2023. október 2. hétfő

okt. 2
9:39
Akkuhulladékot vitt Orbán felcsúti házához a Momentum (Telex)
Sárga, veszélyes hulladék tárolására alkalmas hordókat tettek a ház elé, és egy molinót feszítettek a kerítésre.
okt. 2
9:42
Döbbenetes kijelentés a volt bírótól: "ilyen körülmények között nem lehet tisztességes eljárást folytatni" (ATV)
Kadlót Erzsébet szerint Magyarországon már nem igazságszolgáltatás, hanem jogszolgáltatás van.
okt. 2
9:51
Budapesti lakcímkártyával 150 forintért lehet fürdőzni november 17-én (444.hu)
Budapest 150. születésnapja alkalmából, a készlet erejéig.
okt. 2
10:00
Megvan, mennyivel emelkedik a nyugdíj január 1-jétől (Infostart)
Varga Mihály pénzügyminiszter közölte az idősek világnapjához kapcsolva. Februárban pedig jön a 13. havi ellátás.
okt. 2
10:00
Kevés lesz a nyugdíjemelés? Többet vártak a nyugdíjas szervezetek (ATV)
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, a kormány múlt héten döntött a rendkívüli nyugdíjemelésről. Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón bejelentette: mivel a nyugdíjas infláció várhatóan 18,5 százalék lesz, a korábbi 15 százalékos emelést kiegészítik 3,5 százalékkal. Egy átlagos, 210 ezres nyugdíj esetén 6,5 ezer forintos havi emelést kapnak a nyu
okt. 2
10:06
Meghalt Rózsa Huba (Blikk)
Október 1-jén, 84 éves korában elhunyt Rózsa Huba teológus, pap, Széchenyi-díjas egyetemi tanár, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusa.
okt. 2
10:12
Itt van a KSH jelentése: a külkereskedelmi áruforgalom részletes adatait közölték (ATV)
Júliusban a kivitel volumene 3,2 százalékkal nőtt, míg a behozatalé 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. Az aktívum 559 millió euró volt, az egyenleg 1,9 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn második becslése alapján.
okt. 2
10:15
Koszt és kvártély: egy győri férfi 11 évig élt vissza volt anyósa jóhiszeműségével (Telex)
Tönkrement a házassága, mégis ő maradt a házban. És lopott is, sok pénzt.
okt. 2
10:18
23 éves az InfoRádió (Infostart)
Huszonhárom esztendővel ezelőtt, 2000. október 2-án kezdte meg a műsorszolgáltatást Magyarország első és azóta is egyetlen hírrádiója, az InfoRádió.
okt. 2
10:21
A magyarok továbbra is nemet mondanak a kötelező betelepítési kvótákra (Demokrata)
A 2016-os népszavazás óta eltelt idő igazolta, hogy Brüsszel akkori koncepciója működésképtelen és a tagállamok támogatását sem élvezi.
okt. 2
10:30
A benzinesek örülhetnek, de a gázolaj megint drágább lesz a hét közepétől (ATV)
Kiderült, hogy alakulnak az üzemanyagárak a hét közepétől.
okt. 2
10:33
Hornung Ágnes: A kormány szövetséget kötött az idősekkel (Demokrata)
Videó! Az idősek nélkül nem lenne jelenünk, tehát nagyon fontos, hogy támogassuk őket minden élethelyzetben – mondta az államtitkár.
okt. 2
10:45
Akkuhulladéknak tűnő hordókat vittek Orbán Viktor háza elé (444.hu)
Akciózott a Momentum.
okt. 2
10:48
Hatalmas bejelentés: három sztárelőadó is érkezik a BrandFestivalra (ATV)
Három nemzetközi előadót és a legfontosabb témákat jelentették be a BrandFestival szervezői. Daniel Verten AI-kutató, Mara Dettmann, a BBH London Digital Strategy & Content Leadje és Stoyan Yankov termelékenységi coach csatlakozik a stratégiai konferencia programjához.
okt. 2
10:51
Hihetetlen, amit ez az ősz művel: strandidő van októberben (Pénzcentrum)
Hétfőn csapadék nem lesz, és a szél is gyenge marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul, nyugaton lesz a melegebb, keleten a hűvösebb idő.
okt. 2
10:57
Szijjártó kihagyta az uniós külügyi csúcsot, amit Kijevben tartanak (444.hu)
Volt fontosabb dolga, de a külügyminisztérium szerint nem hazánk az egyetlen, amely nem miniszteri szinten vesz részt a csúcson.
