A március 15-i hétvége még a húsvéti időszaknál is népszerűbb a szálláskeresők körében – derült ki a Szállás.hu friss adataiból. A portál szóvivője kiemelte, hogy Eger, Budapest, Pécs, Gyula és Zalaegerszeg a közelgő hosszú hétvége legkeresettebb úti célja.
Szerinte ártatlan az ellene felhozott vádakban, és csak azért zajlik ellene karaktergyilkosság, hogy a későbbiekben ne térhessen vissza a politikai pályára.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A jogász szerint a volt igazgatóhelyettes terve arra irányulhatott, hogy a fiatalember ellen elindíttat egy eljárást, és ha a bíróság megállapítja, hogy ő az alapügyben hamisan tanúzott, akkor ezzel a bírósági ítélettel tud K. Endre perújítást kezdeményezni. Hack Péter szerint viszont most előfordulhat, hogy a férfinak le kell töltenie a maradék bü
2023. december 30-án repülőre szállt a kisteleki betlehemezők csapatának három királya – Bárdos Botond, Sejben Zalán, Zsolnai Péter – és Harmat József tanár úr, hogy Ferenc pápa meghívására részt vegyenek a Szent Péter-bazilikában 2024. január 1-jén az újévi Béke Világnapján tartott szentmisén, és együtt imádkozzanak a békéért. Késő éjszaka érke
A hatosztályos gimnázium tanulója, Czakó Lóránt (8.d) a Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi Versenyen idén, az egyes korcsoportban a legmagasabb pontszámmal jutott a döntőbe.
Az orosz-ukrán háború két évvel ezelőtti kitörése óta naponta több ezer menekült érkezik Magyarország területére a háború sújtotta szomszédos országból.
A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium nyolc tanulója sikeresen szerepelt a Reading in English elnevezésű angol nyelvű olvasási verseny eddig lezajlott fordulóiban
Vegyesen, csekély mértékben változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A hazai termelők képesek alkalmazkodni az ilyenkor megnövekvő igényekhez, ennek ellenére célszerű lehet időben, 1-2 héttel húsvét előtt beszerezni a szükséges mennyiséget.
Húsvétra 60 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, vagyis a vásárlók az előző évhez képest harmadával olcsóbban juthatnak az ünnephez tartozó egyik kiemelt alapélelmiszerhez - derül ki az Agroinform.hu kedden kiadott elemzéséből.
Március 13-án (szerdán) és március 14-én (csütörtökön) a Zrínyi Ilona gimnáziumban - egyéb iskolai rendezvény miatt - a Mozdulj Nyíregyháza! foglalkozásai elmaradnak.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a szülő, törvényes képviselő kérelmére a déli meleg főétkezést a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő hátrányos, halmozottan hátrányos gyermek részére a tavaszi szünetben is ingyenesen biztosítja
A püspök együtt imádkozott a bicskei gyermekotthon igazgatójának bűntársával, mielőtt lobbizni kezdett a kegyelemért Novák Katalinnál. Állítólag K. Endre feleségével együtt kereste fel a volt minisztert.
A BOM a Magyar Sportért Alapítvány Berzeviczy Albert Ösztöndíjasainak névsora 30 élsportolóval bővül, akik összesen 31 millió forint támogatásban részesülnek tanulmányaik ideje alatt. A már jelenleg is a BOM Alapítvány támogatásával tanuló sportolók száma így 65 főre emelkedik.
“Nagyon, nagyon közel van a lezárás, de repteret eladni könnyű, vásárolni nehéz. Nyárra biztosan meglesz" - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az ATV kérdésére a Budapest Airport megvásárlásáról.
Völner Pál, volt igazságügyiminiszter-helyettes és fideszes államtitkár azt mondja, nyugodtan jár a tárgyalásokra, hiszen nem követett el bűncselekményt.
Egy százalék alatti áremelkedést mért az Otthon Centrum az új építésű lakások négyzetméterárában az első negyedévben, ilyen csekély növekedés legutóbb a Covid-időszak alatt volt a vidéki ingatlanpiacon. Debrecen árban és projektszámban is listavezető.