2023. augusztus 1. kedd

aug. 1
10:36
Araszolnak az autók Fótnál: baleset történt (ATV)
Baleset miatt torlódik a forgalom az M2-es autóút M0-ás csomópont felé vezető oldalán, Fót közelében - közölte az Útinform kedden az MTI-vel.
aug. 1
10:45
„Szomorú tévút” – Vitézy Dávid is ott volt az utolsó, Komló felé induló vonaton, megrázó képeket készített (SzMo)
A volt közlekedési államtitkár szerint több százan, fiatalok és idősek, helyiek és környékbeliek, utasok és vasutasok jöttek ki hétfő este kilenckor elköszönni az utolsó vonattól. Sokaknak könnyes lett a szeme.
aug. 1
10:51
Kell női miniszter az Orbán-kormányba? (Blikk)
Varga Judit augusztus 1-jétől elköszönt az igazságügyi tárca vezetésétől.
aug. 1
10:54
Öldöklő napi árverseny alakult ki a boltok között, és ennek a vásárlók csak örülhetnek (ATV)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szigorúan ellenőrzi az infláció- és árcsökkentő intézkedések végrehajtását, a hivatal által működtetett online árfigyelő rendszer az árstop kivezetését követően, augusztus elseje után is megvédi a magyar családokat az áremelésektől - hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
aug. 1
10:54
Régenlátott viharral érkezik a hidegfront: óriási szélrohamok és monszunszerű eső várható (Pénzcentrum)
Ma délutánra megérkezik Magyarországra a hidegfront, aminek következtében akár 70-90 km/h-ás szélrohamok is várhatóak, amiket záporok, zivatarok kísérnek.
aug. 1
11:06
Az Egyesült Államok korlátozza Magyarország részvételét a vízummentességi programjában (444.hu)
Az ESTA-n keresztül igényelt utazási engedélyek érvényességi ideje két évről egy évre csökken.  Emellett a magyar útlevéllel rendelkezők ESTA-jának érvényessége egyszeri használatra korlátozódik.
aug. 1
11:09
Újabb őrült ámokfutók az Árpád hídon: 150-nel száguldozott az idióta sofőr, és nem ő volt az egyetlen... (Blikk)
A budapesti rendőrök az illegális gyorsulási versenyek, a balesetek megelőzése és az extrém sebességtúllépések szankcionálása céljából tartottak közlekedésbiztonsági ellenőrzést.
aug. 1
11:12
Pénztárcabarát iskolakezdés címmel fogyasztóvédelmi edukációs kampányt indít a jegybank (hirado.hu)
Hitelfelvételnél célszerű több bank hitelajánlatát összehasonlítani, a felsőoktatási hallgatóknak pedig ajánlatos tájékozódni a Diákhitel felvételeiről – tanácsolták.
aug. 1
11:14
Hornung Ágnes: Magyarország élvonalba tartozik az anyatejes táplálásban (hirado.hu)
Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy az édesanyák már a kórházban találkozzanak laktációs tanácsadóval, aki felkészíti és segíti őket.
aug. 1
11:15
Cáfolja a debreceni önkormányzat, hogy ne lenne elég víz az épülő akkumulátorgyárnak és a BMW-nek (SzMo)
A 24.hu arról írt, hogy új kutakat is kell fúrni a beruházások miatt, de kiderült, hogy más tevékenység miatt nyújtottak be kútfúrási engedélyt.
aug. 1
11:21
Egy hónappal a tragédia után 149 km/órával száguldott egy autós az Árpád hídon (Telex)
Ismét több helyszínen tartottak közlekedésbiztonsági ellenőrzést a budapesti rendőrök. Az Árpád hídon 242-en lépték át a megengedett sebességet a hétvégén.
aug. 1
11:27
Hornung Ágnes: Magyarország élvonalba tartozik az anyatejes táplálásban (Demokrata)
Világviszonylatban a fél év alatti kisbabáknak mindössze 41 százaléka kap kizárólag anyatejet.
aug. 1
11:36
Szörnyű hírt kaptak a nyugdíjasok: eddig kell várniuk a nyugdíjemelésre (ATV)
Farkas András nyugdíjszakértő szerint a tavalyhoz hasonló nyári nyugdíjkorrekciókkal szemben idén valószínűleg kivár a magyar kormány, és csak a nyugdíjtörvény szerint előírt kötelező időpont szerint érkezhet a kiegészítő emelés.
aug. 1
11:42
Megint végigszáguldott valaki az Árpád hídon 150-nel (444.hu)
Ellenőrzést tartottak a hídon, 242 autósnál mértek sebességtúllépést.
aug. 1
11:54
Idén nem fogunk sok szilvapálinkát készíteni (ATV)
A közepesnél is gyengébb, 40-50 ezer tonnás szilvatermés várható idén Magyarországon - olvasható a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács honlapján kedden közzétett összefoglalóban.
aug. 1
12:00
Maruzsa Zoltán: Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása (hirado.hu)
Több mint négy hónapja megállás nélkül gyártunk – mondta – elsősorban Debrecenben, az Alföldi Nyomdában, a gyártáshoz azonban a tankönyveknek el is kellett készülniük.
