2022. június 7. kedd

jún. 7
16:24
Nem nagyon látszik a költségvetésből, hogy hol spórol a kormány a minisztériumokon (444.hu)
Nagy Márton nemrég azt ígérte, hogy 10 százalékkal csökkentik majd a minisztériumok költségvetését, hogy legyen pénz a honvédelmi és rezsivédelmi alapokba. Csökkentésnek viszont nyomát sem találjuk a 2023-as költségvetésben.
jún. 7
16:24
Ez mégis mi? - Egy egész tantestület kapott egyetlen darab virágot pedagógusnapra Budapesten (ATV)
A tankerületi igazgató szerint „jelképes gesztus” volt a testületnek küldött virág.
jún. 7
16:30
Közelít a ciklon, apokaliptikus eső zúdul ránk (ATV)
Csütörtökön és az év eddigi legcsapadékosabb szituációja vár ránk tartós, intenzív esővel és viharos széllel.
jún. 7
16:36
Varju László annyira nekiment a kormánynak, hogy elvették tőle a szót (ATV)
A DK képviselője arról beszélt, hogy Magyarország bajban van, és hogy az ötödik Orbán-kormány törvénytelen, ekkor némította el a mikrofonját Kövér László.
jún. 7
16:48
Nyugdíjasok, figyelem! (ATV)
Azok a 65 év felettiek, akik úgy döntenek tovább dolgoznának, nyugdíjbónusszal növelhetik azt az összeget, amelyet a nyugdíjas évek alatt kapnak.
jún. 7
16:48
Tízszer több pénzből gazdálkodhat Rogán Antal minisztériuma, mint az előző évben (rtl.hu)
44,8 milliárd helyett 482,4 milliárd forint jár a titkosszolgálatokat felügyelő tárcának 2023-ban.
jún. 7
16:54
Ukrán szószóló: Isten óvja Ukrajna védőit, Isten óvja Magyarországot és Európát (rtl.hu)
Megköszönte a magyaroknak a segítséget.
jún. 7
17:00
Tragikusan fiatalon elhunyt a magyar rádiós (ATV)
Rota Francesco, a Trend FM műsorvezetője 45 éves volt.
jún. 7
17:12
Sportra is jóval többet különített el a kormány a jövő évi költségvetésben az ideinél (444.hu)
Ez sem az a terület, ahol spórolás jön.
jún. 7
17:12
Novák Katalin: Megerősítettük elkötelezettségünket a V4 együttműködése iránt (HírTV)
Magyarország köztársasági elnöke cseh kollégájával Milos Zemannal találkozott.
jún. 7
17:24
Extraprofitadó: A miniszter szerint ezért nem háríthatják át a bankok a terheket (ATV)
Verseny van, “piacgazdaság vagyunk” - a 2012-es különadók, “az ilyen típusú intézkedések sem jelentették azt, hogy ezek a költségek átháríthatóak” - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a kérdésünkre, mit tesz a kormány, hogy a bankok, a légitársaságok ne terhelhessék a pluszadókat az ügyfeleikre.
jún. 7
17:24
Parizeus – üzente egy táblán Novák Előd Jakab Péternek, aki éppen felszólalt a Parlamentben (SzMo)
A Mi Hazánk politikusa ezzel a Jobbik elnökének egy korábbi bejegyzésére utalt.
jún. 7
17:30
Nem támogatja Orbán Viktor fizetésemelését a DK (ATV)
Nem támogatja a DK az újabb kivételes eljárású felhatalmazási törvényt és sürgős miniszterelnöki fizetésemelést – közölte a párt kedden.
jún. 7
17:30
Egy darab cserepes virágot kapott pedagógusnapra 70 tanár a tankerülettől (444.hu)
A budapesti gimnázium tanárai vándorvirágnak nevezték el az ajándékot, ami mindenkinél egy-egy napot lehet.
jún. 7
17:32
Fürjes Balázs Fekete-Győrnek: gyorsan lásson munkához (ATV)
A Momentum frakcióvezetője a parlamentben napirend előtti felszólalásában arról beszélt, a Fidesz-kormány úgy kér nadrágszíj-összehúzást a magyaroktól, hogy pontosan nem mondja meg, mire költi a pénzüket. Fürjes Balázs államtitkár úgy válaszolt: a Momentum a multikat védi.
