Solymáron mind a négy víztározóban van víz, a telítettségi szint megfelelő - írta Menczer Tamás, Pest megye 2. számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője a Facebook-oldalán.
Gelencsér Timi kellőképpen kihasználta a Balaton Sound utolsó napját is és hatalmasat bulizott a barátaival. Két koncert között egy strandolást is beiktatott, lélegzetelállítóan fest a csinos bikinijében.
Igazságosan kell elosztani az Európai Unióba érkező földgázt a tagországok között, az orosz gázszállítások korlátozása miatt pedig rendkívüli EU-csúcsot kell tartani júliusban Manfred Weber szerint. A német politikusnak elege van abból, hogy Orbán Viktortól függenek.
A Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. vasárnapi tájékoztatása szerint ugyanakkor a folytatódó hőség miatt továbbra is érvényben maradnak a több mint tíz Pest megyei települést érintő vízkorlátozási intézkedések.
A Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. vasárnapi tájékoztatása szerint ugyanakkor a folytatódó hőség miatt továbbra is érvényben maradnak a több mint tíz Pest megyei települést érintő vízkorlátozási intézkedések.
A kriminálpszichológia tudománya azt mondja, nem a bírság összege, hanem a lebukás veszélye az, ami visszatarthatja az autósokat a szabálytalankodástól. Akad azonban olyan autós, aki azt mondja: neki megér egy 10 ezer forintos bírságot az, hogy gyorsabban haladjon. Ilyen mentalitás mellett vajon van-e visszatartó ereje a bírságnak és a büntetőponto
Idén 34 Balaton-parti település 41 strandja csatlakozott a szombaton startoló Mozdulj Balaton! szabadidősport-rendezvénysorozathoz, melynek során ingyenes, szervezett sportlehetőségekkel várják az érdeklődőket - közölte csütörtökön a főszervező. Ács Lajos elmondta, 19. alkalommal rendezik meg az eseménysorozatot, amely nyolc héten át tart, hétvégen
Az autós biztosítások díja kevésbé, a repülősöké jobban emelkedett az idén. Érdemes odafigyelni a részletekre is, mielőtt biztosítást kötünk a külföldi nyaralásra.
Tudok segíteni valamiben, lenne kedve velem enni? Ezekkel a kérdésekkel fordul a 19 éves Dávid a rászorulók felé. Egy éve segít a hajléktalan embereknek a saját eszközeivel, videóival a közösségi médiában is példát szeretne mutatni kortársainak.
Német mintára minden közösségi közlekedési eszköz használatára jogosító klímabérlet bevezetését kezdeményezi az LMP - mondta a párt országgyűlési frakciójának vezetője vasárnap online sajtótájékoztatón - közölte az MTI.
Európa kiemelt céljának kell lennie, hogy integrálja a Nyugat-Balkánt az európai vasúti hálózatba és az Európai Unióba; ezeket a törekvéseket Magyarország mindig is támogatta - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára vasárnap a Szeged és a röszkei határ közötti vasútvonal-fejlesztés munkaközi bejárásán Röszké
Kunhalmi Ágnes kérdésekkel fordult a Belügyminisztériumhoz és az ombudsmanhoz azzal kapcsolatban, hogy Szolnokról az orvos-és ápolóhiány miatt más városokba küldik a kismamákat.
Békésen sétálgatott ez a gólya a budapesti Palatinus strandon. A felvételt egy olvasónk készítette. A madarat rengetegen videózták, őt viszont ez láthatólag egy cseppet sem zavarta, otthonosan lépdelt a strandtörölközők között.
