Nem adja fel a harcot Zsóka, akit – mint a Blikk megírta – tulajdon fia tett ki a lakásából. Az asszony 12 évig élt együtt édesanyjával, aki azonban 8 évvel ezelőtt, Zsóka tudta nélkül egy ajándékozási szerződéssel unokájára, Zsóka fiára íratta a lakást.
Ezentúl tilos lesz a légkondicionáló kondenzvizét az utcára vezetni Zuglóban. Egy társasház már fel is szólította a lakókat, hogy oldják meg a víz elvezetését, különben brutális bírsággal sújtják őket.
A The Last of Us című HBO Max-sorozat bizonyult a legnépszerűbbnek a magyar nézők körében 2023 első felében. A második helyen a Sarolta királyné Egy Bridgerton-történet áll és dobogós az Éjjeli ügynök című kémthriller is.
„Amióta a Fidesz került hatalomra, az egész magyar felsőoktatás autonómiája egyre jobban szűkül, gyakorlatilag az autonómia minden elemét elvették a felsőoktatási rendszertől” - mondja a szakértő.
A városvezető állítása szerint a város melletti ipari parkot üzemeltető cég nyilatkozatban vállalta, hogy nem köt bérleti szerződést akkumulátorcellák gyártásával foglalkozó vállalattal.
A felsőoktatásba felvettek száma 28 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, ez az elmúlt tíz év legmagasabb száma - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A felsőoktatásba felvettek száma 28 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, ez az elmúlt tíz év legmagasabb száma - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Jóllehet sokan a hazai banki költségek és a magas valutaváltási díjak miatt használják a Revolut Bank szolgáltatásait, mégis egyre többen fizetnek magas előfizetési díjakat a fintech bank számára. A magyar felhasználók körében a legnépszerűbb kontstrukció a Premium csomag, mely korlátlan díjmentes valutaváltást, az egész világra kiterjedő biztosítá
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Vegyesen alakult csütörtökön a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: nyereségre tett szert az euró és a svájci frank ellenében, gyengült viszont a devizák széles körével szemben erősödő dollár ellenében.
Helyesen kezelte-e az ellenzék a pedagógusok ügyét- erről is elmondta a véleményét Ungár Péter és Kele János az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Bár nem ültek le vitázni, külön-külön kifejtették az álláspontjaikat, és üzentek is egymásnak a műsorban.