2023. október 26. csütörtök

okt. 26
19:57
Gyula Tv Híradó 2023. 10. 26. (Gyulatelevízió)
Témák: – Megújulhat a vár melletti gyöngykavicsos sétány, többek között erről is döntöttek a legutóbbi képviselő testületi ülésen. A grémium emellett meghallgatta a Gyulai Várfürdő beszámolóját. Kun Miklós ügyvezető igazgató kiemelte, napokon belül elkezdődik egy automata öntözőrendszer kiépítése a fürdő területén, emellett szó volt arról is, hogy
okt. 26
20:00
A világ egyik legokosabb mentőkutyájának különös szokása: az egyetlen vágyam, hogy szétszedjem az ágyam (Blikk)
Olyan sok embert mentett már ki a romok alól, hogy a gazdája nem is számolja. Egyike a világ azon kevés kutyáinak, amelyeknek az összes szakterületre megvan a vizsgájuk. Közben viszont a nyugdíjas éveit töltő Symba egy valamiben annyira megátalkodott, hogy Balázs László képtelen zöld ágra vergődni vele.
okt. 26
20:00
Akár 30 százalékkal drágább lehet a virág idén halottak napjára (ATV)
Drágultak a koszorúk, a virágok és a mécsesek a tavalyi évhez képest. Az árusok arra panaszkodnak, hogy folyamatosan alkudoznak a vevők. Átlagosan egyébként 30 százalékos az áremelkedés. Híradónknak többen is azt mondták: halottak napján nem spórolnak.
okt. 26
20:12
Pokoli vihar tört Magyarországra: nyugatról csap le ránk, Győrnél már dörög az ég, Budapesten szakad az eső (Blikk)
Az ország északnyugati tájain már éledezik a vihar, többfelé megdörrent az ég.
okt. 26
20:21
Fontos bejelentést tett a BKK a mindenszentek napjával kapcsolatban, erről azonnal tudniuk kell az utasoknak (Metropol)
Erre kell számítaniuk az utasoknak.
okt. 26
20:36
A fehérorosz diktátor hivatalos látogatásra hívta Orbán Viktort (Blikk)
Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök meghívta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, hogy utazzon Fehéroroszországba, ahol komoly kérdésekről tárgyalhatna. A meghívás október 26-án Minszkben hangzott el, miután a diktátor találkozott Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel.
okt. 26
20:48
Minden idők legnagyobb söripari beruházása valósul meg (ATV)
Százmilliárd forintos beruházást indít a Dreher Sörgyáraknál két tulajdonosa, az Asahi Group Holdings és az Asahi Europe & International, a fejlesztéssorozat a kapacitás- és hatékonyságnövelés mellett a vállalat ambiciózus örökségépítési és fenntarthatósági céljait is szolgálja a következő évtizedben - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
okt. 26
20:57
Szalay-Bobrovnicky Kristóf: Ez nagy tanulsága 1956-nak (Demokrata)
A honvédelmi miniszter Mosonmagyaróváron, a sortűz 67. évfordulóján rendezett megemlékezésen, a Gyásztéren mondott beszédet.
okt. 26
21:03
Kiemelték a világháborús magyar vadászgép újabb darabját a Balatonból (SzMo)
A jelenlegi ismeretek szerint ez az egyetlen hazai összeszerelésű, magyar gyártmányú motorral rendelkező, fellelt Messerschmitt vadászgép.
okt. 26
21:12
A főnökük kérésére akarták kirabolni a trafikot, rajtavesztettek (Blikk)
A rablóknak továbbra is kedvenc célpontjaik a trafikok. Dunakeszi egyik dohányboltját is megfosztották volna a bevételtől, ám a tulajdonos lélekjelenlétének köszönhetően a terv meghiúsult.
okt. 26
21:42
Orbán Viktor is részt vesz a Türk Államok Szervezetének csúcstalálkozóján (ATV)
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a Telex megkeresésére megerősítette: Kazahsztánba utazik a miniszterelnök november 2-án.
