Közúti ellenőrzést hajtottak végre a miskolci rendőrök a 3-as számú főúton, amikor is telefonáló tehergépkocsi-vezetőket állítottak meg. Ám büntetés helyett életet mentettek a járőrök.
Az utóbbi hónapokban egyre gyakoribb, hogy internetes csalók ismert emberek, nevével és arcképével visszaélve, kitalált történetekkel csábítanak kriptovalutás befektetésekre – hívta fel a figyelmet az OTP Bank az MTI-nek hétfőn küldött közleményében.
Jobbágyfelkelés címmel újabb tüntetést szerveztek a futárok a katatörvény módosítása ellen. Az esemény hétfőn este 7 órakor kezdődik a Margit híd pesti hídfőjénél.
Számos érintett termék kapcsán kiugró kereslettel szembesülhettek az online kereskedelmi cégek a rezsiárak módosításának bejelentését követő hét során.
A kormány célja, hogy Magyarország lokális kivétel legyen az európai kontinentális válságban, amihez adottak is a megfelelő alapok, hiszen hazánk az elmúlt időszak minden kríziséből megerősödve került ki - szögezte le a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Nyírbátorban - írja az MTI.
Idén a második negyedévben jelentősen csökkent az Intrum fizetőképességi index értéke, a lakosság pénzügyi helyzetét jelző mutató negyedéves szinten 22 százalékkal, éves szinten 10 százalékkal csökkent 35,33 pontra - közölte az Intrum követeléskezelő a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közös felmérése alapján az MTI-vel hétfőn.
Az év első öt hónapjában közel 9 százalékkal nőttek a reálbérek, ezzel 113 hónapja töretlenül tart a reálbérek emelkedése Magyarországon - tudatta a Palkovics László vezette tárca.
2019 után először tartott előadást Tusnádfürdőn a miniszterelnök. A Nézőpont Intézet elemzője szerint Orbán Viktor nagyívű beszédet mondott, amiben összefüggéseiben beszélt a világpolitikai folyamatokról, átalakulásokról. A Publicus Intézet stratégiai igazgatója szerint a beszéld – benne a nagy port felvert kevert fajokról szóló gondolatmenet – fi
Harckocsikkal tartottak dinamikus katonai bemutatót a tatai Klapka György laktanyában a harckocsizó fegyvernemi napon. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a haderőfejlesztés felgyorsításáról beszélt az eseményen.
A kedvezményekkel számolt nettó átlagkereset májusban 342.000 forint volt. A reálkereset is 3,8 százalékkal emelkedett, vagyis az áremelések ellenére többet ér a jövedelmünk.
Közleményt adott ki a Fővárosi Közszolgáltatói és Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége (FÖX) a kata és a rezsidíj megváltoztatása miatt. Szerintük emberek milliói kerülhetnek kilátástalan helyzetbe, és egyben felszólították a kormányt is.
Egy család, egy borászat, egy birtok és sok-sok gasztronómiai élmény a beach foodtól a modern bisztró konyháig. A Laposa Borászat mára Badacsony egyik legkedveltebb borászatává vált, büszke arra, hogy boraikkal megmutathatják a borvidék minden ízét és értékét.
A jászberényi közutasok mentették meg a négy hetes kiskutyát egy út menti árokból. A sikeres mentés után szavazást indítottak az ország legifjabb házőrzőjének a nevére. Elsöprő többséggel nyert az MK, vagyis az Emká név.
A Pulzus Kutatóintézet ATV felkérésére készített felméréséből kiderül, hogy a többség szerint jogos a kata-törvény miatti felháborodás, és hogy a legtöbben nem értenek egyet a rezsicsökkentés szűkítésével, mert a Fidesz szerintük nem ezt ígérte a választási kampányban.
Az Európai Bizottság által megrendelt közvéleménykutatás szerint a magyarok 91 százaléka szerint a korrupció elterjedt Magyarországon. De mennyire súlyos ez a szám? A Blikk Ligeti Miklóst, a Transparency International Magyarország jogi igazgatóját kérdezte.
Számtalan kérdés merült fel a rezsicsökkentés szabályainak változásával. Különösen azok idegeskedtek, akik havonta diktálják be a gázfogyasztásukat a szolgáltatónak. Ők jogosan hihették azt, hogy minden hónapban 144 köbméter gázt használhatnak kedvezményesen, ez azonban nem így lesz. A kulcs: a fogyasztási jelleggörbe.
Meghaladta a tíz százalékot azoknak a magyarországi fogvatartottaknak az aránya, akik embercsempészettel összefüggő bűncselekmények elkövetői - közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Schmehl János, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának biztonsági és fogvatartási helyettese hétfőn, budapesti sajtótájékoztatón
Bogdan Aurescu sajnálatosnak nevezte, hogy a magyar kormányfő Románia területéről terjeszti nézeteit és elfogadhatatlannak tartja a fajokról szóló nyilatkozatát.
Magyarország és Kína kapcsolatrendszerét a kiszámíthatóság és a stabilitás jellemzi, azonban fontos, hogy ennek az együttműködésnek az emberi alapja is meglegyen, amit leginkább az oktatással és a kultúrával lehet megteremteni - közölte hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az évek óta körözött F. Györgynek nem, de a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) célkörözési egységének szerencsét hozott. A bűncselekmények garmadája miatt már külföldön is keresett férfi ellen ugyanis ennyi elfogatóparancs volt kiadva. A TOP 50-es listán is szereplő körözöttet pár napja Németországban fogták el - írja a police.hu.
Értő szemmel voksoltak lapunk olvasói, a Blikk különdíjasa lett egyben a királynő is a Magyarok Világszépe versenyen. Nem csoda, hogy a 23 éves Perger Patrícia mindenkit elvarázsolt, rutinos modell fejére került a korona.