jún. 7
17:42
Szijjártó Péter: Magyarország humanitárius módon segít Ukrajnának, ameddig kell (Infostart)
Szerinte a kormány már a fegyveres konfliktus kirobbanását követően világossá tette az álláspontját: "elítéljük az Ukrajnát ért orosz katonai agressziót, kiálltunk és ki is állunk Ukrajna mellett, minden létező segítséget megadunk azoknak az embereknek, akiknek a háború elől kell menekülniük"
jún. 7
17:48
Meghalt Horváth Péter (ATV)
Az üzletember, tudós, egyetemi tanár, a magyar kultúra és művészetek támogatója 85 éves volt.
jún. 7
17:54
Mondat közben kapcsolta ki Kövér László a DK-s politikus mikrofonját, aki végül kiabálva fejezte be a beszédét (SzMo)
Varju Lászlót azért némította el a házelnök, mert törvénytelennek minősítette az Orbán-kormányt.
jún. 7
17:54
Nem találja ki, mit vitt Novák Katalin a cseh elnöknek ajándékba (ATV)
„Amikor megtudtam, hogy Zeman elnök úr szereti a halászlét, nem volt kérdés, hogy mit viszünk. Örömmel fogadta” – számolt be közösségi oldalán a köztársasági elnök.
jún. 7
17:56
Sakk-matt Orbánnak? (ATV)
„Június 16-án, a Tanácsában színt kell vallania az Orbán-kormánynak - továbbra is az alacsonyan fizetett magyar munkaerőben, vagy a tisztességes bérért dolgozó, egyenrangú magyar állampolgárokban hisz?” – írta Dobrev videója mellé, melyben tudatta, hogy megszületett az előzetes megállapodás az európai minimálbérről.
jún. 7
18:06
Éjjel-nappal vonatozhatunk: balatoni Bagolyvonatokkal sűríti az éjszakai közlekedést a Máv (Blikk)
Még időben észbekaptak a a vasutasok, a nyári balatoni szezonra teljesen átalakították a menetrendet, így éjszaka is lehet közlekedni a tó körűl, és egy-egy buli után közösségi közlekedéssel, VolánBusszal vagy a MÁV-val térhetnek haza a fiatalok is.
jún. 7
18:12
Negyven év után lesz magyar elnöke az ENSZ Közgyűlésének (rtl.hu)
Szijjártó Péter közölte a hírt.
jún. 7
18:18
Az adatszolgáltatás és az áremelkedés is nehezíti a balatoni vendéglátósok életét (Infostart)
Jó szezonra számítanak idén a balatoni vendéglátósok – mondta az InfoRádiónak a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviseletének ügyvezető-társelnöke. Kertész Rezső ugyanakkor több problémáról is beszámolt.
jún. 7
18:18
Újra támad az alattomos strandbetegség: erről minden nőnek tudnia kell, így kerüld el a bajt (Pénzcentrum)
A nyári melegben nincs is jobb annál, mint amikor valaki fürdőzéssel kapcsolódik ki. Legyen szó úszómedencéről, gyógy- vagy természetes vizekről, néhány alapvető szabályt érdemes betartanunk az egészségünk megőrzése érdekében. A lányokat, nőket és férfiakat is fenyegeti a felfázás és a húgyúti betegségek megjelenése.
jún. 7
18:24
Hatalmas gyomrost kapott az Apple az EU-tól, a felhasználók örülhetnek (Menedzsment Fórum)
2024-től végre tényleg egységes lehet az összes mobil eszköz töltője.
jún. 7
18:24
Egekben az árak, így spórolnak a magyarok (Blikk)
Szakértők szerint a nagy beruházásokat halasztjuk el elsőként.
jún. 7
18:30
Donáth Anna: „Célom, hogy közvetlen pénzügyi segítség járjon a lakosságnak a zöld átállás miatt” (Blikk)
Donáth Anna európai parlamenti képviselőt arról kérdeztük, kik kaphatnak pénzt az új uniós alapból.
jún. 7
18:42
Az inflációról és a panelprogramról is szó volt a parlamentben (Infostart)
Az ellenzék szerint a kormánynak azért kell megszorításokat bevezetnie, mert a választás előtt két kézzel szórta a pénzt. A kormány szerint a különadó és a többi új intézkedés még csak nem is megszorítás.
jún. 7
18:42
Ízletes gesztus: Novák Katalin halászlével ajándékozta meg a cseh elnököt (Blikk)
Bár még csak pár hete van hivatalban, máris megkaphatja a legkreatívabb protokollajándék kiötlőjének járó medált Novák Katalin köztársasági elnök, aki szegedi halászlével kedveskedett prágai látogatásán Milos Zeman cseh elnöknek.
jún. 7
18:42
Bod Péter Ákos: „Csodák nincsenek,” a bankok a lakosságra terhelik majd az extraprofit-adót (ATV)
Kettőtől ötezer forintig emelkedhet a bankszámla éves használati díja, amennyiben a bankokra kivetett extraprofit-adót teljes mértékben áthárítják a lakosságra – ezt mondta Híradónknak a bankmonitor.hu ügyvezetője. A pénzintézeteknek 60 nappal előre kell jelezniük, ha emelni akarnak a díjakon. A szakértők egyetértenek abban, hogy a lakossági ügyfel
jún. 7
18:42
Orbán Viktor válaszából kiderül, hogy vagy ő hazudik, vagy a luxemburgi miniszterelnök (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 7
18:48
Eltemették Moldova Györgyöt (rtl.hu)
A Kozma utcai zsidótemetőben vettek tőle búcsút.
jún. 7
19:00
Ma este már várja Önöket az ATV új műsora! (ATV)
Mai Téma címmel új műsor debütál este az ATV-n. A csatorna vezetősége úgy gondolta, a Voks után a nézők hiányolnak egy olyan műsort, amelyben egy adott témát hosszabban meg lehet beszélni. A Mai Téma ilyen lesz: 20:45-kor, az Egyenes beszéd után kezdődik, és kedden, szerdán és csütörtökön kerül képernyőre.
jún. 7
19:00
Greenpeace: Határérték feletti az arzén koncentrációja a Sajó üledékében (rtl.hu)
Határérték feletti az arzén koncentrációja a Sajó üledékében a magyar szakaszon – állítják a Greenpeace aktivistái. Egy szlovák bányából hónapok óta sárga víz folyik a folyóba, a szervezet attól tart, hogy innen kerülhetett a mérgező fém a vízbe, és egyre több jöhet, ha nem állítják meg a szennyezést. A vízügy szerint az arzén évekkel ezelőtt rakód
jún. 7
19:06
„Azt gondolom, Magyarországon az áremelkedések áthúzódnak a következő évre is” – Bod Péter Ákos közgazdász az elszabadult árak megfékezéséről beszélt a Blikknek (Blikk)
Bod Péter Ákos közgazdászt kérdeztük az inflációról, hogy miért lett drága az árrobbanás előtt termett tavalyi búza is, mikor és hogyan ér véget ez az időszak.
jún. 7
19:06
Kiderült Pásztor Erzsi fájdalmas titka (ATV)
A művésznő lányának, Holl Henriette-nek második férje tragikus hirtelenséggel hunyt el leukémiában. A lány emiatt 34 év után költözött haza Magyarországra
jún. 7
19:06
Megszökött Pitonka, a királypiton Budapesten, plakáton keresik a gazdái (rtl.hu)
Az állat nagyon szelíd, gazdái szerint sem emberre, sem állatra nem veszélyes.
jún. 7
19:08
KDNP: A baloldal történelmi bűne volt a sorkatonaság megszüntetése (rtl.hu)
Korábban Schmidt Mária írt arról, hogy a kormánynak meg kellene fontolnia az általános hadkötelezettség bevezetését. A Honvédelmi Minisztérium ekkor erre úgy reagált: ez az ő magánvéleménye, ami nem egyezik a kormány álláspontjával.
jún. 7
19:12
Az egész világot érintő jelentést tett Szijjártó Péter (ATV)
Negyven éve nem történt ilyen: idén szeptembertől egy éven át magyar tisztségviselő az ENSZ Közgyűlésének elnöke Kőrösi Csaba személyében – tudatta a miniszter.
