2024. március 18. hétfő

márc. 18
22:15
Nemcsak kötelező volt megnézni a Most vagy sohát, még a jegyet is a diákokkal fizettették ki több iskolában (SzMo)
Kiderült, mely iskolákban volt kötelező program megnézni a filmet, aminek történelmi hitelességét és pontosságát többen megkérdőjelezik.
márc. 18
22:18
Így zsarol a magyar elit: két cégvezéren kattant a bilincs, ez volt a bűnük (Pénzcentrum)
Zsarolás miatt fogták el egy egészségügyi szolgáltatást nyújtó cég két vezetőjét, akik havonta egymillió forintért cserébe garantálták egy versenytársuknak, hogy a cégét nem szorítják ki a piacról - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a police.hu oldalon.
márc. 18
22:45
Gólt szerzett a magyar válogatott védő a Bundesligában (Telex)
A Bayer Leverkusen 2-0-ra legyőzte hazai környezetben az 1. Fc Kölnt a német női labdarúgó Bundesliga hétfői mérkőzésén.
márc. 18
22:47
Imre Bence szerint az olimpia újabb lépcsőfokot jelent a magyar kézilabdának (Telex)
Imre Bence szerint egy újabb lépcsőfok a magyar férfi kézilabda-válogatott történetében, hogy 12 év után ismét sikerült kiharcolni az olimpiai indulást, így a nemzeti csapat ott lesz nyáron Párizsban.
márc. 18
22:49
Trump nem tudja letétbe helyezni a 464 millió dolláros bírság fedezetét (Telex)
A Republikánus Párt valószínű elnökjelöltjének beadványa szerint nem találtak olyan biztosítótársaságot, amely ekkora összegre kiadna záloglevelet, biztosítékul elfogadva Donald Trump ingatlanvagyonát.
márc. 18
22:51
Fontos megállapodást kötött a Huawei (Telex)
Globális szabadalmi keresztlicenc-megállapodást kötött a Huawei Technologies az Amazonnal és a kínai Vivo okostelefon-gyártó céggel. Az új partnerségek a szellemi tulajdon értékének kölcsönös elismerését jelentik a vállalatok között, valamint az iparág együttműködését tükrözik a kutatásokba való befektetések, a termékek és a szolgáltatások fejleszt
márc. 18
22:53
Keddi sportműsor: képernyőn az Ftc–Mtk kézimeccs (Telex)
Folytatódik a férfi röplabda Extraliga negyeddöntője.
márc. 18
22:55
Plasztikus kávétörténet – A nap videója (Telex)
Alapelvünk, hogy A nap videója rovat filmjei csak kivételes esetben legyenek hosszabbak 4 percnél. Most ilyen van: a kávé! Ez 5 perc… de megéri!
márc. 18
22:57
Minden a tízóraival kezdődik… – Hogyan gondoskodunk jól? (Telex)
Változik a világ, változunk szülőként, pedagógusként is. A változás pedig egy ideje már nem évtizedes távlatokban látszik, hanem néhány év alatt is feltűnő. De azért vannak dolgok, amelyek biztosan állandók. A gyerek felnő, a szülő neveli és gondoskodik róla, a pedagógus pedig támogatja ezt a...
márc. 18
22:59
Varsó és Berlin nemzetközi koalíciót kezdeményez harckocsik szállítására (Telex)
A Stratégiai iránytű elnevezésű, 2022-ben elfogadott európai uniós biztonság- és védelempolitikai cselekvési terv keretében júliustól készenléti állapotba helyezik a lengyel és a német gyorsreagálású harccsoportot, amelyek külön-külön 2500 főt számlálnak.
márc. 18
23:01
Zsarolás miatt fogták el egy egészségügyi szolgáltató cég két vezetőjét (Telex)
Zsarolás miatt fogták el egy egészségügyi szolgáltatást nyújtó cég két vezetőjét, akik havonta egymillió forintért cserébe garantálták egy versenytársuknak, hogy a cégét nem szorítják ki a piacról - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (Brfk) hétfőn a police.hu oldalon.
márc. 18
23:03
Elon Musk szerint a befektetőknek is hasznos, hogy ketamint használ (Telex)
A ketamint orvosi receptre szerzi be, és nagyjából kéthetente használ belőle.
márc. 18
23:15
Kunetz Zsombor: A politika gyáván odadobja a születendő gyermekek biztonságát (SzMo)
Szerinte a Belügyminisztérium az új rendelettel az újszülöttellátásban visszalép a múlt századba.

Keresés