aug. 1
12:03
Akár 160-nal is száguldhatnak mostantól a Máv vonatai: ezen a járaton vezetik be először (Blikk)
A versenyképesség növelése érdekében megemeli sebességhatárait a MÁV Zrt., így néhány szakaszon hamarosan akár 160 km/h-s sebességgel is száguldhatnak majd a vonatok.
aug. 1
12:03
Fontos bejelentést tett Orbán Viktor az élelmiszerár-akciókról (BorsOnline)
Közösségi oldalán hívta fel mindenki figyelmét.
aug. 1
12:03
Több akciós áru, olcsóbb alapvető élelmiszerek (Demokrata)
Augusztustól már 15 százalékos élelmiszerár-akciók védik a családokat és a nyugdíjasokat. Videó!
aug. 1
12:06
Ötvenhárom autót foglalt le a NAV egy adócsaló cégtől (hirado.hu)
A lefoglalt autók becsült értéke 35 millió forint.
aug. 1
12:09
Az augusztustól induló rezsiévben is marad a rezsicsökkentés (Demokrata)
Az ehhez szükséges összeg 2024-ben is rendelkezésre áll a költségvetés rezsivédelmi alapjában.
aug. 1
12:09
Mostantól könnyebben lehet oroszországi vízumot igényelni Magyarországon (Telex)
Miközben az USA korlátozta a Magyarországról érkezők vízummentességét, Oroszország könnyítette a magyar utazók vízumkérelmét.
aug. 1
12:15
Belügyminisztérium: ezért áll bosszút a magyarokon Joe Biden (Blikk)
Az Amerikai Egyesült Államok a kettős állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok adatait követelte Magyarországtól - közölte a Belügyminisztérium kedden az MTI-vel.
aug. 1
12:30
Meghalt Lukácsy András újságíró, író (hirado.hu)
Lukácsy András temetéséről később intézkednek.
aug. 1
12:39
Orbán Viktor döntött: Tuzson Bence nem kormánybiztos többé (Blikk)
Nagy átalakulások történtek a magyar kormányban a mai naptól. Mint megírtuk, augusztus 1-től Varga Juditot Tuzson Bence váltja mint igazságügyi miniszter. A Magyar Közlönyben megjelent határozat azonban új információkat is tartalmaz.
aug. 1
12:39
Varga lemondásával Magyarország az egyetlen az uniós tagállamok közül, amelynek nincs női minisztere (Telex)
Az Euronews megvizsgálta mind a 27 uniós ország kormányának összetételét, és azt állapította meg, hogy a miniszteri posztok alig több mint 33%-át töltik be nők.
aug. 1
12:41
Elhunyt Lukácsy András (Blikk)
Életének 94. évében hétfőn meghalt Lukácsy András újságíró, író, aki évtizedeken át a Magyar Hírlap kulturális rovatában dolgozott - közölte Széchenyi Ágnes irodalomtörténész a család kérésére az MTI-vel.
aug. 1
12:42
Átadták az új miskolci légimentő bázist (hirado.hu)
Éves szinten országosan 3800 riasztást kapnak a légimentők.
aug. 1
12:45
Átadták az új miskolci légimentő bázist (Demokrata)
Átadták a közel 700 millió forintos költségvetési forrásból épült új mentőhelikopter-bázist kedden Miskolcon.
aug. 1
12:51
Hadházy Ákos: Egy egész balatoni hegyet vett meg egy volt fideszes államtitkár (SzMo)
Az országgyűlési képviselő szerint a hegyen található, uniós forrásból épült kétszintes gyümölcsfeldolgozó sokkal inkább hasonlít egy luxusnyaralóra, mint egy lekvárfőző üzemre.
aug. 1
12:54
Újabb pofon az autósoknak: durván megdrágult az éves kötelező felelősségbiztosítás (ATV)
Több mint 51 ezer forint volt az autók éves kötelező felelősségbiztosítási átlagdíja az idei első félévben, ami 9 százalékos emelkedés a múlt év azonos időszakához képest - közölte a Netrisk.hu az MTI-vel kedden, saját adatai alapján.
aug. 1
12:57
Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása (Demokrata)
Megkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. raktáraiból.
aug. 1
13:00
Az USA korlátozza hazánk vízummentességét, mert nem kapták meg a magyarok személyes adatait (Metropol)
"Joe Biden elnök úr kormánya így áll bosszút a magyarokon" - írta a döntésre reagálva a Belügyminisztérium.
aug. 1
13:03
Az USA korlátozza hazánk vízummentességét, mert nem kapták meg a magyarok személyes adatait (BorsOnline)
"Joe Biden elnök úr kormánya így áll bosszút a magyarokon" - írta a döntésre reagálva a Belügyminisztérium.
aug. 1
13:06
Lezárult egy korszak: "lelép a gázról" a kormány? (ATV)
Vége az élelmiszerárstopnak, ezután az agrárközgazdász szerint tisztulni fog a kép, a piac torzulásai rendeződnek. Az MBH Bank vezetője pedig úgy látja, a kormány "a motorféket alkalmazza" az árstopok kivezetésével.
