2023. október 19. csütörtök

okt. 19
10:48
A Schadlt bemártó bizalmas: Gyuri felhívott valakit a minisztériumban, hogy intézkedjenek (Telex)
A végrehajtói kar volt elnökének másik bizalmasát, S. Tímeát hallgatja meg a bíróság, aki szintén borított az ügyészségnek. A tanú egy olyan végrehajtó alatt dolgozott, aki már beismerte, hogy Schadl pénzért cserébe tette őt pozícióba. A végrehajtóról már messziről látni lehetett, hogy nem ért a munkájához, az irodája osztalékát pedig állítása szer
okt. 19
10:54
Gyurcsány Ferenc kigondolt egy új eszközt, amivel kormányváltást tud adni az emberek kezébe (444.hu)
Vagy telefont.
okt. 19
10:54
Az idén is megszervezték a gyulai továbbtanulási börzét (Gyulatelevízió)
A napokban továbbtanulási börzét szerveztek a gyulai 7-8. osztályos diákoknak a művelődési központban. A gyulai, békési, békéscsabai, kétegyházi és sarkadi kiállító iskolák részvételével, több száz érdeklődő látogatott el a rendezvényre. Nagyon fontos a jó és helyes pályaválasztás, hangsúlyozta Szabó Enikő Gyulán, a napokban tartott továbbtanulás
okt. 19
11:06
Téli helyszíni ellenőrzésekre készül a NAV (Gyulatelevízió)
2023. október 23. és 30. között a NAV Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a    virágboltokban, valamint a koszorú- és mécsesárusoknál ellenőriznek. A revizorok a nyugta- és számlaadást és a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják, akár többször is. 2023. november 20. és 27. között a NAV Békés Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságána
okt. 19
11:12
Sok pénzt szán az Orbán-kormány az elektromos autózás támogatására (Menedzsment Fórum)
A kormány novemberben 60 milliárd forintos programot indít az elektromos autók elterjedésének támogatására, ebből egyrészt a töltőhálózatot fejlesztik, másrészt kedvezményt nyújtanak elektromos járművek vásárlására - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a kínai Sencsenben.
okt. 19
11:24
Tájékozódjon, ha útra kel a hétvégén! Teljesen átalakulnak a menetrendek (Infostart)
Október 23-án a vonatok a vasárnapi, míg a buszok a hét első tanítási és munkanapját megelőző munkaszüneti napi menetrend szerint közlekednek, a HÉV vonalain viszont a munkaszüneti napok menetrendje lesz érvényes.
okt. 19
11:24
Fontos bejelentés a BKK-tól: ez minden budapestit érint (ATV)
A hosszú hétvégén még nyitva lesz a Pesti alsó rakpart - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
okt. 19
11:30
60 milliárd forintos programot indít a kormány az elektromos autózás támogatására (SzMo)
Az összeg feléből elektromos töltőállomásokat telepítenek, a másik feléből pedig a cégek elektromosautó-vásárlásait szeretnék támogatni.
okt. 19
11:36
Már most biztos a kormány szerint, hogy sikeres lesz a magyar uniós elnökség (Menedzsment Fórum)
A 2011-es magyar EU-elnökség sikeres volt, nagy elismerést vívott ki, és ez a következő, 2024-es elnökséggel is így lesz - jelentette ki Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára szerdán az Országházban.
okt. 19
11:36
Nem drágulnak tovább az albérletek (Telex)
Budapest II. kerületében vannak a legborsosabb árú bérelhető lakások.
okt. 19
11:42
Kerpel-Fronius Gábort indítaná polgármesterjelöltnek a Momentum az V. kerületben (Telex)
A főpolgármester-helyettes korábban Zuglót nézte ki magának, de ott nem támogatta a helyi szervezet az indulását. Az ellenzék V. kerületi frakcióvezetője már korábban bejelentkezett polgármesterjelöltnek a Belvárosban.
okt. 19
11:48
Dzsungellé változik a Lurdy Ház egy része (Infostart)
Péntektől vasárnapig igazi madárfüttyös dzsungelhangulat várja azokat, akik ellátogatnak a Lurdy Házba, a National Bird Show-ra. Az eseményről Hamza Zoltán főszervezőt kérdeztük.
okt. 19
11:48
Gion Gábor: A magyar nemzet a szabadságot választotta (Demokrata)
A politikus szerint a feladatunk a végsőkig ragaszkodni a szabadságharc értékeihez.
okt. 19
11:54
Atyaég, mekkora színes-szagos geopolitikai elemzést dobott a Blikk a Putyin-Orbán találkozóról! (444.hu)
A büdös Pista és a világpolitika bonyolult összefüggései.
okt. 19
12:06
Nem kapta meg a magyar kormány levelét az Európai Bizottság, amiben a jogállamisággal kapcsolatos aggályokat pontosítottuk volna (SzMo)
Navracsics Tibor egy olyan levélre hivatkozik, ami egyelőre nem érkezett meg a Bizottsághoz. A kormány ezekre a válaszokra alapozva zárná le az uniós forrásokról szóló tárgyalásokat.
