Összeütközött öt személygépkocsi az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a Polgárdi lehajtónál - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Negyvennyolc mentőegység vigyáz majd a tűzijáték közönségére, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az idén is komplex mentési terv alapján hajtja végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását.
Vasárnaptól közvetlen légi járat köti össze Magyarországot Üzbegisztánnal, s szeptembertől heti kettő, januártól három, 2025-től pedig négy járat közlekedik majd Budapest és Taskent között – jelentette be a tárca közlés szerint szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Győr egykori polgármestere, Borkai Zsolt egyszer csak megjelent egy részben önkormányzati finanszírozású, a frakcióból kizárt Hajtó Péter fideszes képviselő által szervezett Augusztus 20. Fesztiválon. Borkai ezen a rendezvényen jelentette be személyesen az indulását a győrieknek, akik hatalmas ovációval fogadták – írja az Index.
Olvasónk lett figyelmes azt atlétikai világbajnokság rendezésében közreműködő Valton Security egyenruháját viselő férfi tarkóján látható SS-tetoválásra. Az atv.hu megkérdezte a Valtont, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy a férfit a cég elbocsátotta.
A néhány éve még lyukas zokniban szexvideón szereplő egykori polgármester a Nox zenekar felkonferálása előtt beszélt arról, hogy indul a jövő évi önkormányzati választáson.
Az Eurostat tette közzé az európai orvosok és gyógytornászok számáról szóló, még a 2021-es adatokat tartalmazó uniós statisztikáját – írta meg a Népszava.
Fának csapódott egy személyautó szombat délután Gárdonyban, a járművet vezető férfi meghalt - közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Öt kategóriából háromban nyert, egyben pedig második lett Antunovics Antal pályázata az önkormányzat által kiírt Virágzó Érdi Porta programban, amelyben zsűritagként vett részt.
Megkezdődött az atlétikai világbajnokság. Budapest 2018-ban nyerte el a rendezés jogát, a fő versenyszámoknak otthont adó nemzeti atlétikai központ 35.000 nézőt tud befogadni. A reggeli eső miatt ugyan halasztani kellett néhány versenyszámot, de délutánra már minden a terv szerint haladt. Magyarország még sosem rendezett ekkora sporteseményt.
Augusztus 20-án gomolyfelhős-napos időre van kilátás, délután elsősorban az ország északi, északkeleti, keleti felén kell arra számítani, hogy a gomolyfelhőkből futó záporok zivatarok alakulnak ki.
Politikai barátainak nevezte a Magyarországra látogató keleti és közép-ázsiai vezetőket Orbán Viktor, aki több mint egy tucat hivatalos kétoldalú eszmecserén vesz részt az atlétikai vb-vel kapcsolatban. Mesterházy Attila szerint az ilyen események lehetőséget biztosítanak a tárgyalásokra más országokkal, a gond az, hogy Magyarországra szinte csak k
Politikai barátainak nevezte a Magyarországra látogató keleti és közép-ázsiai vezetőket Orbán Viktor, aki több mint egy tucat hivatalos kétoldalú eszmecserén vesz részt az atlétikai vb-vel kapcsolatban. Mesterházy Attila szerint az ilyen események lehetőséget biztosítanak a tárgyalásokra más országokkal, a gond az, hogy Magyarországra szinte csak k
Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban munkalátogatáson fogadta Savkat Mirzijojev üzbég államfőt – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.
A közvetlen szomszédunkban, Ukrajnában dúló háború árnyékában a sport béketeremtő természete felértékelődik – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök szombaton, a budapesti atlétikai világbajnokságot megnyitó beszédében.
A közvetlen szomszédunkban, Ukrajnában dúló háború árnyékában a sport béketeremtő természete felértékelődik – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök szombaton, a budapesti atlétikai világbajnokságot megnyitó beszédében.
A Szent István-napi rendezvények helyszínein multifunkcionális oszlopok segítik a szelektív hulladékgyűjtést és a kézfertőtlenítést - közölték a szervezők szombaton.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Idén a Múzeum egy különleges utazásra invitálja a látogatókat, amely során egy saját múzeumi útlevéllel járhatják végig a világkiállításokat a látogatók és ismerhetik meg a magyarok büszkeségeit. A 170 évre visszatekintő világkiállításokon elért sikereket bemutató tárlat a zárónapjához ér, ebből az alkalomból ingyenes történelmi-gasztronómiai tárla
Jámbor András, Hajnal Miklós és Ungár Péter az ellenzék hibáiról és a kordonbontás értelméről vitáztak a Szikra rendezvényén. A baloldali mozgalom szerint politikai okokból mondta vissza több vidéki szálláshely is a foglalásukat, így végül a Népligetbe települtek ki.
Diplomáciai nagyüzem indult a Karmelita kolostorban. Több földrengés is megrázta ma a Dél-Alföldet. Megnyitották az atlétikai világbajnokságot Budapesten.
Az eddigi legerősebb utórengések a kezdeti becslések szerint 3,8-as erősségűek voltak. A Békés megyei Csabacsűdön videó is készült a délelőtti rengésekről.
Az államalapítás ünnepe hálaadás első keresztény királyunkért és mindazokért a vezetőinkért, akik az emberi igazságon túl látták és látják az isteni igazságot, Krisztus igazságát - mondta Balog Zoltán református püspök szombaton Budapesten.
Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban munkalátogatáson fogadta Savkat Mirzijojev üzbég államfőt – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.
Orbán Viktor miniszterelnök szombat este kétoldalú megbeszélést folytatott Rusztam Minnyihanovval, a Tatár Köztársaság vezetőjével - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.