aug. 1
13:15
Váratlan lépés: korlátozta a magyarok vízummentességét az Egyesült Államok (SzMo)
Az amerikaiak arra hivatkoznak, hogy a magyar kormány egyszerűsített honosítási eljárás keretében közel egymillió ember számára adott magyar állampolgárságot megfelelő biztonsági ellenőrzés nélkül.
aug. 1
13:18
Az esős napok miatt országszerte megint elrendelték a szúnyogirtást (Infostart)
Ezen a héten folytatódik a szúnyogirtás szerte az országban. Szinte nincs egyetlen olyan vármegyéje se az országnak ahol ne lenne szúnyogirtás. A legfrissebb helyzetről Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője számolt be a ReggelInfoban.
aug. 1
13:24
Nem vicc: 242 autós hajtott gyorsan az Árpád-hídon péntek és szombat este (ATV)
Az Árpád hídi tragédia és a folyamatos ellenőrzések sem tartják vissza a száguldozó autósokat.
aug. 1
13:33
Orbán Viktor az élelmiszerár-akciókról: „Védjük a családokat és a nyugdíjasokat” (Blikk)
Augusztus 1-jétől 15 százalékra nő a kötelező élelmiszerár-akciózás mértéke és bővül az akciózásra kijelölt élelmiszerek köre is.
aug. 1
13:36
Hornung Ágnes: Magyarország élvonalba tartozik az anyatejes táplálásban (ATV)
Büszkék lehetünk arra, hogy Magyarország nemzetközi összehasonlításban is élvonalba tartozik az anyatejes táplálásban - mondta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára a szoptatás világhete alkalmából rendezett konferencián kedden, Budapesten.
aug. 1
13:42
Augusztus 20.: itt a nagy bejelentés a kormánytól (ATV)
Tizennégy ingyenes helyszínen várják programok a közönséget augusztus 18. és 20. között Államalapító Szent István király ünnepén, melynek előkészületei menetrend szerint haladnak - mondta el az ünnepségsorozat keddi budapesti sajtótájékoztatóján a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.
aug. 1
13:48
Spicces és csábító Magyarország idei győztes tortája (hirado.hu)
A díjátadót az Országházban tartották.
aug. 1
13:54
Gazdasági Versenyhivatal: Jelentős árrést tettek a kereskedők az élelmiszerekre, az árfigyelővel ezt lehet most letörni (hirado.hu)
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kereskedők az emelkedő költségeket gyorsan áthárították a fogyasztókra, sőt még ennél is nagyobb drágulást idéztek elő.
aug. 1
13:57
Az ársapkák vége: van, ahol nagyon megdrágult az étolaj vagy a csirkemell, de vannak meglepetések is (Telex)
Négy nagyobb üzletben néztük meg, hogyan változott az ársapkák kivezetése után a tej, az étolaj és a csirkemell ára. Határozottan tapasztalható az árverseny a nagyobb élelmiszerláncok között. Ugrásszerű drágulás egyelőre nincs.
aug. 1
14:00
Vadászgépek Magyarország felett, kiadták a figyelmeztetést (Infostart)
A Magyar Honvédség gyakorlatozó Gripenjeitől lesz hangos a magyar légtér augusztus 2-án és 3-án.
aug. 1
14:03
Menetrend szerint zajlanak az állami ünnepségsorozat előkészületei (Demokrata)
Tizennégy ingyenes helyszínen várják programok a közönséget augusztus 18. és 20. között.
aug. 1
14:06
Döntött a kormány a rezsicsökkentésről: itt a bejelentés (ATV)
A kormány úgy döntött, hogy az augusztustól kezdődő rezsiévben is marad a rezsicsökkentett gáz- és áramár a magyar családok számára - jelentette be a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
aug. 1
14:09
Lentner Csaba: jelentős árrést tettek a kereskedők az élelmiszerekre (Demokrata)
Jelenleg a Gazdasági Versenyhivatal tud a leghatékonyabban fellépni a pofátlan túlárazások terén.
aug. 1
14:24
Bosszút áll a magyarokon Joe Biden kormánya a Belügyminisztérium szerint (ATV)
Kedd délelőtt az Egyesült Államok bejelentette, hogy korlátozza Magyarország részvételét a vízummentességi programjában a 2011 és 2020 között kiállított magyar útlevelek biztonsági kockázata miatt.
aug. 1
14:27
Megtaláltuk az ötéves Tamarát, aki megmentette a mamája életét – Halló, mentők? A nagyim védőangyala vagyok! (Blikk)
Szőke hajjal, szárnyacskákkal képzeljük el az angyalokat, ám Százhalombattán él egy hosszú, barna fürtös fruska, akinek ugyan nincsenek szárnyai, mégis egy igazi védőangyal. A cserfes kis Tamara még csak ötéves, ám a nagymamája iránt érzett határtalan szeretete, a hatalmas szíve olyan erőt adott neki, amit egy felnőtt is megirigyelhetne. Tami nem k

Keresés