A Tisztelet és Szabadság Párt alelnöke szerint a kormánypropaganda egyelőre hatástalan vele szemben. Jó eredményre számít a június 9-i választáson, de szerinte az a fontosabb, hogy a Fidesz mennyit veszít.
A vurstlik egykori hangulatát öltöztetik népi köntösbe Sóstóhegyen, ahol április 13-án, szombaton egész napos mulatság várja a kikapcsolódni vágyókat. Népzenei bemutató, néptánc, öko kiállítás és vásár és számos szórakozási lehetőség fogadja a látogatókat.
Az orosz-ukrán háború két évvel ezelőtti kitörése óta továbbra is több ezer menekült érkezik naponta Magyarország területére a háború sújtotta szomszédos országból.
Április 15-én (hétfőn), a harmadik ütemmel folytatódnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér megközelíthetőségét is érintő útfelújítási munkák. Ez az ütem a tervek szerint április 20-ig (szombatig) tart.
Ismét jókedvű főzőcsapatoktól és versengő diákoktól lesz hangos az Epreskert utca, mivel ismét megrendezik a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban a "Krúdyfeszt"-et. A hagyományos, tavaszköszöntő Családi napon, április 13-án, szombaton reggel nyolc óra és délután 16 óra között várják a tanulókat, a családjukat, a gimnázium dolgozóit és a környéken é
A Kúria jogerős, másodfokú ítélete szerint az Elkxrtuk című mozifilm forgalmazója, a Mega Film Kiadó Kft. nem követett el jogsértést Hann Endre jó hírnévhez fűződő személyiségi jogaival kapcsolatban.
A Tisztelet és Szabadság Párt alelnöke szerint a kormánypropaganda azonban egyelőre nem találta telibe, hatástalan vele szemben. Jó eredményre számít a június 9-i választáson, de szerinte az a fontosabb, hogy a Fidesz mennyit veszít.
"Az átlagosan tájékozott néző számára nyilvánvaló, hogy az ilyen jellegű filmekben nem a valós események kerülnek a színészek játékával ismételten bemutatásra."
Two years ago, a Portuguese businessman with good Hungarian government connections bought the Euronews TV channel. Direkt36, together with Le Monde and Expresso, found that a large part of the money was provided by a Hungarian state capital fund and a long-standing player in the Hungarian government's propaganda machine. According to leaked interna
Az erőteljesebb hatósági fellépés következtében egyre emelkedik a pedofil bűncselekmények miatt indított nyomozások száma – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Rétvári
Amíg a MÁV-os munkavállalók három év alatt nagyjából az inflációt követő emelést kaptak, addig az állami cégek felügyelőbizottsági tagjainak fizetése az egekbe szökött.
A legnagyobb termőterületek Bács-Kiskun és Csongrád vármegyében találhatók, ezen kívül Hajdú-Bihar és Békés vármegyében foglalkoznak még jelentősebb spárgatermesztéssel.
Csak az új szerződések feltűnése hozott jó hírt az építőiparnak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölt februári adatai szerint. Az ágazatot továbbra is fékezi, hogy a korábbi kormányzati megszorítások mellé újabbak jönnek. A lakosságot kiszolgáló kivitelezők viszont örülhetnek az Orbán-kormány körvonalazódó otthonfelújítási programja
Az űrhajózás világnapján, április 12-én látható a hirado.hu oldalon az Irány az űr! című műsor első részlete, amely vasárnap 14 óra után a Kossuth Rádión teljes terjedelmében meghallgatható. Ebben – a többi közt – Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa a HUNOR program legfrissebb fejleményei me
Egyedül az MSZP nincs benne az ellenzéki pártok választási szövetségében, ami Józsefvárosban alakult. Három képviselőjelöltet akarnak, Pikó András polgármester egyet ajánlott nekik. A Fidesznek kedvezne, ha az MSZP-sek több választókerületben is ráindulnának a közös ellenzéki jelöltre.
A portál szerint az egyházon belül egyébként is feszültség van amiatt, hogy az egykori emberierőforrás-miniszter megtartotta püspöki pozícióját a kegyelmi ügyben érintettsége ellenére.