A magyarok közel negyede hatnál is több elosztót használ otthonában, mintegy ötödük pedig soha nem ellenőrzi vásárlás előtt, hogy mennyire biztonságosak ezek a termékek. Egy friss felmérés alapján az elektronikai kisberendezések esetében a műszaki paraméterek és a teljesítmény a legfontosabb szempontok a fogyasztók számára, és a túlnyomó többség ti
A már így is kevés parkolóhely megtizedelésétől tartanak erzsébetvárosi civilek, miután kezdeményezés indult, hogy a vendéglátóhelyek a parkoló autók helyén is építhessenek teraszokat. A polgármester szerint a lakók feleslegesen aggódnak.
A tegnap hivatalosan is lemondott Boris Johnson éveken át elégedetlenkedett miniszterelnöki fizetésével, a hozzá közel állók szerint azonban anyagilag a csillagos ég lesz neki a határ, amint elhagyja a hivatalát.
A DK elnöke szerint Orbánék már bármit megígérnek Brüsszelnek, hogy az Unió odaadja Magyarországnak a helyreállítási pénzeket: „Behódolt. Vereséget szenvedett. Szembejött a valóság.”
A hatósági áras csirke far-hát, benzin, áram és gáz után jöhet a hatósági áras euró is? – tette fel a kérdést Facebook-oldalán a hódmezővásárhelyi polgármester azután, hogy a héten újabb történelmi mélypontra süllyedt a forint.
2023 májusától 75 szóló és 75 csuklós, klimatizált, alacsonypadlós és környezetbarát jármű szolgálja az utasok kényelmét - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt, úgynevezett központi alrendszere 2892,3 milliárd forintos hiánnyal zárta az első fél évet - közölte pénteken a Pénzügyminisztérium (PM) nyomán az MTI.
Bár tavalyhoz képest jellemzően átlagosan max. 15,4 százalékkal növekedtek a vendégéjszaka árak egy fő részére a legnépszerűbb településeken, 2019-hez viszonyítva ez akár 36 százalékos drágulás is lehet. A legkeresettebb úti célok közül Hévízen és Balatonfüreden kell a legtöbbet fizetni átlagosan egy éjszakáért. A legkedveltebb desztinációk között
Gyurcsány Ferenc a forintválságról beszélt csípősen, miszerint Magyarország megrogyott, és Orbán Viktor behódolt Brüsszelnek. Egyetlen egy megoldást tudna a problémára: ha leváltanánk a kormányfőt.
Az aszály ellenére is fedezi a búzatermés a belföldi szükségletet, de kivitelre sokkal kevesebb jut, mint korábban - mondta az Aratási Koordinációs Bizottság ülése utáni sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Balaton RETROspektív címmel nyílt meg a Várkert Bazár ingyenesen megtekinthető új fotótárlata. A múlt század elmúlt évtizedeiből jellegzetes használati tárgyak, emblematikus helyszínek történetei és az ikonikus fürdőruhadivatot bemutató fotók elevenítik fel az emlékezetes nyarakat, balatoni hangulatot teremtve a főváros szívében szeptember közepéig
Az idei év az ország meghatározó mezőgazdasági területein ismételten bizonyítja, hogy a klíma egyre kiszámíthatatlanabbá, a csapadékhiány mind gyakoribbá válik. Ezekkel a kihívásokkal csak az öntözőrendszerek és a víztakarékos agrotechnikai eljárások fejlesztésével nézhet szembe a magyar mezőgazdaság.
Jaksity Görgy, a Concorde Értékpapír alapítója úgy véli, hogy a forint a játékpénz kategóriája felé halad, a kormánynak nem célja hazánk kiléptetése az Európai Unióból, de képtelen lenne az ország az euró bevezetésére, a világ pedig arra, hogy sarokba küldje Oroszországot – derül ki a G7 vele készített interjújából.
„Trabanton szállni élvezet!” Bizony egyre kevesebben vannak, akinek ez az érzés megadatik, hiszen lassan kihal a kétütemű járművek generációja. Így egy 60 éves példány egyenesen csodaszámba megy.
A magyar kormány vasútbarát, pontosan érti a vasúti rendszer fejlesztésének jelentőségét, a következő 10-15 év mindenképpen a vasútról fog szólni - jelentette ki a technológiai és ipari miniszter pénteken, a Magyar Vasúttörténeti Parkban tartott 72. Vasutasnapon Budapesten.
Országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe július 2-án, szombaton. Az egész országra kiterjedő intézkedés értelmében tilos tüzet gyújtani a magyarországi erdőkben, a vasúti és közút menti fásításokban, valamint a kijelölt tűzrakóhelyeken is.
A jégkármérséklő rendszer több generátorkezelője halálos fenyegetést kapott, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az érintett körzetekben leállítja a szolgáltatást - közölte az MTI a NAK-ra hivatkozva.
Bár a szokatlan meleg némileg csökkenti a hozamot, a napos időnek köszönhetően kiválónak ígérkezik a belföldön termő dinnye - olvasható a FruitVeb honlapján pénteken közölt összefoglalóban - olvasható az MTI-n.
A központi költségvetés 3040,7 milliárd forint hiányt halmozott fel. A kormány továbbra is tartja az idei évre tervezett 4,9 százalékos költségvetési hiánycélt.