jún. 7
19:24
„Nem minősítheti Magyarország demokratikusan megválasztott kormányát törvénytelennek” – mondta Kövér László, miután elvette a szót a DK képviselőjétől (rtl.hu)
Törvénytelennek nevezte az Orbán-kormányt a parlamentben, ezért elvette a szót Varju László DK-s képviselőtől Kövér László házelnök. Az ellenzéki pártok szerint a kormány a választások előtti osztogatás miatt kényszerült a különadók bevezetésére, amit ők megszorításnak neveztek. A pedagógusok béremeléséről többen is hiába kérdezték a kormányt.
jún. 7
19:30
Az idei lehet a magyarok legfülledtebb nyara (rtl.hu)
A Középtávú Időjárás-előrejelzések Európai Központja nem sok jót jósol a magyarok számára 2022 nyarára. Az egyelőre még meglehetősen bizonytalan prognózisuk szerint egész Európában nálunk lesz a legnagyobb eltérés a hőmérsékletben, több mint 2 fokkal lesz melegebb, mint a sokéves átlag.
jún. 7
19:36
Erőre és ügyességre is szüksége van annak, aki a legnagyobb paraszt szeretne lenni (rtl.hu)
Igazi, filmbeillő parasztbajnokságot tartottak Somogyhárságyon. A lopótöközés, tojásdobálás, dagonyázás és gumicsizma-dobálás legnagyobb mesterei döntötték el egymást között, hogy ki a legnagyobb paraszt.
jún. 7
19:38
Az ellenzéki összefogás nem is reagált arra, hogy segítenek-e Hadházy Ákosnak, aki munkatársait sem tudja kifizetni (rtl.hu)
Közösségi adománygyűjtésbe kezdett Hadházy Ákos, hogy folytatni tudja a munkáját. Zugló megválasztott egyéni képviselője továbbra sem tehette le képviselői esküjét, amelyet tiltakozásképpen hagyott ki a parlament ünnepi alakuló ülésén, így nemcsak ő, de munkatársai sem kapnak fizetést. Kedden az ellenzéki összefogást hiába kérdeztük arról: segítene
jún. 7
19:42
Túl sokan hagyták az utolsó pillanatra a forgalmi engedély megújítását (rtl.hu)
Képtelenség lesz levizsgáztatni a veszélyhelyzet alatt lejárt műszakijú csaknem egymillió autót a hónap végéig – ezt mondják a Magyar Autóklubnál. Ráadásul sok autósnak drágább is lehet a vizsga előtti szerviz, mint korábban megszokhatta. Július elsejétől azokkal a kocsikkal, amelyeknek nem lesz érvényes a vizsgája, nem közlekedhetnek majd. Sokan h
jún. 7
19:44
Elengedték a börtönből G-Ras ligetvédő aktivistát (rtl.hu)
Már április eleje óta rácsok mögött volt, csoportos garázdasággal vádolják, mert megpróbálta megakadályozni a városligeti építkezést.
jún. 7
19:54
A parlamentbe jöttünk, mesterségünk címere... Mivel foglalkoztak korábban a szakmunkás képviselők? (Blikk)
A tavaszi választáson több olyan új arc tűnt fel a szavazólapokon és szerzett mandátumot, aki nem az egyetemi katedráról vagy multik bőrfoteljéből, sokkal inkább a kétkezi munka világából érkezett a parlamantbe.
jún. 7
20:24
Megdöbbentő bűncselekmény Budapesten (ATV)
Pünkösd hétvégéjén ellopták az ELTE Füvészkertből a legnagyobb óriás kontyvirágféléje, a ritka Anthurium wendlingeri egyetlen, a kertben lévő példányát.
jún. 7
20:30
2500 Ft-ot kérnek egy sajtos-tejfölös lángosért a Palatinus strandon, de van 3700 Ft-ért is (SzMo)
Egy négytagú család 10 100 forintért vett belépőt, az ebédért pedig összesen 23 500 forintot fizettek.
jún. 7
20:36
Szabadulna a főváros a rezsihelyzetből (Infostart)
Készül erre egy rövid és egy közép távú program.
jún. 7
20:36
Köszönetet mondott az ukránok szószólója a magyar kormánynak (ATV)
Grexa Liliána felszólalásában köszönetet mondott a magyaroknak, és arról beszélt, milyen helyzetben vannak azok, akik harcolnak, vagy éppen menekülnek a háború elől.

Keresés