2024. október 24. csütörtök

okt. 24
15:35
Török Gábor: Nemcsak két Magyarország van, de két közvélemény-kutató valóság is (SzMo)
A 21 Kutatóintézet és a Publicus szerint bár hibahatáron belül, de Magyar Péterék már megelőzték a kormánypártot, a Nézőpont Intézet viszont masszív Fidesz-előnyt mért. A politikai elemző szerint a két adat nem lehet egyszerre igaz.
okt. 24
15:39
Lakócsónakos tragédia a Hármas-Körösön: egy győri zenekar dobosa volt az egyik áldozat (Blikk)
Kiderült, ki volt a keddi lakócsónakos tragédia egyik áldozata: Bors Laca, a győri Hoppáré alapítótagja is vesztette életét Gyomaendrődnél a lakócsónakban. A lakótér nem szellőzött megfelelően, ez okozhatta a szerencsétlenséget.
okt. 24
15:39
Zavar a kommunikációban: a Fideszben most épp Orbán Viktor 56-os mondatait hiteltelenítik (Telex)
A fából vaskarika esete az, ami Lázár János és Kovács Zoltán október 23-i megszólalásából látszik. Most már szentségtörést követ el és hazudik, aki párhuzamot mer vonni 1956 és az ukrajnai háború között. Ezzel Orbán Balázs védhetetlen mondatait próbálják kimagyarázni, csakhogy így Orbán Viktor korábbi erős kijelentéseivel kerülnek ellentmondásba 19
okt. 24
15:45
Gulyás Gergely: A Sapientia egyetem a nemzeti megmaradás eszköze (Demokrata)
A politikus a magánegyetem campusának alapkőletételén vett részt Sepsiszentgyörgyön.
okt. 24
15:51
Várja az EU-ba Törökországot a magyar kormány (Infostart)
Tuzson Bence igazságügyi miniszter együttműködési megállapodást írt alá Yilmaz Tunc török igazságügyi miniszterrel csütörtökön Budapesten.
okt. 24
15:57
Diplomáciai sikert értünk el (Demokrata)
"Nemzetközi fejlesztési együttműködéssel bővülnek a magyar-török kapcsolatok" – írta Azbej Tristan államtitkár.
okt. 24
16:03
Mégsem olyan egyszerű a beígért minimálbér-emelés? (Menedzsment Fórum)
A minimálbérre vonatkozó kormányzati célok eléréséhez a következő három év átlagában 12 százalékos minimálbér-emelésre van szükség, ehhez pedig gazdasági növekedés is kell - mondta el a bértárgyalások jelenlegi állásáról a munkaadói és munkavállalói oldal egy-egy képviselője csütörtökön az MTI-nek.
okt. 24
16:03
A Fideszben sokkal rosszabb kutatásról is tudnak (ATV)
Kocsis Máté poénra vette a Publicus felmérését.
okt. 24
16:03
Bese Gergő Boszniában bukkant fel a szexbotrány után (SzMo)
A NER egykori "sztárpapját" egy bosznia kegyhelynél fotózták le. A szentmisére napszemüvegben, lehajtott fejjel ment be.
okt. 24
16:09
Elfogy a magyar? A rendszerváltás óta nem született ilyen kevés gyerek az országban: súlyos következménye lehet a tendenciának (Blikk)
Korábban soha nem született annyira kevés magyar gyerek, mint 2023-ban, de 2024 még ezekre az adatokra is rávert. Ha folytatódik az aggasztó tendencia, 20 év múlva a magyar lakosság 60 százaléka lesz csak munkavállaló korú.
okt. 24
16:09
Lekéste a gépet, de a poggyásza elindult Egyiptomba (Telex)
A Budapestről Sharm El-Sheikhbe tartó Wizz Air-járat Athénban kényszerült leszállni, hogy leszedjék a gazdátlan poggyászt.
okt. 24
16:15
Súlyos keresztet cipel a Heti Hetes legendája (ATV)
Felesége 24 órás ápolásra szorul.
