Kósa elmondta, hogy le kell vonni a megfelelő következtetéseket Orbán Balázs kijelentései kapcsán. Az ügy hétfőn a parlament nyitó ülésén is téma volt.
Újra Muzsikált az erdő a Körösök völgyében. Az érdeklődők többek között a Békés Vármegyei Szimfonikus Zenekar Kamarazenekara műsora mellett megismerkedhettek a komposztálással is. A népviseletes interaktív játszóház pedig a fiatalokat szólította meg. A Muzsikál az erdő a Körösök völgyében rendezvénysorozat pénteki nyitónapján a Cimbaliband együtt
Az összes európai parlamenti (EP-) képviselőt levélben tájékoztatják Magyar Péter mentelmi ügyéről, a botrányos viselkedéséről és az általa elkövetett köztörvényes bűncselekményről - közölte a Fidesz EP-képviselője kedden a Facebook-oldalán.
Átfogó felmérést végeznek a hajléktalan emberek élethelyzetéről Budapesten október 3. és október 11. között. A Menhely Alapítvány az érintettek demográfiai és egészségi helyzete mellett azt is vizsgálja, hogy a hajléktalanok hogyan látják a jelenlegi helyzetük megváltozásának a lehetőségeit, mit tudnak ők, valamint szociális segítőik tenni a változ
Az Országgyűlés őszi ülésszakának első napján nagy vita alakult ki Gyurcsány Ferenc és Kövér László között, amelyet utóbbi házelnökként azzal zárt le, elvette a szót a DK elnökétől. Gyurcsány Ferenc mai sajtótájékoztatóján elmondta, szerinte Orbán Viktor történelmi, politikai és erkölcsi árulást követ el, hiába nem engedte ezt elmondani Kövér a Par
"Az összes EP-képviselőt levélben fogjuk tájékoztatni Magyar Péter mentelmi ügyéről, a botrányos viselkedéséről, és az általa elkövetett köztörvényes bűncselekményről."
Szerdán 21:30-tól érkezik a Nagy Dilemma az ATV-re. A műsor 2-2 vendégét morális, társadalmi, lelkiismereti dilemmák elé állítja Kadarkai Endre, s mint ahogyan az a felvételek során is bebizonyosodott: olyan beszélgetések bontakoznak ki, amelyekre előzetesen még a készítők sem számítottak. Kadarkai Endre az ATV Startban beszélt új műsoráról.
Vitézy Dávid benyújtotta a BKK-rendészet létrehozására vonatkozó előterjesztését a Fővárosi Közgyűlésnek - közölte a politikus kedden a Facebook-oldalán.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta António Costát, az Európai Tanács (EiT) új elnökét, aki december 1-jén lép hivatalba.
A főpolgármester bejelentette, hogy az alakuló közgyűlésen nem nevez ki helyetteseket, eddigi általános helyettese pedig a városháza főigazgatójaként folytatja.
Vitézy Dávid a Fővárosi Közgyűlésben benyújtotta a BKK-rendészet létrehozásáról szóló előterjesztését – derül ki a politikus legújabb Facebook-bejegyzéséből.
Egy év hat hónap letöltendő börtönbüntetést szabott ki kedden a Pécsi Ítélőtábla egy férfira, aki egy mobiltársaság értékesítési partnereként dolgozott, és az ügyfelek adataival üzletelt 2021-ben - közölte a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az MTI-vel.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta António Costát, az Európai Tanács (EiT) új elnökét, aki december 1-jén lép hivatalba – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
A Nyírerdő Zrt. Nyíregyházi Erdészete és a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola 16. alkalommal rendezte meg a Nyírerdő Napot. A rendezvény központi helyszíne az Erdei Tornapálya volt, ahol délelőtt 9 órától kezdődött a különböző távú futásokra a regisztráció. A futás mellett a látogatók betekintést nyerhettek a természet világába is.
Több ezer szépkorú vett részt az idei Idősek Világnapja alkalmából szervezett programon a Sóstói Múzeumfaluban. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata jóvoltából kedden ingyenesen látogathatta meg minden nyíregyházi nyugdíjas a skanzent, ahol színes programokkal és egy szendvicsebéddel is készültek a szervezők. A városban egy idősügyi tanács i
Az Életrevalók, a Nők az idegösszeomlás szélén és az Anconai szerelmesek is műsoron lesz bérletszünetben. Két izgalmas premierrel is várja közönségét a nyíregyházi teátrum októberben!