okt. 26
22:06
Idén télen nem lesz hőmérsékleti korlátozás a közintézményekben (ATV)
A nemzetközi energiaválság okozta ellátási bizonytalanságok miatt egy tavalyi kormányrendelet előírta, hogy a kormányzati és egyéb költségvetési szervek, intézmények helyiségei legfeljebb 18 fokos léghőmérsékletig fűthetők fel. Az idei kedvezőbb helyzetre tekintettel a korlátozó rendelkezéseket hatályon kívül helyezte a kormány.
okt. 26
23:27
Több mint félmillióba került az előzés (Nyíregyháza)
Összeütközött egy helyi járatú busszal egy személygépkocsi csütörtök délután.
okt. 26
23:33
Jobban látszanak a táblák (Nyíregyháza)
Zöld fényvisszaverő keretet kaptak a gyalogos-átkelőhelyre figyelmeztető táblák Rozsrétszőlőben.
okt. 26
23:35
Tűzoltóverseny volt a múzeum udvarán (Nyíregyháza)
A ház tökéletesen alkalmas volt arra, hogy egy többemeletes, lift nélküli épületben a tűzoltást gyakorolhassák a lánglovagok.

2023. október 27. péntek

okt. 27
0:09
Orbán már a hatvanpusztai birtokon tartja a munkamegbeszéléseit egy korábbi magas rangú kormányhivatalnok szerint (Telex)
A helyiek sokszor látnak rendőrségi és katonai helikoptereket a környéken.
okt. 27
0:12
Nagyon lassan araszolunk a felsőoktatásban az európai küszöb felé (Infostart)
Szeptemberben adta ki az OECD legújabb, 38 fejlett ország, köztük Magyarország oktatási helyzetét bemutató jelentését, ami szerint nem csökkent hazánkban a középfokú végzettséggel nem rendelkezők aránya és nem nőtt jelentősen a felsőfokú végzettséggel rendelkezőké.
okt. 27
0:12
Kubatov Tarlós István ideje alatt készült hajléktalanfotóval kampányol Karácsony Gergely ellen (444.hu)
Upsz.
okt. 27
0:15
2023.10.27. – Tapodi Krisztián (Gyulatelevízió)
“Abban az időben Jézus így szólt a sokasághoz: Ha látjátok, hogy nyugaton felhő támad, mindjárt mondjátok: „Eső jön!”, és úgy is történik.”
okt. 27
0:16
Több milliárdért vettünk német lovakat, hogy kijussunk az olimpiára, de inkább magyar lovakkal indultunk a selejtezőn (444.hu)
De így se sikerült kijutni a párizsi olimpiára.
okt. 27
0:20
Idén télen nem lesz hőmérsékleti korlátozás a közintézményekben (444.hu)
Nem kell 18 fokban fagyoskodniuk a középiskolásoknak.
okt. 27
0:24
Orbán Viktor már munkamegbeszéléseket is tart a hatvanpusztai birtokon (444.hu)
Egy forrás szerint a miniszterelnök jellemzően este találkozik fideszes politikusokkal a birtokon.
okt. 27
4:30
Pótlóbuszok jönnek egy hosszú, forgalmas budai szakaszon (Infostart)
Az 56-os és 56A villamosok helyett szombattól november 5-ig pótlóbuszok közlekednek a Széll Kálmán tér és a Szent Gellért tér között pályakarbantartás miatt.
okt. 27
5:06
Szakadó esővel búcsúzik az október: ma ne felejtse otthon az ernyőjét (ATV)
Országszerte beborul az ég.
okt. 27
5:09
Hóágyúzás a magyar hegyekben: szükség vagy pazarlás? (Telex)
Tévhitek és valóság: összeeresztettük a hazai sípálya-üzemeltetőket és a természetvédőket a Normafa-ítélet apropóján.
okt. 27
5:30
Kész horror, ami az autósokra vár – térkép (Infostart)
Az M0–M7 csomópontban az október elején megkezdett burkolatfelújítási munkálatok folytatásaként szombaton egy napra újabb csomóponti ágat zárnak le a forgalom elől a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei. A teljes útzár mellett zajló munkálatokra előjelző táblák hívják fel a figyelmet. A térségben sebességkorlátozásra és megnövekedett menetidőre
okt. 27
5:42
Megépülhet Magyarország legújabb autópályája (Infostart)
Az M9-es elvileg 300 kilométeres lesz, eddig csak 20 volt meg belőle, de most jelentős tervezés kezdődik.