Árnyékos hely, sok víz és hajnali, késő esti séta – a többi között ezt javasolják az állatvédők a kutyatartóknak. A kánikula idején azonban nem csak az udvaron, hanem a lakásban tartott kisállatokra is fokozottan kell figyelni. Az Orpheus Állatvédő Egyesület arra is emlékeztet, hogy az állat megfelelő tartásáért a gazda a felelős, és az állatkínzás
Az allergia okozhat egyszerű bőrpírt, de akár halálos is lehet. Bele kell törődnünk, hogy bármelyik nap kiderülhet, hogy a szervezetünk nem bírja a mogyorót, vagy a darázscsípést? Van valami újdonság az allergia ellen? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Heti Napló legfrissebb riportja. De a vasárnap esti adásban megismerhetik a világ egyik legv
Mi lett volna Csonka Andrásból, ha nincs a Família Kft. – hangzott el a nagy kérdés a #Bochkor műsorában. Ha kíváncsi a válaszra, kapcsoljon ma este 20:25-kor az ATV-re!
Ördög Nóra Instagram oldalán jelentette be, hogy Nánási Pállal a két balatonakarattyai boltjuk után a harmadik Balatonfüredi is megnyitotta kapuit. Az új üzlet ma délelőtttől várja a vásárlókat.
A hatoslottó történetében ez kiemelkedő összeg, ennél magasabb főnyeremény csak négyszer volt. Egy nyertesnél pedig ez az összeg a harmadik legnagyobb nyereménynek számít.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Vaddisznócsaládokat videóztak Debrecenben. A város erdővel övezett részéről egyre többször jelentik az ott lakók, hogy malacaikkal baktató vaddisznókat láttak. Az önkormányzat is tud a problémáról, a vadásztársaság az érintett terület egy részére kilövési engedélyt kapott. Más városokban is egyre nő a lakott területre szivárgó vaddisznók száma.
Fürgének és tájékozottnak kell lenniük azoknak, akik mobiljeggyel szeretnének utazni a fővárosi villamosokon. A digitális jegyeket ugyanis – a buszokkal ellentétben – csak a szerelvények külső oldalán lehet érvényesíteni. Erről a HVG írt először. A művelet viszont Híradónk stábjának tapasztalata szerint sem mindig problémamentes. A BKK egy új rends
A magyarországi víziközmű-hálózat rossz állapotára hívja fel a figyelmet a Víz Koalíció nevű szakmai szervezet. Alulfinanszírozott az ágazat, egyebek mellett ez okozhatta szerintük a solymári vízhiányt. Nyílt levelet is írtak erről a település országgyűlési képviselőjének. Nagy a baj az LMP szerint is, de a kormány mégsem foglalkozik ezzel. Kérdése
Már lehet szavazni az év fájára. Az Ökotárs Alapítvány tíz éve hirdeti meg a versenyt, amire bárki nevezhet. Olyan fát keresnek, ami közterületen áll, sokan ismerik, és sokat jelent az adott közösség számára. Az idén tizenkét fa jutott a döntőbe. Az alapítvány honlapján mindegyik fa történetét el lehet olvasni. Szavazni októberig lehet.
Szijjártó Péter szerint Magyarország 2030-ra csaknem teljesen önálló lesz a villamosenergia-ellátás terén. A külgazdasági és külügyminiszter erről az állami rádióban beszélt és azt is bejelentette, hogy ősszel megkezdődhet Paks 2 építése. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense azonban úgy véli, hogy továbbra is kérdéses az új atomer
Roppant fürgének és tájékozottnak kell lenniük azoknak, akik mobiljeggyel vennék igénybe a BKK szolgáltatásait Budapesten. Ígéretből persze nincs hiány és a szolgáltató állítólag már dolgozik is az új rendszer kidolgozásán - derül ki az RTL Híradó riportjából.
Kánikulával kezdődik a jövő hét, de aztán előbb egy, majd várhatóan még egy hidegfront is eléri az országot, hatásukra pedig több fokkal visszaesik a hőmérséklet. A hét második felében már jellemzően 30 Celsius-fok alatt alakulnak a csúcsértékek, vasárnap néhol csak 20 fokig melegszik a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos
Néhány fideszes, sok független befutó a többnyire kis településeken tartott időköziken. Volt egy dunaújvárosi egyéni kerület is, itt fideszes nyert a 2019-es ellenzéki tarolás után.