okt. 2
11:00
Harci helikopterek lepik el Magyarország egét: itt lehet rájuk számítani (ATV)
Nemzetközi helikopterharcászati oktatóképző gyakorlatot tartanak október 2-20 között a pápai MH 47. Bázisrepülőtéren - derül ki a repülőtér sajtóközleményéből.
okt. 2
11:12
Ma eldőlhet Ukrajna sorsa (ATV)
Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszteri hétfőn Ukrajna támogatásáról tanácskoznak Kijevben - jelentette be Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki történelmi jelentőségűnek nevezte a találkozót.
okt. 2
11:30
Dráma Budapesten: Dunába zuhant egy fiatal nő a Petőfi hídnál (ATV)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központba október 1-jén, éjszaka érkezett bejelentés, miszerint a Petőfi híd közelében, a Duna pesti partjához közel egy ember a vízbe esett.
okt. 2
11:39
Robert Fico visszaállítja a határellenőrzést Magyarország és Szlovákia között (SzMo)
Győzelmet aratott a Robert Fico vezette Smer szombaton az előrehozott parlamenti választáson, Fico pedig már be is jelentette, hogy egyik első intézkedésként visszaállítják a határellenőrzést a magyar határon.
okt. 2
11:42
Két nap haladékot adott a MÁV-nak az osztrák vasút (Infostart)
Csak szerdától kell átszállni a Budapestről Bécsen át Nyugat-Európába vasúttal közlekedő magyarországi utasoknak.
okt. 2
11:42
Rendkívüli lehetőség a magyaroknak: ha baj van a szemével, ne habozzon! (ATV)
Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák - közölte a Magyar Optikus és Optometrista Szövetség hétfőn az MTI-vel.
okt. 2
12:06
A nemzetközi pedagógusnapon véres pólóban tüntetnek majd a diákok a budai Várnál (Blikk)
Október 5-én, a nemzetközi pedagógusnapon és a hídfoglalás első évfordulóján 17 órakor az Egységes Diákfront (EDF) és az Országos Közös Akarat (OKA) szervezetei akciót tartanak a budai Várban a kordonok előtt.
okt. 2
12:06
Rendkívüli hír: Karikó Katalin megkapta a Nobel-díjat (ATV)
Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért - jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.
okt. 2
12:09
Karikó Katalin Nobel-díjat kapott - övé lett idén az orvosi-élettani elismerés (SzMo)
A magyar biokémikus Drew Weissman biokémikussal együtt kapta meg a díjat.
okt. 2
12:09
Karikó Katalin az első Nobel-díjas magyar nő (Demokrata)
Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman kapja az orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
okt. 2
12:15
Csak szerdától nem lehet majd közvetlenül Salzburgba és Münchenbe menni Budapestről vonattal (Telex)
Maradt két nap felkészülni.
okt. 2
12:18
Ferenc pápa magyarokat fogadott a Vatikánban (ATV)
Jövő áprilisban magyar nemzeti zarándoklat lesz a Vatikánban - jelentette be Erdő Péter bíboros az MTI-nek, miután Ferenc pápa fogadta őt Veres András püspökkel, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnökével és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolitával közösen a Vatikánban hétfőn.
okt. 2
12:33
Ki akarta rúgatni a tankerület, pedig csak a bérét akarta megkapni a makói tanár (SzMo)
Ráadásul az igazgató, Oroszné Kopányi Katalin aktív asszisztálásával próbálták távozásra bírni. Ugyanennek a tankerületnek már a vasalódeszkás tanár kapcsán is híre ment az országban.
okt. 2
12:36
Nyugdíjasok figyelem! Varga Mihály bejelentette, mennyivel emelkednek a nyugdíjak januártól (ATV)
Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy januárban ismét nyugdíjemelés jön.
okt. 2
12:45
Átlátszó: A Bayer Zsolt felesége vezette Ovsz milliárdokért vett PCR-teszteket Bayerné ismerőseinek cégétől (444.hu)
A Vérellátóval szerződött cég 9 milliárd forint osztalékot vett ki a 830 millióról 11,3 milliárd forintra ugrott profitból.
okt. 2
12:54
Meghalt Tóvizi Péter (Blikk)
Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után 62 éves korában elhunyt Tóvizi Péter, a Népszava olvasószerkesztője.
okt. 2
13:00
Több mint 40 médiumot ért az utóbbi hónapokban túlterheléses támadás, fellépést követel a MÚOSZ (Infostart)
Ez hosszabb-rövidebb ideig elérhetetlenné tette az adott helyen a hírszolgáltatást.