okt. 27
5:57
Megalakult a Magyar Összetartozás Intézete az MCC-ben (Demokrata)
A Magyar Összetartozás Intézetének igazgatója dr. Margittai Gábor.
okt. 27
6:00
317 forintért egy liter üzemanyag legálisan – ilyen is van (Infostart)
Nagyjából 22 ezer kilométer alatt megtérülhet, ha valaki átalakítja benzines autóját LPG-üzeműre. Az autógáz manapság nagyjából feleannyiba kerül, mint a benzin, és a jövedéki adó emelése sem fogja érinteni.
okt. 27
6:06
Zaklatják a rendőrök az autósokat Drávaszerdahely polgármestere szerint (ATV)
Zaklatják a rendőrök az autósokat - Drávaszerdahely polgármestere szerint. Alpár György azt állítja: egyenesen vadásznak az autósokra, hogy valamilyen szabálysértés miatt meg tudják őket büntetni. Kerestük a rendőrséget, de nem akartak nyilatkozni.
okt. 27
6:09
Szenzáció! Nyíregyházi séf nyerte meg a Bocuse d’Or magyar döntőjét! (Nyíregyháza)
A végeredmény nyíregyházi szempontból álomszerű! A Bocuse d'Or magyar döntőjét ugyanis Kelemen Roland nyerte meg, aki két éve a nyíregyházi Hunguest Sóstó Szálloda séfhelyettese.
okt. 27
6:12
Csúcstankoló! Egy év alatt ötmillióért vett üzemanyagot közpénzből a fideszes Hörcsik Richárd (Blikk)
Ez aztán komoly teljesítmény! Több mint 5 millió forintot tankolt el egy év leforgása alatt a fideszes Hörcsik Richárd – derült ki a Blikk adatigényléséből. Tavaly augusztus és idén július között összesen 212 millió forint közpénzből autóztak az országgyűlési képviselők, s csak alig néhányan választották a jóval költséghatékonyabb tömegközlekedést.
okt. 27
6:30
Meghalt Pindroch Csaba sógora (Blikk)
Hiába kereste a fél ország Pindroch Csaba eltűnt sógorát, későn találtak rá.
okt. 27
6:36
Újabb halasztás: elmarad egy fontos változás az ingatlanok adásvételénél (Infostart)
A magyar lakosság a jelek szerint még nem készült fel arra, hogy az elektronikus aláírások felváltsák a kézi aláírást bármely ügylettípus kapcsán.
okt. 27
6:45
Hettyey András: Ha akarja, a Fidesz ki tudja vezetni Magyarországot az Európai Unióból (SzMo)
A szakértő szerint az Európai Unió és az Orbán-kormányok viszonya most már leginkább egy rossz házasságra hasonlít. Rövidtávon ez biztosan nem vezet magyar kilépéshez, de 5-10 év múlva egyre erőteljesebben vetődhet fel ez a kérdés.
okt. 27
7:00
Ereszcsatornába szorult macskát és kútba esett kutyát mentettek a veszprémi tűzoltók – Fotókon az akció (Blikk)
Sikeres állatmentéseket hajtottak végre a Veszprém vágymegyei tűzoltók.
okt. 27
7:12
Jön a legfrissebb KSH-jelentés: fontos adatokat közölnek ma (ATV)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma teszi közzé a foglalkoztatottság és a munkanélküliség szeptemberi adatait.