okt. 19
12:48
Nagy Márton egyetértési megállapodást írt alá a Huawei-jel (Demokrata)
A felek rögzítették, hogy az ipar és gazdaság digitális átalakulása olyan stratégiai fontosságú terület, amely jelentős lehetőségeket rejt Magyarország számára.
okt. 19
13:00
Több kilométeres a dugó az M1-es autópályán - mutatjuk az összes torlódást (Infostart)
Jelentős torlódásra kell számítani az M1-es autópálya Győrt elkerülő szakaszán, mindkét irányba, munkálatok miatt.
okt. 19
13:06
A negyedik fordulót rendezték az Országos A2-es vízilabda bajnokságban (Nyíregyháza)
Az Angyalföld ellen játszott az Aqua Se.
okt. 19
13:12
Már több mint negyvenezer feliratkozó az InfoRádió YouTube-csatornáján (Infostart)
Az ország első és egyetlen hírrádiójának legismertebb műsora már az online térben is meghatározó helyet vívott ki magának.
okt. 19
13:12
A hónap utánpótlás sportolói (Nyíregyháza)
Röplabdás és atléta lett a legjobb.
okt. 19
13:18
Ide menekítik most pénzüket az élelmes magyarok: mutatjuk, mennyire biztonságos (Pénzcentrum)
Magyarországon a befektetések kockázata 2,9%-os, ami jóval alacsonyabb, mint a legkockázatosabbnak számító 24,8%, amit többek között Fehéroroszország és Szíria jelentenek. A szomszédunkban lévő országok többsége azonban jobbnak bizonyul a rangsorban, Németországban például a befektetések kockázata 0%, de az országunkban sokat emlegetett Ausztria is
okt. 19
13:24
Nem kapta meg a magyar kormány levelét az Európai Bizottság, amiben a jogállamisággal kapcsolatos aggályokat pontosítottuk volna (SzMo)
Navracsics Tibor egy olyan levélre hivatkozik, ami egyelőre nem érkezett meg a Bizottsághoz. A kormány ezekre a válaszokra alapozva zárná le az uniós forrásokról szóló tárgyalásokat.
okt. 19
13:36
Akkora hátraarcot csinált az Orbán-kormány a globális minimumadó kérdésében, hogy beleszédülünk! (Menedzsment Fórum)
A kormány közzétette a globális minimumadó magyarországi bevezetéséhez szükséges törvénytervezetet. Míg korábban maga Orbán Viktor is nagyon éles kritikával illette ezt az intézkedést, a kabinet most már úgy véli, az növeli a versenyképességet és csaknem százmilliárd forinttal javítja a költségvetés egyensúlyát is.
okt. 19
13:36
Rogán Antal: jövő nyáron indul a Digitális állampolgárság program (Demokrata)
Az azonosítás, az igazolvány és az állam a mobilba költözik.
okt. 19
13:36
Hetven kiskutya hangszálát vágatta ki a karcagi szaporító, hogy ne bukjon le velük, letöltendőt kapott (Telex)
A 34 éves férfi első fokon felfüggesztettet kapott, másodfokon végrehajtandót.
okt. 19
13:42
Schadl kulcsembere a bíróság előtt: "betelefonált a minisztériumba és el lett intézve" (ATV)
Folytatódik Schadl György és Völner Pál korrupciós pere, ma korábbi munkatársát, S. Tímea végrehajtót hallgatják meg tanúként a Fővárosi Törvényszéken.
okt. 19
13:42
Hornung Ágnes: a kormány kiemelt feladata a családbarát légkör megteremtése (Demokrata)
A cél, hogy a munkaadók segítsék a munkát vállaló édesanyákat, édesapákat.
okt. 19
13:48
Takács Péter: 1956 nem csak egy pont történelmünk idővonalán (Demokrata)
Ezen túlmutatva a magyar néplélek kivetülése, a magyarok szabadságszeretetének jelképe – mondta.
okt. 19
13:50
A Huawei vezetőjével tárgyalt Orbán Viktor (Demokrata)
A digitális jövőről tárgyalt Kínában Orbán Viktor és a Huawei alapító vezérigazgatója.
okt. 19
13:54
24 fok kontra 7 - Mutatjuk, hogy tör rá percről percre a nyár Magyarországra (Infostart)
Barcs nem Zabar, mutatjuk az ország hőmérsékleti viszonyait csütörtök kora délután.
okt. 19
13:54
Letöltendő fogházbüntetésre karcagi állatkínzót (Demokrata)
A férfi 70 kiskutya hangszálát vágatta ki.
okt. 19
14:12
Már pénteken elindul a Nemzeti Múzeum 1956-ra emlékező programsorozata (Demokrata)
Már pénteken elindul a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) az 1956-os forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódó programsorozat.
okt. 19
14:18
Karácsony Gergely egyik helyettesét már biztosan elveszíti (Infostart)
Hivatalos bejelentést tett a Momentum.