okt. 2
13:09
Gulyás: Ahogy Brüsszel a joghoz viszonyul, ahhoz képest a Szovjetunió is nagyobb tisztelettel viszonyult a joghoz (Telex)
A miniszter a Bayer show-ban fejtette ki, mit gondol arról, ahogy az Európai Bizottság az uniós közösségi jogot alkalmazza.
okt. 2
13:21
Ezt mondta Karikó Katalin, miután bejelentették: megkapta a Nobel-díjat (SzMo)
A biokémikus újságíróknak és a Szegedi Tudományegyetem vezetőinek a bejelentést követően azt mondta, a fiatal diákoknak azt üzeni, fontos, hogy megőrizzék a fizikális és mentális egészségüket, tanulják meg a stresszt kezelni.
okt. 2
13:21
Magyarország tiszteletbeli szomszédként tekint Bosznia-Hercegovinára (Demokrata)
A miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Milorad Dodikot.
okt. 2
13:30
"Zavarja egyesek kilátását a tóra" - újabb fakárosítás a Balatonnál (Infostart)
Újabb fakárosításs a Balatonnál, ezúttal Zamárdiban mérgeztek meg növényeket.
okt. 2
13:30
Szijjártó Péter óriási bejelentést tett (ATV)
Az autóipar teljesítményének gyors bővülése kellő alapot biztosít ahhoz, hogy Magyarország az idei év második felében és jövőre európai összevetésben is komoly gazdasági növekedést tudjon felmutatni - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
okt. 2
13:42
Megszólalt a Nobel-díjas Karikó Katalin: szerinte ez a legfontosabb (ATV)
A legfontosabb, hogy örömmel végezzük a munkánkat - mondta Karikó Katalin hétfőn újságíróknak, azt követően, hogy bejelentették, Drew Weissmannal megosztva nekik ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
okt. 2
13:51
Gulyás Gergely: A jognak még a Szovjetunióban nagyobb tisztelete volt, mint az Európai Bizottságban (444.hu)
Bayer Zsolt műsorában a svédek NATO-csatlakozásáról is beszélt.
okt. 2
13:57
Megindult a gratulációcunami Karikó Katalinnak a politikusok között (Telex)
Szentkirályi Alexandra volt a leggyorsabb, Orbán Viktor egyórás késéssel érkezett a porondra. Van, aki azt emeli ki, hogy Karikó az első magyar Nobel-díjas nő, van, aki azt, hogy ezért fontos a magyar oktatás.
okt. 2
14:00
Orbán Viktor rendkívüli tárgyalást folytatott a Karmelitában - nézze, kivel (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
okt. 2
14:02
Orbán Viktor büszke Karikó Katalinra (ATV)
Mint azt az atv.hu is megírta, hétfőn bejelentették, hogy Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.
okt. 2
14:27
Hatszázalékos nyugdíjemelés lesz januárban (444.hu)
Pont ennyit jósol a kormány a jövő évi inflációra.
okt. 2
14:30
Újabb bejelentés az osztrák állami vasúttól: Mégsem kell mától átszállniuk az utasoknak Bécsben (ATV)
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) legfrissebb döntése értelmében szerdára módosította a változás időpontját.
okt. 2
14:33
Családbarát szülészetek is segítik a vágyott gyerekek megszületését (Demokrata)
A családbarát kormányzás legfontosabb célkitűzése, hogy minden vágyott gyerek megszülessen Magyarországon – mondta Hornung Ágnes.
okt. 2
14:33
Dodik Orbánról: Az ő politikájával az EU-nak van esélye a túlélésre (Telex)
Budapesten találkozott a boszniai Szerb Köztársaság elnöke és Orbán Viktor.
okt. 2
14:35
Ferenc pápa magyar egyházi vezetőket fogadott (Demokrata)
Jövő áprilisban magyar nemzeti zarándoklat lesz a Vatikánban – jelentette be Erdő Péter bíboros a pápai államban.
okt. 2
14:39
Itt a nyugdíjbejelentés, amire sokan vártak: Varga Mihály elárulta, hogy mennyivel emelkednek a nyugdíjak januártól (SzMo)
A pénzügyminiszter szokatlan módon egy kommentben írta meg, hogy januártól a kormány emeli a nyugdíjakat jövő év elején. Azt is hozzátette, hogy februárban pedig jön a 13. havi ellátás.
okt. 2
14:42
Újra nő a feszültség: óriási összecsapást ígér a Géniusz negyedik párbaja (ATV)
Újabb izgalmakkal várja a nézőket ma este a Géniusz. A harmadik párbajra rengeteg néző volt kíváncsi, és a következő adásban is szoros küzdelemre lehet számítani, amelyben Rajnai Gergely és Dr. Hacsek Gábor küzd meg egymással.

Keresés