okt. 24
16:33
Kész a főváros javaslata a lakhatási válság leküzdésére (Infostart)
A Fővárosi Közgyűlés következő ülésén dönthetnek a lakhatási válság felszámolására tett javaslatokról. A képviselők az SZMSZ-t is módosíthatják, de egyelőre nem lesznek helyettesei a főpolgármesternek.
okt. 24
16:33
Simicskó István: A kadétképzés sikertörténet (Demokrata)
A jövő biztonságát azok a kadétok garantálják majd, akik a katonai hivatást választják, mondta a KDNP frakcióvezetője.
okt. 24
16:45
Rendőrök terelik a forgalmat, annyi a gyászoló Potápi Árpád temetésén (ATV)
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárt a bonyhádi evangélikus temetőben helyezik örök nyugalomra, ahol római katolikus szertartást fognak tartani a tiszteletére. A temetésre annyi gyászoló érkezett, hogy rendőröknek kell a forgalmat irányítani.
okt. 24
16:57
Orbán Viktor külföldön gáncsolja Ukrajnát, de gyorsítja az ukrán kamionok belépését hozzánk (Menedzsment Fórum)
Fejlesztik a közúti átkelőket, felértékelődik Záhony és Fényeslitke.
okt. 24
16:57
Teljes patthelyzet Pécsen: három hét után sincs alpolgármestere és új Szmsz-e a városnak (444.hu)
Mindkét esetben egy szavazat hiányzott, hogy átmenjen Péterffy Attila polgármester előterjesztése a közgyűlésben. A budapestihez hasonló kaotikus időszak várható a testületben, ahol sem Péterffynek, sem a Fidesznek nincs többsége
okt. 24
17:03
Robbanótestet találhattak a Várnegyedben (Telex)
Lezárták a környéket.
okt. 24
17:09
Népszerű fájdalomcsillapítót hívtak vissza a forgalomból (Infostart)
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) gyártási hibára hivatkozva hívja vissza az egészségügyi szolgáltatóktól az érintett gyógyszert.
okt. 24
17:15
Ötért nem kellett senkinek, most négymilliárdért árulja az egyik utolsó nagy tihanyi ingatlant az állam (444.hu)
A majdnem 40 ezer négyzetméteres ingatlan korábban egy többépületes üdülő volt, de már vagy húsz éve üresen áll, az épületekre valószínűleg bontás vár.
okt. 24
17:21
Így drágul most a streamingszolgáltatók piaca (Infostart)
Folyamatosan emelkednek az árak, ennek ellenére sokan egyszerre több szolgáltatónak is fizetnek.
okt. 24
17:21
Bandaháborúnak hittek egy szerbiai lőgyakorlatot az ásotthalmi polgárőrök (Telex)
A rendőrség is felhívta a figyelmet: zavartalan a helyzet a határnál, csak a szerbek gyakorlatoztak a túloldalon.
okt. 24
17:27
Gémesi György: Ezt úgy értékelem, mint egy puccskísérletet (SzMo)
Nem elég, hogy az alpolgármester ellene fordult, még a város Facebook-oldalának irányítását is átvette valaki.
okt. 24
17:45
Nem volt más választása, a testét kellett adni a férfiaknak a 16 éves lánynak (Nyíregyháza)
Fenyegették, verték a kiskorú lányt, így kényszerítették prostitúcióra, most letartóztatásukat indítványozta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség.
okt. 24
17:51
Ön általában hisz a közvélemény-kutatások adatainak? Szavazzon! (ATV)
A Nézőpont Intézetnél változatlanul vezet a Fidesz-KDNP a Tisza Párt, a Mi Hazánk és a Demokratikus Koalíció előtt. Továbbra is négypárti parlament alakulna, ha most vasárnap tartanák az országgyűlési választásokat. Két másik, szintén friss kutatás egészen mást mutat, de erre is van magyarázatuk. Ön általában hisz a közvélemény-kutatások adatainak?
okt. 24
18:03
Nem öncélúan ábrázolja a mesekönyv a nemváltást, nem kell ötmilliót fizetnie a Lírának (444.hu)
A fogyasztóvédelem azért indított pert a Líra ellen, mert az egy kecskeméti üzletében egy templom bejáratától kétszáz méteren belül árult nemváltást is ábrázoló mesekönyvet.
okt. 24
18:03
Ezekre az elektromos autókra várható állami támogatás (ATV)
Egyre több hír érkezik az elektromosautó-támogatás bővítéséről.
okt. 24
18:03
Karácsony a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszti a budapesti olimpia ügyét (Telex)
A főpolgármester közölte, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Paralimpiai Bizottság ma felkérte Budapest Főváros Önkormányzatát, hogy "vegyen részt egy majdani budapesti olimpia megrendezésére irányuló gondolkodásban".
okt. 24
18:09
Forbes: Feldarabolhatják a Mediaworksöt (Telex)
A kormányzati médiakomplexumhoz tartozó Mandiner például az MCC alá kerülne, aminek Orbán Balázs a kuratóriumi elnöke.
okt. 24
18:20
A Hócipő a magyar miniszterelnök nadrágigazgatásait tette címlapra, és üdvözli a TV2-t (444.hu)
Ha elfelejtettük volna, hogy a TV2 anyagot csinált egy politikus péniszéről, most jött egy újság, és anyagot csinált egy másik politikus péniszéről.
okt. 24
18:45
Karácsony a Fővárosi Közgyűlés elé viszi az olimpia tervezésének ügyét (444.hu)
Egyelőre csak közösen tájékozódnának a Magyar Olimpiai Bizottsággal.
okt. 24
18:51
Révész Máriusz: leginkább az életmód tehet arról, hogy 4,5 évvel rövidebb ideig élünk az EU-átlagnál (Infostart)
Az egészségügyi intézményi "faktor" csak 18 százalékos jelentőségű az aktív Magyarországért felelős államtitkár szerint. Kulcsosházat adott át a Mátrában.
okt. 24
19:03
A Nézőpont szerint változatlanul vezet a Fidesz (Infostart)
A Nézőpont Intézet friss felmérése szerint változatlan a pártverseny állása szeptember vége óta, más felmérések szerint beérte a kormánypártokat a Tisza Párt.
okt. 24
19:03
Michael Keaton odaszólt Donald Trump és Elon Musk támogatóinak (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 24
19:15
Orbán Viktornak is fontos lehet ennek a cégnek az indulása (Menedzsment Fórum)
Nincsenek könnyű helyzetben az európai autógyártók, hiszen az elektromos járművek iránti kereslet jócskán elmarad a korábban prognosztizált szinttől, miközben a környezetvédelmi előírások igencsak szorítják a társaságokat. Ha mindez nem lenne elég, a kínai gyártók célba vették az uniós piacokat, és nagyon széles termékkínálattal próbálnak minél nag
okt. 24
19:15
Napokra felbolydul az M5-ös autópálya rendje (Infostart)
Hétfő estig részlegesen lezárták az M0-s irányába vezető lassító sávot, ezért fokozott figyelmet kér az autósoktól a Magyar Közút. Pécsi Norbert kommunikációs vezető az InfoRádióban elmondta: az érintett szakaszon közlekedők nem nagyon tudnak alternatív útvonalakat találni, ezért azt javasolja, hogy ha lehetséges és meg tudják oldani, kerüljék el a
okt. 24
19:21
Demográfia: elkerülhető a zuhanás (Demokrata)
Számos országban karnyújtási távolságra került az az állapot, amit a demográfusok kihalási tartománynak neveznek.
okt. 24
19:23
Eltemették Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkárt (Demokrata)
"Potápi Árpád János neve beíratott a nemzetpolitika, s így a magyar nemzet történetébe."
okt. 24
19:27
Vadászgörényekkel kínozta a kutyát a kegyetlen elkövető (ATV)
Az állatvédők feljelentést tettek.
