Eddig mindössze a Buda-észak árvízvédelmi szakaszon volt indokolt a másodfokú készültség, azonban mint kiderült csütörtök hajnalig további áradás várható.
Elképesztő jelenetnek lehettek szemtanú Budapesten, az Örs vezér terénél közlekedők: egy Mercedes sofőrje ugyanis hajmeresztő manővereket hajtott végre.
Földet, céget, ingatlant, bármit megpróbált eladni 2023-ban a magyar állam, csak hogy egy kis pénzhez jusson. Az Orbán-kormány nem verte nagy dobra, de dübörgött a privatizáció.
Másodfokúra emelte az árvízvédelmi készültséget a Buda-észak árvízvédelmi szakaszon Karácsony Gergely főpolgármester kedden délután - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-t.
Vámellenőrzéskor bukott meg az a csalárd importőr, aki több mint ezer, hamis „STIHL” láncfűrészt próbált az Európai Unió területére csempészni. A NAV, vámellenőrzéseikor különös figyelmet fordít a hamisítványok forgalomba kerülésének megakadályozására, mert az ilyen áruk, jellemzően nem felelnek meg a biztonsági és fogyasztóvédelmi követelményeknek
Kulka János évtizedekig országunk egyik legkeresettebb színésze volt, de teljesen megváltoztatta az életét, amikor 2016-ban sztrókot kapott. Életmentő műtéten esett át, amely után újra kellett tanulnia járni és beszélni. A színész és a nővére most megrázó vallomásban tárták fel az elmúlt évek nehézségeit Friderikusz podcastjában.
Többméteres hó lepte el az osztrák síparadicsomot, Obentauernt. A várost és a hegyeket olyan vastag hótakaró lepte el, hogy a kocsikat maga alá temette. Videón mutatjuk a részleteket.
A székesfehérvári Interspar parkolójához bevezető szakaszokon fizetős parkolókhoz szükséges szerkezeteket szereletek fel. Nem véletlenül, megszűnik a korlátlan ingyenesség.
Elmaradhat a jövő évi nyugdíjprémium, miután kiderült: a Magyar Nemzeti Bank előrejelzése szerint 3,5 százalékos lehet a novemberi GDP. A törvény szerint ugyanis a következő évben csak az ennél magasabb növekedés esetén köteles a kormány nyugdíjprémiumot fizetni. A nyugdíjas parlament azt javasolja, ha már prémium nem lesz, az erre a célra félretet
Csorba Dávid szerint nem kell félni a mesterséges intelligenciától, az emberiség – a természeténél fogva – soha nem engedi majd át az irányítást a gépi gondolkodásnak. Márpedig kevesen vannak, akik Dávidnál jobban otthon lennének a témakörben: a 31 éves fiatalember ugyanis a mesterséges intelligenciának köszönhetően tud újra beszélni. Dávid Duchenn
Tizenkettedik alkalommal osztották ki a Caritas Hungarica-díjakat Budapesten azoknak az országszerte munkálkodó plébániai karitász önkénteseknek, akik az év folyamán legtöbbet tettek a rászorulókért. Idén összesen harmincnyolc főt díjaztak a budapesti Magyar Szentek templomában. Az elismeréseket Spányi Antal, a Katolikus Karitász püspök-elnöke adta
Botrány vagy ismeretterjesztés? A nyilaskeresztet az idősebb generációnak nem kell bemutatni. A hungarista politikus, katonatiszt, Szálasi Ferenc pártjának rettegett jelképévé vált, és a jelenlegi hazai szélsőjobbos szervezetek is hasonló embléma alatt masíroznak.
A pesti oldalon harminc év múlva bizonyos erdőterületek teljesen eltűnhetnek – mondta az InfoRádióban a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója. Reinitz Gábor kiemelte, hogy a klímaváltozás negatív hatásait komplex stratégiával próbálják kivédeni, amit mostantól egy külön szoftver is segít.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Duna magas vízállása miatt nem közlekedik Budapesten a 2-es villamos a Széchenyi István tér és a Boráros tér között, a 2B és a 23-as villamos a Jászai Mari tér és a Boráros tér között
A Duna magas vízállása miatt nem közlekedik Budapesten a 2-es villamos a Széchenyi István tér és a Boráros tér között, a 2B és a 23-as villamos a Jászai Mari tér és a Boráros tér között – közölte Facebook-oldalán a BKK Info szerdán.
New Yorkban a hatóságok nyomozást indítottak kedden, miután palesztinpárti tüntetők összecsaptak a rendőrökkel karácsony napján. Hétfőn tüntetők százai vonultak New