Bár szűk többséggel, de igent mondtak a moldovaiak az uniós csatlakozásra. Az előzetes felmérések nagyobb EU-párti többséget jósoltak, Maia Sandu elnök szerint orosz beavatkozás eredménye, hogy a vártnál szorosabban alakult a népszavazás.
Nagyon úgy tűnik, hosszabb távon is megmaradna külön a minimálbér és a garantált bérminimum intézménye, ugyanis sem a munkaadói, sem a munkavállalói oldal képviselői nem egységesek a kérdésben. Az is előfordulhat, a minimálbérről három-, a garantált bérminimumról pedig egyéves megállapodást kötnek.
Isaszegen tartott istentiszteletet Balog Zoltán, amely után a Második Reformkor alelnöke, Pekárné Farkas Emese vonta kérdőre a református püspököt. Balog szerint egy lelkész dolga, hogy kegyelmet kérjen, és amelyet nem kiérdemelni kell, mert az érdemtelenül adják. A találkozásról videó is készült.
Nagyon nehéz és fordulatos párbajjal folytatódik hétfő este 21.30-kor a Géniusz új része. A ma esti adásban Kiss Tibor és Lang Péter méri össze a tudását. Mindkét versenyző az mondta: erős ellenfélnek tartja vetélytársát. A játék producere híradónknak kiemelte: valami olyasmit fognak látni a nézők, ami még soha nem történt a műsor történetében.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ megerősítette, hogy az amerikai hírszerzés információi alapján október 23-ára tervezett fegyveres akció szervezése miatt lecsaptak a magyar hatóságok hat fiatalra. A tájékoztatás szerint egy online csoportban védett személyeket érintő, közeljövőre tervezett akcióról beszélgettek. A gyanúsítottak fegyverek beszerz
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Nyugtalan péntek estéje volt egy kiskutya gazdájának Nikla községben. A helyi lakos az otthonától közel ötszáz méterre, egy harminc méter mély kútban bukkant rá a kedvencére. Ekkor értesítette a marcali tűzoltókat, akik kiszabadították a négylábút a nyomasztó sötétségből. A katasztrófavédelem a hivatalos Instagram-oldalán tette közé a videót, amely
Szalmonella lehetséges jelenléte miatt a Tesco-Global Zrt. is visszahívott extrudált biokölesgolyót a forgalomból – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn.
Az október 26. és november 3. közötti őszi szünet időpontjaira élénk érdeklődés mutatkozik a Szallas.hu-n foglaló belföldi utazók körében. 9 százalékkal nőtt az előfoglalások száma a tavalyi őszi szünethez képest. A legtöbben az Észak-Alföldön, Észak-Magyarországon és Dél-Alföldön keresnek szállást, míg a települések rangsorában Eger, Gyula, Budap
Gasztro időutazás? Akár! A Sóstói Múzeumfaluban október 21-e és november 8-a között várják azokat az érdeklődőket, akik kipróbálnák magukat nagymamáink konyhájában. Hamisítatlan házias ízeket lehet elkészíteni, természetesen a helyi szakértők segítségével!
Témák: Könyvbemutató, valamint egykori, németvárosi tárgyak várták azokat, akik péntek délután ellátogattak a Máriás-házba. A gyulai németek betelepülésének 300. évfordulója alkalmából életre hívott három napos programsorozat megelevenítette a három évszázad hagyományait. A temesvári Nicu Darastean ikonjaiból nyílt kiállítás szombat délután, a gyul
Összefogott egy óbudai társasház közössége, miután megelégelték, hogy félelemben tartja őket egy lakó. A nő a lépcsőházban ólálkodik, késsel vagy töltött fegyverrel fenyegetőzik... Az ámokfutása már évek óta tart, a szomszédok pedig most végleg megelégelték, hogy félelemben élnek, ezért fellázadtak a rettegett nő ellen.
Az összes magyar lovas rendőr egyszerre gyakorlatozott október 18-án délelőtt Budapesten. 39 ló szimultán ügetett a Nemzeti Lovarda pályáján. A Készenléti Rendőrség (Kr) Lovas Alosztályán túl a szemlén részt vettek a Hajdú-Bihar, a Nógrád, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság lovasai is, valamint az Országos Polgárő
A Bükkben található Mohos-töbörben -16 fokot mértek vasárnap hajnalban. A töbör ugyanis olyan természeti képződmény, amelyben a hideg levegő összegyűlik, és emiatt sokkal jobban le tud hűlni, mint a környező területek. A Szilvásvárad közelében található területen ez már az ötödik zord nap volt októberben.
XVIII. kerületében valaki – feltehetően egy bosszúálló állatkínzó – gombostűkkel megtűzdelt virslidarabokat szór szét a környéken. Az állatkínzó rengeteg, ínycsiklandónak álcázott életveszélyes csemegét hullajtott el a Gloriett-telepen. Két kutya már áldozatául esett a gombostűknek: az egyik szerencsétlen négylábú gazdája megszólalt.
Valóban az amerikai titkosszolgálatok szóltak a szervezkedésről. Bár ezt hivatalosan még nem erősítették meg, értesüléseink szerint egy pesti sörözönél le is csaptak fiatalok egy csoportjára, ennek a kocsma tulajdonosa szemtanúja is volt.
A délkelet-lengyelországi halottszállító cég szerint a baleset egy ritka „műszaki hiba” miatt történt. Olvasd tovább a cikket a részletes magyarázatért!
Az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából több rendezvényt is tartanak Budapesten, amelyekhez kapcsolódóan forgalomkorlátozásokra, lezárásokra kell számítani.
Nem érdekelték a következmények Csárdit, azonnal érezte, hogy ki kell lépnie az LMP-ből, miután eljutott hozzá a bizonyíték. A Telex műsorában részletesen beszélt arról, hogy mi alapján hozta meg a döntést, amellyel bedöntheti a pártját.
Már vasárnap megkezdődött az október 23-i ideiglenes forgalomkorlátozás Budapesten. A 2024. október 20. és október 23. közötti lezárásokban hat fővárosi kerület is érintett - adta hírül a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Még pelenkát hord, de néhány hónap alatt az Instagram, a TikTok és a művészeti világ sztárja lett: Laurent Schwarzot egyes médiumok már Mini Picassónak is elnevezték.
Megszúrtak egy utast a Tokaj IC-n Szerencsen. Egy zavart állapotú mongol állampolgárságú férfi minden előzmény nélkül megszúrt egy jordániai utast hétfő délután a Tokaj InterCityn Szerencsen – közölte Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. Elmondta, tette után a mongol férfi öngyilkosságg
Az Országgyűlés – a mentelmi bizottság javaslatával megegyezően – 132 igen, 38 nem és 1 tartózkodó szavazattal felfüggesztette Csárdi Antal (LMP) mentelmi jogát.
Saját tapasztalat jön! Fedezd fel velem, hogyan spórolhatsz meg egy kisebb vagyont, ha csak egy bizonyos polcról vásárolsz a Tescóban. A jó hír az, hogy sokkal több termék van ott, mint amiről én fogok írni.
Szalmonella lehetséges jelenléte miatt a Tesco-Global Zrt. is visszahívott extrudált bio kölesgolyót a forgalomból - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Fiatalokra csapott le a Terrorelhárítási Központ egy pesti sörözőnél, akik amerikai titkosszolgálati információk szerint fegyveres akcióra készültek október 23-án, az 1956-os események megemlékezésén.
Jogszabályváltozás miatt 2025. január 1-jétől az energiakereskedők és a hálózati elosztó társaságok a nem lakossági felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki.