Kutyaugatástól volt hangos szombat délelőtt a gyulai Harruckern tér, ahol 10 óra előtt a harmadik Tacskó találkozó résztvevői gyülekeztek. A legtöbben a hétköznapi megjelenést választották, de akadt egy-két extavagáns viseletben megjelenő állat is, mint a Gyomaendrődről érkező Bimbó. A menet tíz óra után pár perccel rendőri felvezetéssel indult e
Kilakoltatási moratórium bevezetését követelte szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője.
A főpolgármester azt gondolja, hogy Szentkirályi és Vitézy is a Fidesz jelöltje, és az egyik mindenképp hátrébb áll majd. Ezt megvárná a nyilvános vitával.
Az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló szerződés és kiegészítő dokumentumai felfüggesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitájával kezdte meg szerdai munkáját az Országgyűlés.
Szentmártoni János A kultúra közös ügyünk – Befektetés a kultúrába elnevezésű, a Nemzeti Művelődési Intézet XIX. stratégiai konferenciáján mondott beszédet.
Hadházy Ákos új videót tett közzé a Facebook-oldalán, melyben Magyar Péterről mondja el a véleményét. Hadházy mindenekelőtt azzal kezdte, hogy azért nem posztolt napok óta, mert szeretett volna minél precízebben fogalmazni, és volt néhány dolog, amit át kellett gondolnia.
A novemberi ezer után március 20-án újabb kétezer belépővel, vagyis összesen közel hétmillió forinttal támogatta a Gyulai Várfürdő a Magyar Vöröskereszt Békés vármegyei szervezetét. A szerdai sajtótájékoztatón Kun Miklós, a fürdő igazgatója elmondta, közel tíz éve rendszeresen segítik a véradásokat. Görgényi Ernő polgármester azt mondta, a véradás
Akár 50 millió forintnyi, rendkívül kedvezményes kamatozású, lakásvásárlási célú hitelt is jelenthet az év eleje óta elérhető CSOK Plusz a gyermeket tervező párok számára, így mindenképpen érdemes élniük ezzel a konstrukcióval. Ám, mielőtt belevágnak, fontos, hogy tisztában legyenek a részletekkel, mert a sikeres igényléshez számos feltételnek kell
Ha valaki hajlandó a piaci árnál valamivel alacsonyabb áron kiadni a lakását, a főváros garantálja, hogy megkapja a bérleti díjat, és amikor visszakapja a lakást, az ugyanolyan állapotban lesz, mint amikor átadta.
A termelőknek a nitrát-adatszolgáltatást 2024-től az általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK) program helyett, az elektronikus gazdálkodási napló (eGN) felületén kell teljesíteniük március 31-ig.
Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke már február közepén utalt arra, hogy az igazolások ügyében változtatásra készül a kormány, most azonban úgy néz ki, hogy szerdán már a parlament elé kerülhet "a belügyi ágazati feladatellátást támogató törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyben az iskola igazolások kiadásának
Mégpedig ugyanazzal a személlyel. Nagy Márton és Lázár János összebeszéltek. Persze Magyar is egyszerre töltötte be a két posztot, úgy látszik, ezt a hagyományt továbbra is folytatják.
Újra előkerült és a Facebook-on kering a Karmelita Menza étlapja, miszerint a menü 850 forintba kerül. De nem árt tudni, hogy az étlap 2019-ből való. Egy 2023-as étlap szerint már 1650 forintot kellett fizetni Orbán Viktor munkahelyén egy menüért.
Leo Varadkar lemond a Fine Gael liberális konzervatív, kereszténydemokrata irányultságú párt vezetéséről, és a miniszterelnöki pozícióról is. A döntésről a politikus kedden tájékoztatta a saját pártját, majd a koalíciós pártok vezetőit, Micheál Martint és Eamon Ryant is - írja a HVG.
Magyar Péter szerint ezt hangfelvételekkel tudja bizonyítani. Erről a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen beszélt az ügyészeknek. A bizonyítékokat a jövő héten adja át.
Varga Judit volt férje megkövette Dezső Andrást, de fenntartja, az újságírónak fel kellett volna tennie a kérdést, kinek állhatott érdekében a családi veszekedéséről szóló rendőrségi jelentés kiszivárogtatása.
Brüsszelbe utazott Orbán Viktor miniszterelnök, ahol csütörtökön részt vesz az Európai Nukleáris Szövetség csúcstalálkozóján - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Meggyőződött a Magyar Péter és Varga Judit közötti veszekedésről szóló rendőrségi jelentés hitelességéről – mondta egy interjúban a HVG újságírója, Dezső András, aki hétfőn először írt az ügyről.
A Schadl-Völner ügyben három súlyos állítást is megfogalmazott Magyar Péter, akit ma hallgatott meg tanúként az ügyészség. Bizonyítékokat nem adott át, állítása szerint azokat a következő meghallgatásra tartogatja.
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője azzal reagált Magyar Péter mai kijelentéseire: “bosszút akar állni", “a kormányt és annak tagjait okolja azért, mert elhagyta a felesége, és elveszítette a felesége által szerzett munkahelyeit".
Magyar Péter szerint egy ilyen egyértelmű bizonyítékot az ügyészségen nem tudnak eltüntetni, nem tudnak megmásítani, és ezek alapján szerinte lépniük kell.
Megkövette az újságírót, bár továbbra is azt gondolja, Dezsőnek fel kellett volna tennie azt a kérdést, kinek áll érdekében a szivárogtatás. Erről az ügyészség előtti sajtótájékoztatóján beszélt.
Hazánkban először alkalmaztak onkológiai beteg gyerekeknél olyan műtéti eljárást, ahol a beavatkozást megelőzően egy VR-szemüvegen keresztül virtuálisan megjelenítették a daganatot
Azt ígérte, a jövő héten viszi be az ügyészségre az általa készített hangfelvételeket, amikbe szerinte a kormány is belebukhat. Szerinte furcsa lenne, ha addig bármi történne vele.