Idén Nyíregyházán is elérhetőek a Novartis által szervezett ingyenes kardiológiai szűrések. A program tavalyi szakaszában a résztvevők közel 40 százalékáról derült ki, hogy állapotuk további vizsgálatokat, illetve a súlyosabb megbetegedést megelőző kezelést is indokolhat. Nyíregyházán október 15-én kedden délelőtt és délután, valamint október 29-én
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése rendeletben szabályozza "Nyíregyháza Városért" "Bencs Kálmán Díj" adományozásának rendjét. A Nyíregyháza Városért Bencs Kálmán díj emlékérem magyar és nem magyar természetes személyeknek, (továbbiakban: személyek) adományozható Nyíregyházán, illetve Nyíregyházáért az adott évben kifejtett kimagaslóan eredmé
Különleges előadásokkal és bemutatókkal várta a diákokat a Nyíregyházi Egyetem megannyi tagintézménye pénteken a Kutatók Éjszakáján. Az intézményben érdekes, interaktív feladatokon és kísérleteken is részt vehettek a főleg középiskolás fiatalokból álló csoportok, melyek a vármegye több pontjáról érkeztek.
A miniszterelnök 11 évvel ezelőtt olyan beszédet mondott, amit mai politikai igazgatója, Orbán Balázs valószínűleg döbbenten hallgatna "felelőtlensége" miatt. Az akkori Orbán szerint '56-ban nem számított a túlerő, nem lehetett méricskélni, az emberfelettire kellett vállalkozni, mert minden más az önfeladáshoz vezetett volna.
Az ovisok számára meghirdetett Süni futáson, illetve a 2024 méteres Nyírerdő futáson több mint 550-en álltak rajthoz. A futóversenyen legtöbb tanulót indító oktatási intézmény, a Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor tagintézménye 100 ezer forintos fásítási ajándékot kapott. A tombolán az ajándékcsomagok és belépők mellett 10 mázsa tűzifát is
Egyszerre öt helyen ünnepelték a Verbunk Napját szeptember 28-án. A néptáncokat népszerűsítő napot, akárcsak az elmúlt években, idén is megrendezték Nyíregyházán, a Sóstói Múzeumfaluban. A hagyománnyá vált rendezvényen 8 együttes tanította a látogatóknak a tánc különböző változatait.
A Népmese Napjával indította el az Országos Könyvtári Napokat a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár szeptember 30-án. A gyerekek egy felolvasó programon hallgathatták a különféle klasszikus történeteket. A kicsiknek a mesék mellett népzenéket is hoztak, valamint egy színdarabot is megnézhettek. A hét további részében pedig előadásokat, bemuta
Tisztelettel kérik Nyíregyháza város lakosságát, hogy a zavartalan vérellátás érdekében jelentkezzenek véradásra. Sajnos nem mindenkit tudnak elérni a munkahelyi, szervezett véradások keretei között, ezért a Területi Vérellátóba is (Szent István u. 68.) várják munkanapokon hétfő-szerda-péntek 8,00-15,30 óráig, kedd - csütörtök 8,00- 17,30- ig a vér
A most megjelent közleményből kiderül, hogy kik mehetnek be ellenőrzés nélkül az épületbe, és kik azok, akik a személyazonosság igazolása után, de egyéb ellenőrzés nélkül léphetnek be a palotába.
Orbán Viktor miniszterelnök a magyar nép nevében jókívánságait fejezte ki Jimmy Carter korábbi amerikai elnöknek századik születésnapja alkalmából. A miniszterelnök szerint a magyar nemzet úgy fog Jimmy Carterre gondolni, mint az amerikai elnökre, aki visszaadta nekünk a Szent Koronát.
A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola valamennyi munkatársa nagyon fontosnak tartja, hogy a szülők betekintést nyerjenek az iskola életébe. Lényeges, hogy a 2025/2026-os tanévben első osztályt kezdő gyermekek szülei is megismerkedhessenek az iskolával és az ott folyó munkával. Éppen ezért nyílt tanítási napra, szülői fórumra és játékos foglalko
A Móricz Zsigmond Olvasókör 2024. október 7-én 16 órakor, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban találkozót szervez. A 100 éve született Váci Mihályra emlékeznek "Tisztán ragyogtam én" c. zenés irodalmi műsor keretében.
Az egészségügyi dolgozók nagyarányú felmondására számít a Független Egészségügyi Szakszervezet, miután kiderült, hogy a kormány milyen módon kívánja átalakítani a dolgozók munkaidejére vonatkozó szabályokat. A Belügyminisztérium tervezetében például az szerepel, hogy az eddigi kettő helyett akár havi hat ügyeletet is elrendelhetnek a munkavállaló b