okt. 24
19:45
"Nem mindegy hogy ki és hogyan mér!" - mondja Kiszelly, Török szerint "nagy kérdés", lehet-e hinni e kutatásoknak (ATV)
"A fideszes peremszavazó - bár kritikus - ha arról van szó, hogy ki vezesse az országot, akkor Orbánt Viktort szeretné látni miniszterelnöknek" - mondja Kiszelly Zoltán. "A nagy kérdés, hogy lehet-e hinni ezeknek a kutatásoknak, vagy inkább a Nézőpont látja helyesen" - írja Török Gábor a Facebookon a 21 Kutatóintézet és a Publicus mérései kapcsán.
okt. 24
19:57
Még idén négy csatlakozási fejezetet zár le Montenegróval az Európai Unió (HírTV)
"Ez mindenkinek az érdeke ugyanis. Érdeke az Európai Uniónak, hiszen látszik, hogy az EU versenyképessége, világpolitikai, világgazdasági súlya folyamatosan csökken és romlik." Így fogalmazott Szijjártó Péter.
okt. 24
20:03
Somogyi Zoltán: Ez volt az óriási különbség Orbán és Magyar között (ATV)
A miniszterelnök ellenfele támadása mellett külpolitikai kérdésekre és saját szavazótáborára koncentrált, de volt, amiről egyáltalán nem beszélt. Magyar Péter pedig tábora egyben tartása mellett a bizonytalanoknak is üzent.
okt. 24
20:03
Megvan, hogy mire nevezné át a Fidesz a Horn Gyula sétányt (SzMo)
Szentkirályi Alexandra szerint erkölcsi kötelességünk az 1956-os forradalom hőseinek emléket állítani, nem pedig azoknak, akik velük szemben, a szabadságharc ellen harcoltak.
okt. 24
20:27
Jótékonysági pizzasütés teszi teljessé a koraszülöttek világnapját (Gyulatelevízió)
Csütörtök délelőtt a koraszülöttmentő alapítvány rendezvényeinek hagyományos helyszínén, az Almásy-kastélynál tartottak sajtótájékoztatót a közelgő, világnapi programok kapcsán. November 22-én jótékonysági pizzasütést rendeznek a Stefánia szárnyban. Az esemény főszerveője a gyulai származású Muntyán Stella. A programok házigazdája, Fekete-Dombi Ild
okt. 24
20:51
Gyula Tv Híradó 2024. 10. 24. (Gyulatelevízió)
Témák: Freiberger István Gyulaváriban, Simon István az Október 23-a téren idézte fel az ’56-os eseményeket. A Gyulai Szakképzési Centrum kancellárja azt mondta, kis népként a nagyhatalmak árnyékában szolidaritásra, egységre, összefogásra építve maradhatunk meg. A napraforgó és a kukorica betakarítása lassan a végéhez ért, a szója esetében pedig 70-
okt. 24
21:03
Szentkirályi Alexandra: a Horn Gyula sétányt nevezzük át Pesti srácok sétányra (Metropol)
Szentkirályi Alexandra a Fővárosi Közgyűlés elé viszi az ügyet.
okt. 24
21:15
Raskó György segít Magyar Péternek szakpolitikusokat találni (444.hu)
Az agrárszakember szerint 2026 nyarára állhat össze a csapat, aminek nem lesz 40-45 évesnél idősebb tagja.
okt. 24
22:03
Plusz jogokat kér Pintértől Jámbor András, hogy az önkormányzatok kezelni tudják a dohányboltok előtti piálást és drogozást (444.hu)
Itt a Szikra Mozgalom rendpárti fordulata.
okt. 24
22:05
Vége az illegális pókerpartiknak a ceglédi régiségboltjának hátsó termében (444.hu)
A meghívott környékbeli vállalkozók milliós tétekben játszottak.
okt. 24
22:09
Magyar Péter 22 pontban szedte össze, mi történne, ha a Tisza Párt nyerné a választást 2026-ban (SzMo)
Az oktatás és az egészségügy fejlesztését ígéri a Tisza Párt elnöke, ha nyernek 2026-ban. Megtartanák a 13. havi nyugdíjat, a rezsicsökkentést és 25 év alattiak adómentességét, valamint a gyermekek után járó adókedvezményeket is.

Keresés