Hétvégén kezdődik a téli időszámítás, az órákat vasárnap hajnali 3 órakor 2 órára kell visszaállítani. Az óraátállítás néhány belföldi és nemzetközi vonat közlekedését érinti, míg a Volánbusznál Érd és Kiskunhalas térségében módosul néhány autóbuszjárat közlekedése az óraátállítás miatt - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján pénteken.
A Pesti alsó rakpart változatos programokkal és gyertyafényes vacsorával várja idén utolsó alkalommal a kikapcsolódni, mozogni vágyókat. A rakpartszakasz ezrek számára vált kedvelt kikapcsolódási hellyé, így jövőre is ugyanígy tervezik megnyitni.
Egészen megdöbbentő jelenetet vett videóra egy szemfüles közlekedő. A felvételen jól látszik, ahogy egy rolleres, a hátán egy kisbabával közel 50 kilométer/órás sebességgel repeszt a forgalmas utakon. Ráadásul a videó készítője szerint nem is először látták Budaörsön a felelőtlen rollerest.
A 21 Kutatóközpont igazgatója úgy számol, hogy a Fidesznek ekkora tiszás előnynél is több mandátuma lenne a parlamentben a választási rendszer sajátosságai miatt.
A fővárosi önkormányzat tavaly óta pereskedik az Államkincstárral, az ügy az AB előtt kötött ki, ahol ma döntés született. Karácsonyék ezután sem adják fel a jogorvoslat lehetőségét.
A miniszterelnök bejelentette, hogy hétfőn indul a nemzeti konzultáció. Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára videóban tudatta, hogy nem leszünk bevándorló ország - ez biztos ott lesz a kérdések között. A kormány hétfőn indítja az új nemzeti konzultációt, Ön válaszol a kérdésekre?
Tetlák Örs nem folytathatta alpolgármesterként, ezért kilépett az amúgy győztes ellenzéki szövetségből és független képviselőként folytatja. Szerinte őt megpuccsolták.
Ivan Anušić arról beszélt egy parlamenti vitában, hogy Magyarország horvát Baranya régióban folytatott politikája Horvátország területi egységét fenyegeti.
Egy hónap alatt 17 milliárd forinttal nőttek a kórházak tartozásai, az intézmények szinte teljesen leálltak a kifizetésekkel. Az elmúlt egy évben átlagosan 15,9 milliárd forinttal nőtt havonta az intézményrendszer adóssága.
"Amikor győzünk, akkor nyugodtan hazatérhetünk" – mondják a menekültek. Szerintük 1956-ban a magyarok megértették, hogy vagy életüket adják a szabadságért vagy az ország elnyomás alatt lesz.
"Érdekes módon a nemzetközi liberális mainstream nem bélyegzi meg Litvániát, mint az európai egység aláásóját" - hangoztatta Szijjártó Péter egy mai sajtótájékoztatón.
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Baán László, Kovács Ákos, Szabados Richárd, Tari Annamária, Bóka János, Vinkó József és Fürjes Balázs.
Kísértet járja be Európát - a kommunizmus kísértete. A Kommunista Kiáltvány sorai ismerősen csenghetnek, pedig ezúttal nem Marx és Engels művéről van szó, hanem egy festményről. És igazság szerint nem is megy az sehova, momentán a szegedi Móra Ferenc Múzeum raktárában pihen.
A Magyar Posta törekszik fenntartani és kialakítani a postapartneri együttműködéseket, bár a jogszabály alapján a legalacsonyabb lélekszámú településeken elegendő lenne mobilpostát biztosítani - közölte a társaság.
Gruber Szabolcsnál "foglalkozási ártalom", hogy embereken segít. Az Országos Mentőszolgálatnál dolgozó férfi ezúttal egy számára teljesen idegen jótevőjévé vált, méghozzá olyan gáláns módon, amelyre legfeljebb a hollywoodi filmekben van példa. A kómában lévő fiú édesanyja el is sírta magát, amikor tudatosult benne, hogy valóban kap egy autót.
Egyeztették a nézeteiket a Versenyképes járások programról - "támogatókkal is és ellenzőkkel is, sokat tanultunk ebből a konzultációból" - mondja Navracsics Tibor a friss videónyilatkozatában. Sok ellenzéki polgármester is elment a miniszter konzultációira.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Berendelték Horvátország nagykövetét pénteken a Külgazdasági és Külügyminisztériumba Ivan Anusic horvát védelmi miniszter közelmúltbeli kijelentései miatt.
Megszólalt az a kilenc képviselő, akiket a polgármester puccsal vádol, miután őt megkerülve leváltották a kabinetfőnökét. Helyreállhat-e a bizalom a testületben? Gémesi a Telexnek azt válaszolta: a munka fog helyreállni.
Fejlesztené a budapesti Nagykörútnak a Nyugati pályaudvar és a Boráros tér közötti részét a BKK. Ezzel kapcsolatban várják a budapestiek észrevételeit, társadalmi egyeztetést indítanak a témában. A cél, hogy XXI. századi emblematikus főútként szülessen újjá a Nagykörút. A kérdőívet november 31-ig lehet kitölteni, többek közt a társaság weboldalán.
A csúcsragadozónak számító sakálok az elmúlt években óriási kárt okoztak a nagyvad vadállományban országosan és Békésben is, hívta fel a figyelmet pénteken Hrabovszki János, a Békés vármegyei Vadászkamara elnöke. A sakálgyérítés mellett megkezdődött a térség legjellemzőbb nagyvadja, a dámszarvas vadászata is. Gyulavári határában pénteken került ter
November 4-től megszűnik a szülészet-nőgyógyászati fekvőbeteg osztály a Keszthelyi Kórházban, így a várandós kismamák nem szülhetnek a keszthelyi intézményben.
"A Fidesz budapesti választmánya a 2024. október 25-i ülésén megválasztotta a szervezet új elnökségét" – jelentette be a nagyobbik kormánypárt budapesti szervezete a Facebook-oldalán péntek este. Az ülésen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett, aki be is állt egy közös fotóra is az új tagokkal együtt. Mutatjuk, kiket választottak az idén.
Ketrecbe zárta és összekötötte a kutyája száját egy férfi Tiszaszálkán, majd ráküldte a vadászgörényeket, amelyek rátámadtak és összeharapták az állatot. A férfi még videóra is vette a kegyetlen perceket, amelyek során hallhatóan jól szórakozik. A rendőrség nyomoz az ügyben.
A felújítás célja, hogy XXI. századi emblematikus főútként szülessen újjá a Nagykörút a Nyugati pályaudvar és a Boráros tér között. A BKK társadalmi egyeztetést indít a beruházással kapcsolatban.
Meg akarták venni, pénzt adtak volna az ellenzékben végzett munkájáért Vona Gábornak. Simicska Lajos milliárdos vállalkozó, hazánk miniszterelnöke, Orbán Viktor egykori bizalmasa 2016 körül ajánlott együttműködést az akkori Jobbik elnökének. A politikus elárulta, eszébe sem jutott pénzt elfogadni a milliárdostól.
Eltévedt szarvas szaladgált Budapesten, a Pusztaszeri úton. Videóra vették, ahogy az állat a járdán fut, majd eltűnik egy mellékutcában. A vadászati kamara szóvivője szerint ritka, hogy szarvas keveredjen lakott területre, vélhetően valami megzavarhatta és menekült.
Témák: A csúcsragadozónak számító sakálok az elmúlt években óriási kárt okoztak a nagyvad vadállományban országosan és Békésben is, hívta fel a figyelmet pénteken Hrabovszki János, a Békés vármegyei Vadászkamara elnöke. A sakálgyérítés mellett megkezdődött a térség legjellemzőbb nagyvadja, a dámszarvas vadászata. Több programmal készülnek Gyulán a