Személyeskedő vita alakult ki Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke és Varga Zs. András, a Kúria elnöke között az Országos Bírói Tanács két héttel ezelőtti ülésén. A személyeskedő vita részletei a csütörtökön publikált jegyzőkönyvből derült ki.
Idén már 125 ezer tonna aszfaltot dolgoztak be a szakemberek a Magyar Közút kezelésébe tartozó utak kátyúiba - mondta el az InfoRádiónak Pécsi Norbert szóvivő.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A kelet-közép-európai régió hat vizsgált országából Romániában nőtt a legnagyobb mértékben azok aránya, akik úgy érzik, hogy anyagi helyzetük javult az utóbbi időben, míg a magyarok a legborúlátóbbak táborát erősítik. A legtöbbet a csehek tesznek félre havonta, míg a legkevesebbet a szerbek tudják megspórolni. A régióban általánosnak mondható, hogy
Ungár Péter, az LMP társelnöke szerint az ő XII. kerületi jelöltjük jobb politikai képességekkel rendelkezik mint a Momentum által indított Farkas Csaba. A politikus azt mondja, sokkal többet kellene beszélni a város ügyeiről, mint az esetleges szövetségkötésekről.
Januárban várhatóan 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusok átlagjövedelme – mondta a miniszterelnök a tegnapi nemzetközi sajtótájékoztatón. Orbán Viktor kifejtette, a kormány azt tervezi, hogy megindítanak egy hároméves bérfejlesztési programot, ami azt jelenti, hogy a pedagógusok átlagfizetése 800 ezer forint körülre emelkedhet három év múlva. E
Ha hinni lehet az interneten terjedő videónak, akkor már nemcsak a verbális, hanem a fizikai bosszúhadjárat is beindult az öngyilkos sümegi iskolás zaklatói ellen. A felvételen az látható, amint egy fiatal fiú ököllel üt és rugdos egy másikat, a kommentelők szerint a vonat elé ugró Pisti egyik támadóján vettek revansot.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a vállalat nettó árbevétele a legutóbbi üzleti évben 629,2 millió forint, egy évvel korábban 674,4 millió forint volt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Szeged-Csanádi Egyházmegye gyermekvédelmi feladataival is ismerkedett szegedi látogatásán Michael Wallace Banach apostoli nuncius. Az érsek az egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatójának székhelyén gyermekvédelmi szakemberekkel és gyermekvédelmi gondoskodásban felnőtt fiatalokkal találkozott. Michael Wallace Banach érsek, Magyaro
Az 50. héten, december 11. és 17. között 40 százalék felett volt a Covid-pozitivitás a népegészségügyi mintavételeknél – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ Járványügyi és Védőoltási Osztályának vezetője.
A péntek esti Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében Nagy Mártonnak nagyobb befolyása lesz a kormányban és Navracsics Tibornak is bővül a feladatköre.
Van, aki a jég hátán is megél – mégpedig egyre többen! Ropogós fagyok, jegesedő tavak, erre vártak, itt a szezon, beindultak a hidegvizes merülés szerelmesei. Esküsznek a fagyos fürdő egészségmegőrző hatásaira, ha tehetik, minden hétvégén, de akár hétköznap is megmártóznak a Hidegvíz Törzs tagjai, nem törődve a legvadabb mínuszokkal sem.
Bangó Margit szerint a hagyományokat úgy lehet a legkönnyebben továbbadni, ha minden azokhoz kapcsolódó folyamatba a kezdetektől bevonják a gyerekeket.
Suppan Gergelynek csaknem két évtizedes makrogazdasági és banki tapasztalata van, pontos előrejelzéseinek és szakértelmének köszönhetően az elmúlt években több hazai és nemzetközi díjat nyert el.
2024. január 1-től a Gazdaságfejlesztési Minisztérium új elnevezéssel, Nemzetgazdasági Minisztériumként folytatja tevékenységét - a tárca közleményében. Közben a Magyar Közlönyben további minisztériumi átalakításokról jelent meg rendelet.
Társadalmi felzárkózásról tartottak beszélgetést az Európa Dialógus című rendezvénysorozat keretében december 11-én. Az eseményt a Dialógus Alapítvány a Hanns Seidel
A Mediaworksnek adott karácsonyi interjújában Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: rendet kell vágni Brüsszelben, az EP-választások jó alkalmat adnak erre.
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a színész felidézte, hogy gyerekkora óta benne volt az igazság melletti kardoskodás. Úgy érzi, “bennem van valami mélyen gyökerező értelmiségi lelkiismeret". Példaképként Cserhalmi Györgyöt emelte ki, szerinte ha olyan dolog történik, ami az ember értékrendjével szembe megy, fel kell emelni a szavunkat. Ők, akik
A Magyar Közlönyben péntek éjjel jelent meg a kormányrendelet, a kormány tagjainak feladat- és hatáskörét érintő egyes rendelkezésekről. Kiderült az is, hogy a változtatások majd áttételesen a honvédelmi minisztériumot is érintik, valamint a jövőbeni nemzetgazdasági minisztérium sem marad ki.
Rendet kell vágni Brüsszelben, az EP-választások jó alkalmat adnak erre - mondta a Mediaworksnek adott karácsonyi interjújában Orbán Viktor miniszterelnök.