Elképesztő méreteket ölt az orvoshiány - erre figyelmeztet a Magyar Orvosi Kamara elnöke, kiemelve: különösen sok szakember hiányzik az érsebészetekről és a szájsebészetekről, főleg vidéken. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége Svéd Tamás, a MOK főtitkára volt, aki többek között a hazai egészségügyi rendszer és az orvosok helyzetéről beszél
A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. nyilvános pályázati felhívást tesz közzé jogi személyek számára. Tízmilliókat lehet nyerni szemételszállításra.
A 300 milliárdos vagyonnal rendelkező orosz-magyar család a MOL egyik legnagyobb részvényese, ők intézték el, hogy kivételezzenek a gyerekükkel. Végül csak az emiatt etikai vizsgálatot kezdeményező oktatót rúgták ki.
Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Sapka, sál, kesztyű! – hangzott el számtalanszor a mondat édesanyánktól, mielőtt kitettük a lábunkat otthonról egy hűvös téli reggelen. Ezeket Pribék István is mind felhúzta, viszont éppen csak félmeztelenül indult el túrázni a mínusz hat-nyolc Celsius-fokban. Mielőtt bárki is azt hinné, hogy a fiatalember megbolondult, szó sincs róla: a Balatoni J
A nagykövet bejegyzésében úgy fogalmazott: Magyarország következő nemzedékének sok mondanivalója van országukról, a világukról, jövőjükről. A vacsorán több más fiatal művész és sportoló is részt vett.
A hétvégén több helyszínen is gazdatüntetés lesz Budapesten. A gazdák szombaton gyülekeznek a Népligetnél. Vasárnap kettő órától a Parlament elé vonulnak és hétfőn átadják követeléseiket a minisztériumnak.
Még múlt vasárnap lopták el a lézerpadlót a Budapesti Állat- és Növénykert Biodómjából. A zuglói rendőröknek viszont négy nap elegendő volt, hogy visszaszerezzék az eszközöket.
A kormánypárti női konferencián kiderült, hogy nem illendő kíváncsiskodni a kegyelmi ügyről, fontos, hogy a közéletben megjelenjen a nők érzelmi gondolkodása, és talán jobban járt volna a kis Jézus, ha a háromkirályok nők.
A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola tagintézményeik 5. évfolyamos diákjainak részvételével 2024. március 12-én 9 órai kezdettel Multisport Fesztivált szervez az iskola tornacsarnokában.
Két jelentős eseménynek is otthont adott február 24-én a Szeged-Csanádi Egyházmegye székesegyháza: délelőtt átadták a Báró Gelsey Vilmos-díjakat, délután pedig – rendhagyó módon – itt tartották meg a Becket Szent Tamás napi ünnepet. A rendezvényeken felszólalók emlékeztettek arra, hogy ma az európai kultúra támadás alatt áll, de bíznak abban, hog
Közép-Európában a befektetett tőke mindössze 1 százaléka kerül nők által alapított vállalkozásokhoz, a szakemberek szerint nőkre szabott projektekre van szükség.
A költségvetés a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez – emelte ki a Pénzügyminisztérium.
Másfél tonna hulladéktól tisztították meg a Tisza árterét a hagyományos tavaszi folyótakarítási akciójuk során a PET Kupa Egyesület csapattagjai Vásárosnamény közelében.
Bár a lakáspiac egyértelműen lassult, a kistelepülések vonzereje növekedni tudott 2022-ben, így azok jellemzően eredményesebben álltak ellen a népességcsökkenésnek is. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint a Falusi CSOK még új lendületet is kaphat a támogatási rendszer ez év elejétől érvényes átalakítása nyomán.
Újabb 30 milliárd forintnyi, korábban blokkolt uniós forrás érkezett Magyarországra, ezúttal 75,2 millió euró (29,8 milliárd forint) előfinanszírozás a zöld és digitális átállást célzó beruházásokhoz - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán pénteken.
A 87 négyzetméteres földszinti lakásban még késő este is fogadnak vendégeket, holott este nyolcig vannak csak nyitva. A lelkész szerint minden rendben van.
Volt minisztert és szocialista országgyűlési képviselőt gyanúsított meg az ügyészség egy meglehetősen súlyos ügyben. Molnár Zsolt mentelmi jogát felfüggesztetnék, hogy kihallgathassák. A gyanú szerint Baja Ferenc volt miniszterrel együtt egy BKV-s tenderen induló cég döntéshozójától súlyos pénzeket kértek, hogy ne akadályozzák "politikai befolyásuk
Újabb öt évig Németh Szilárd lesz a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) elnöke, pénteken ugyanis ismét bizalmat szavazott neki a tagság a tisztújító közgyűlésen.
Jóllehet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már korábban is tévhitnek nevezte, időről időre mégis lehet találkozni azzal az elképzeléssel, mely szerint a külföldön vezetett számlákra nem lát rá a hivatal, illetve azokról nem is képes köztartozást behajtani. Nos mint utaltunk rá - ennek valóságalapját a NAV már korábban is cáfolta, most azonban mi i
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a leghíresebb amerikai konzervatív kutatóintézet, a Heritage (Örökség) alapítvány vendégeként mondta el álláspontját.
Hiánypótlónak nevezhető rendezvényt szervezett csütörtökön a gyulai Pánczél Imre intézmény. A névadóról elnevezett szépolvasó versenyen közel egy tucatnyi, sajátos nevelési igényű fiatal vett részt. A pánczélosok mellett a többségi intézményekből, valamint a békési és a békéscsabai Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményből érkeztek a gyer
"Egy szociálisan érzékeny, hazafias, filoszemita ember volt" - jelentette ki Sulyok Tamás államfő a Mandinernek adott interjújában az édesapjáról, és közölte: “a mai napig létezik egy családi legendárium, amely úgy őrizte meg az édesapámmal kapcsolatos történeteket, ahogyan ezt korábban nyilatkoztam".
Már befejezték a metszést az almásban, többek között ez is a szokatlanul meleg időjárásnak köszönhető. Télen nem voltak komolyabb fagyok a térségben, így a kórokozók átteleltek, ezért most permetezni kell a fákat a kártevők ellen. A hét második felében érkező fagyok azonban még nem okozhatnak komolyabb problémát a gyümölcsökben.
Sztárvendégekkel és az óvodához közel álló felépőkkel, és persze vacsorával várja a vendégeket az Eszterlánc óvoda. Az intézmény történetének első bálját rendezi meg.
Nagy volt a forgalom az elmúlt napokban a nyíregyházi virágboltokban. Nőnapon hagyományosan a legtöbben ilyen ajándékkal kedveskednek a szívükhöz közel álló hölgyeknek.
Az áruházlánc visszahívta és a forgalomból is kivonta a sajátmárkás, Petits Beurre elnevezésű gluténmentes vajas kekszet, mert határérték feletti a gluténtartalma.
Az Auchan visszahívta és a forgalomból is kivonta a sajátmárkás Petits Beurre elnevezésű gluténmentes vajas kekszet, mert határérték feletti a gluténtartalma - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.