okt. 27
7:15
Hajléktalansereg füttyszavára táncol a polgármester – a józsefvárosi Fidesz újraírja a Jelenések könyvét (Telex)
A helyi Fidesz szerint a kerületet ellepték a hajléktalan emberek, valóságos biznisz épült ki a betelepítésükre. Mindezért Iványi Gábor a felelős, aki egyfajta Soros Györgyként irányítja az ellenzéki polgármestert, és közben milliárdokat tesz zsebre. Egy titokzatos Facebook-oldal közben százezreket költ arra, hogy a Fidesz üzeneteit terjessze. Iván
okt. 27
7:27
VSquare: Nem engedik a kínaiak Orbánnak, hogy nyugati cégek fejezzék be a Budapest-Belgrád építését (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 27
7:30
Megújult oldallal várja a sportra fogadókat a Szerencsejáték Zrt. (Infostart)
Új funkciókkal elindult a megújult tippmixpro.hu weboldal, legálisan csak itt lehet a látványsportokra fogadni.
okt. 27
7:30
Szijjártó rendkívüli bejelentése: 4 magyar érintettségű túszról van tudomásunk (ATV)
A miniszter ma reggel jelentette ezt be, megerősítve: a túszok közül kettő gyermek. Jelenleg azért nem osztanak meg több információt, mert mint Szijjártó Péter fogalmazott, a túszejtés  “életbevágó" biztonsági kérdés.
okt. 27
7:45
Orbán Viktor: A nyugatiaknak át kellene venniük a magyar modellt, ehelyett bepereltek bennünket (Telex)
A kormányfő a közrádiónak arról beszélt: Magyarország se nem bírja, se nem akarja támogatni Ukrajnát, nem szeretnénk plusz pénzeket adni nekik, hiába kéri ezt az EU. Orbán szerint ezért újabb nemzeti konzultációra van szükség. Ha ezzel meg lenne Orbánnak a felhatalmazás, akkor azt tudná "lobogtatni" Brüsszelben, "akkor orkánerejű szélben is be tudn
okt. 27
7:48
Itt az abroncscsere ideje, mutatjuk a legfontosabb tennivalókat (Infostart)
Minden felszerelés előtt érdemes szakemberrel alaposan átnézetni az abroncsainkat a sérülések, balestek elkerülése miatt. A leszerelt abroncsokat is ellenőrizni kell!
okt. 27
7:51
Kormánypárti képviselők tankolták el a legtöbb közpénzt, a csúcstartó 5 milliót költött (Telex)
Az autós költségtérítést 124-en, a tömegközlekedési támogatást csak 11-en választották.
okt. 27
7:54
Orbán Viktor péntek reggeli bejelentései: újabb nemzeti konzultáció jön (Blikk)
Orbán Viktor a szokások szerint péntek reggel bejelentkezett a Kossuth Rádió reggeli műsorában, hogy beszámoljon az országot érintő legújabb fejleményekről.
okt. 27
7:57
48 perc: Európa preventív öngyilkosságot követ el (Demokrata)
Lánczi Tamás a Közel-Kelet és Európa jövőjéről is kérdezte Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértőt.
okt. 27
8:00
Orbán Viktor új nemzeti konzultációt hirdetett "10-11 kérdésben" (Infostart)
Rendhagyó interjút adott a Kossuth rádiónak a pénteken a Brüsszeli csúcsra már korábban elutazott miniszterelnök. Az első nap "késő éjszakáig gyúrták egymást".
okt. 27
8:00
Változás lesz a közlekedésben az óraátállítás miatt: itt a Máv bejelentése (Blikk)
Október 29-én kezdődik a téli időszámítás, vasárnap hajnali háromkor az órákat kettőre állítják vissza. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonatot érint, a menetrendet emiatt nem kellett módosítani. Az óraátállítás a Volánbusz alábbi járatait is érinti. A MÁV-HÉV járatait az óraigazítás nem érinti.
okt. 27
8:00
Orbán: komolyra fordultak a dolgok (ATV)
Nemzeti konzultációt indít a kormány 10-11 "komoly kérdésben" - jelentette be Orbán Viktor a Kossuth Rádióban péntek reggel.
okt. 27
8:06
Hatalmas megtiszteltetés érte a Nobel-díjas Karikó Katalint (Blikk)
A híres amerikai feltalálók csarnokának (National Inventors Hall of Fame) tagjává avatták Karikó Katalint Washingtonban.

Keresés