okt. 19
14:24
Szaporodnak a beruházások a budapesti agglomerációban, ipari park és repülőgépalkatrész-javító üzem is épül (Telex)
Maglódon 7000 négyzetméteres üzem, Érd és Budafok határában 224 ezer négyzetméternyi ipari és logisztikai park létesül.
okt. 19
14:24
Együttműködik a kormányhivatal és a BRSE (Gyulatelevízió)
A Békés vármegyei sporttudományi képzés ügyének előmozdítása, a minőségi utánpótlás-nevelés segítése, valamint a vármegyében elérhető felsőoktatási képzési-, továbbképzési kínálat bővítése a legfontosabb célja annak az együttműködési megállapodásnak, melyet szerda délután írtak alá a kormányhivatal központi épületében. Az eseményen a Békés Vármegye
okt. 19
14:30
A szlovák elnök megvétózta egy szélsőjobbos politikus miniszter kinevezését (Infostart)
Zuzana Caputová szlovák államfő nem fogja kinevezni a környezetvédelmi tárca élére a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) által jelölt Rudolf Huliakot.
okt. 19
14:30
Gulyás Gergely: három évtizeddel a forradalom után érték el a magyarok a céljaikat (Demokrata)
Szabadon, békében élni, és biztonságban gyarapodni egy független államon belül – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
okt. 19
14:42
Szegényebb lett az Orbán család egy veszteséges céggel (Menedzsment Fórum)
Törölték Orbán Viktor unokaöccsének legveszteségesebb cégét, de Orbán Dávidnak így is maradt munkája: fel kell töltenie építési hulladékkal a családi bányagödröt.
okt. 19
14:42
Felrobbant a Közel-Kelet, itt az izraeli-Hamász háború: rendkívüli műsorváltozásról döntött a magyar tévécsatorna (ATV)
Mivel tovább súlyosbodik az izraeli-gázai háború, az ATV ezen a hétvégén is rendkívüli műsorrenddel jelentkezik.
okt. 19
14:42
Hatalmas volt a csattanás, de senki sem sérült meg (Nyíregyháza)
Nagy erejű ütközés történt csütörtök reggel a Luther tér és Luther utca találkozásánál.
okt. 19
14:54
Botrány: egy mentőállomás udvarán könnyített magán egy 25 éves férfi (Blikk)
Megdöbbentő történetről számolt be Facebook-oldalán az Országos Mentőszolgálat. Egy 25 éves férfi igen nagy megbotránkozást okozott nekik.
okt. 19
14:54
Újra járható a Debreceni út! (Nyíregyháza)
A szakemberek csütörtök délelőtt átprogramozták a jelzőlámpákat, hogy akadálytalan legyen a forgalom.
okt. 19
14:56
Egy juharfa okozta a csőtörést (Nyíregyháza)
A fát sajnos ki kell vágni, és rövidesen megkezdik a sérült vezetékszakasz cseréjét.
okt. 19
14:58
Ünnepel a város (Nyíregyháza)
Nyíregyháza így tiszteleg az 56-os forradalom és szabadságharc hősei előtt.
okt. 19
15:00
Elmarad az október 20-ai Lencsés Károly kötetének bemutatója (Nyíregyháza)
.
okt. 19
15:06
"Tanulj nálunk: ingyen Wi-Fi, csend, hatalmas könyvgyűjtemény!" (Nyíregyháza)
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár arra bíztatja fiatalokat, hogy tanuljanak a város egyik legnyugodtabb, és információkat illetően egyik leggazdagabb szegletén.
okt. 19
15:42
Rendkívüli ülést tartottak az Orbán-Putyin csúcs miatt a NATO-tagállamok és Svédország nagykövetei (ATV)
Biztonsági aggályaik vannak a tagországoknak.
okt. 19
15:54
Festményátadás – A névadóra emlékeztek a Krúdy Gyula Gimnáziumban (Nyíregyháza)
Ünnepi megemlékezést tartottak a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban a névadó születése alkalmából. Az intézmény diákjai az író Szindbád novelláiból játszottak el egy-egy részletet. Az ünnepi alkalmon Kerekes Elek Krúdyt ábrázoló festményét is átadták az iskola számára.
okt. 19
16:00
Jön a kötelező boltzár, ezek az üzletek nem nyithatnak ki hétfőn (ATV)
Nem kell nagyon megijedni, a nemzeti ünnep miatt lesznek zárva az üzletek.
okt. 19
16:12
Leemelték az eleki Sarlós Boldogasszony-templom tornyának süvegét (Gyulatelevízió)
Már 5 éve készültek arra a felújításra, melynek első, és egyben leglátványosabb eleme az eleki Sarlós Boldogasszony-templom tornyáról a süveg leemelése volt. A munkálatok csütörtök reggel kezdődtek, ahol először a 400 tonnás darut helyezték el a főúton. A folyamatokat a város apraja-nagyja élőben követte. 1902-ben, 121 éve annak, hogy utoljára bá

Keresés