza az ország életét.
A hétvégén kezdtek el dolgozni a szakemberek a felvidéki Rozsnyón, hogy elvezessék a bezárt vasércbányából ömlő szennyvizet, amely március óta szennyezi a Sajó vizét. Eddig leginkább a vas okozott problémát, ezért vált rozsdás színűvé a Sajó, az utóbbi időszakban tovább romlott a helyzet, most már nehézfémek, toxikus anyagok is érkeznek a bányából.
Infraérzékelős utasszámláló berendezéseket helyeztek üzembe az elmúlt években beszerzett trolibuszokon – tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.
Amint alkalmazni kezdték, rögtön megbukott az új civiltörvény, ami a végrehajtásával megbízott Állami Számvevőszéket is megugorhatatlan kihívás elé állította. Lefagyott honlap, értelmetlen kérdések, éjszakázó civilek, és a CÖF-CÖKA, ami valahogy megúszta az ellenőrzést.
Van olyan település a tó környékén, ahol ennél is többet emelkedett az átlagár. A négyzetméterár egymillió forint körül jár, átlagosan 90-110 millió forintot kérnek egy parti ingatlanért.
Reginával gyűjtik a közös élményeket, nagyokat beszélgetnek, és a levegő is izzik közöttük – vallotta be Csuti, és kiemelte: nagyon jó dolga van új párja mellett.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Hiába van érvényben háborús veszélyhelyzet Magyarországon, január elsejétől átkerül a Honvédkórház irányítása a honvédelmi minisztériumtól Pintér Sándorhoz, az egészségügyért is felelős belügyminiszterhez. Az rtl.hu információi szerint a döntés nyugtalanságot okozott az állományban, sokan pedig attól tartanak, hogy sérülnek azok a katonai képessége
Az orosz elnök kitűnő állapotban van, nem beteg – szögezte le egy interjúban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, ezzel mintegy cáfolva Putyin elnök egészségi állapotával kapcsolatos spekulációkat.
„Ott essem el én, a harc mezején, ott folyjon az ifjui vér ki szívembül” – sokan ismerik, de de kevesen érzik magukénak Petőfi Sándor sorait. A Závecz Researc kutatása szerint honfitársaink 14 százaléka, 900 ezer ember abban a pillanatban csomagolna és elhagyná az országot, amint katonai támadás érné hazánkat.
A fővárosi rendőrök egy, a BKK-val kötött partnerség keretében rendszeresen tartanak ellenőrzést a közlekedési eszközökön, az utasok biztonsága érdekében. Ezúttal az M3-as metró vonalát figyelték.
Év végéig vagy átalakítani, vagy megszüntetni kellene a katás adózást – mindkettő mellett vannak érvek Parragh szerint – amiben viszont biztos, hogy jövő januártól indítaná el az új rendszert.
Magyarország és a magyar emberek az ártatlan áldozatok mellett állnak, csak a békére vágyunk. Minél előbb, annál jobb - ezt mondta Novák Katalin a Save Ukraine - #StopWar jótékonysági televíziós műsorban, a köztársasági elnök kék ruhája és sárga színű fülbevalója jól láthatóan az ukrán zászló színeit szimbolizálta.
Bár előbb-utóbb Magyarországra is fog érkezni olyan személy, aki valahol a világban megfertőződött, a majomhimlőből egészen biztosan nem lesz világjárvány – mondta az infektológus.
Ukrán nemzeti színekbe öltözve üzent Novák Katalin, köztársasági elnök arról, hogy a magyarok kiállnak az ártatlan áldozatok és a béke mellett, valamint, hogy követeljük a háborús bűnök kivizsgálását.
Az igazságügyi miniszter bejegyzése szerint „sokan vannak most Európában, akik azért szurkolnak, hogy a mai tanácsülésen a magyar álláspont győzzön” az olajembargó-kérdésben.
Átlerül a Honvédkórház irányítása az egészségügyért is felelős Belügyminisztériumhoz. A jogszabály szerint 2023. január 1-jétől egy új egészségügyi szolgálató jön létre, amely jogutódként látja el a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ nem katonai feladatait.
Sokkal nagyobb ütemben halad a Balatoni Bringakör felújítása, mint az előző évben - mondta el az InfoRádiónak Kiss Boglárka, a munkát végző Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője. Kiderült az is, idén mekkora szelet útnak örülhetnek a bicilkisek, akik a nyári szabadság alatt vagy a hétvégéken legszívesebben a magyar tengérnél tekernének.
Jövő év január elsejétől pedig egy új egészségügyi szolgáltató jön létre, amely a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ jogutódajként a nem katonai feladatokat fogja ellátni.
Folytatódik az ATV megújulása, a csatorna az elmúlt időszakban több műsorvezetőt igazolt, és új műsorokat is tervez a nyárra. Júniusban érkezik Bodacz Balázs a Nap híre című műsorba Krug Emília mellé, valamint indul egy új hírháttérműsor maiTÉMA címmel, melynek műsorvezetői Lampé Ágnes és Bodacz Balázs lesznek.
Varga Judit miniszterasszony, ha teheti, igyekszik hegedűjátékával feldobni a hangulatát: a 3+2 együttestől a "Kicsiny falum" sírva-vigadós számát idézte meg pár pillanat erejéig.
Varga Judit miniszter asszony, ha teheti, igyekszik hegedűjátékával feldobni a hangulatot: a 3+2 együttestől a „Kicsiny falum” sírva-vigadós számát idézte meg pár pillanat erejéig.
A háborús bűnök kivizsgálását és az elkövetők megbüntetését kérte hazánk nevében az államfő. A Fidesz szavazói közül csak 42 százalék gondolja orosz agressziónak, ami Ukrajnában történik.