Nadja Szassz és férje a HVG információi szerint a befolyásolási hálózat köréhez tartozik. A nő a Mi Hazánk konferenciájára ment volna, és Soros Györgyről is filmet akart forgatni.
Imádják a szereplést és rengeteget tanulnak a kiskirálynők és kiskirályok. A gyerekszépségversenyekből a kívülállók csak a csillogást, a szép ruhákat és a koronákat látják, ám valójában egészen más világ bújik meg a színfalak között, mint azt képzelnénk. Nem csak a gyerekek szépsége fontos ugyanis, de a tehetségük is. A gyerekszépségversenyek nem c
Az Európai Bizottság után a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is megerősítette: a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára, jövőre az uniós rangsor élmezőnyében lehet - közölte kedden feltett Facebook-posztjában Varga Mihály pénzügyminiszter.
A Nemzetközi Valutaalapra (IMF) forrásként hivatkozó mellékelt grafikon szerint a nemzetközi pénzintézet 3,3 százalékos gazdasági növekedést prognosztizál 2025-re Magyarországon.
Négy családi házat kell kiüríteni Gödöllőn a Ligeti Juliska utcában, ahol földmunkák során egy feltételezett - valószínűleg második világháborús - robbanóeszköz került elő - közölte az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kommunikációs tisztje.
Balog Zoltán, az egyik korábbi Orbán-kormány volt minisztere, a kegyelmi botrány egyik főszereplője jókora vagyontárgyat szerzett egyházkerületének a közvagyonból.
Akik aláírásukkal az LMP-t támogatják, egyúttal nemet mondanak az akkumulátor-gyártásra - jelentette ki Tetlák Örs, az ellenzéki párt országos elnökségi tagja kedden Budapesten.
"Jelentős költségvetési forrásokat fordítottak arra, hogy Józsefvárosnak ez a korábban "finoman szólva is barnamezősnek minősíthető területe" megújuljon.
Magától jelentkezett tanúnak a korábban a külügyben, majd végrehajtó-helyettesként dolgozó férfi a Schadl-Völner-ügyben. Belőle sosem lett végrehajtó, pedig szerinte megérdemelte volna, de állítja, nem sértődöttségből akart tanúvallomást tenni. Aztán a bíróságon már olyan nevekre, információkra sem emlékezett, amikre a pár évvel korábbi kihallgatás
A Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) szerint a keresztényellenes ideológia már a főváros XII. kerületében is megjelent, a Szolidaritás Mozgalom polgármesterjelöltje ugyanis
A Hungarian Wine Summit, az év legnagyobb nemzetközi borszakmai találkozója, amelynek fő célja, hogy a magyar borászoktermékeit eljuttathassák Európán kívül Észak-Amerikába és Ázsiába is. A magyar bor exportjának lehetőségeiről és a hazai bortermesztés helyzetéről Rókusfalvy Pál nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos nyilatkozott az InfoRádi
Lezárult a nyomozás az ügyben. A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség hamarosan vádat emel az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi fegyver- és lőszerfogási ügyében. A 2015-ös párizsi terrorista merényletnél is illegálisan átalakított szlovák lőfegyvereket használtak.
Van egy ember, aki veszélyt jelent Orbán Viktorra és pártjára, a Fideszre. Ezt látta a német Spiegel tudósítója Magyarországon – derült ki hosszú helyszíni riportjából.
Újabb légijárat indul Magyarország és Kína között, idén nyártól már egy hatodik kínai nagyváros, Hszian is közvetlenül elérhető lesz Budapestről - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben.
Nadja Szassz, Putyin propagandistája egy Mi Hazánk által szervezett konferencián akart részt venni és Sorosról akart filmet forgatni Budapesten. Férje az amerikai kormányzat szerint orosz kém.
Vezetés közben minden előzmény nélkül rosszul lett egy 65 év körüli buszsofőr, aki ezután egy villanyoszlopnak hajtott Szegeden kedd hajnalban. Életét az arra járó kollégái mentették meg.
Hétfőn elindult országjárására Orbán Viktor, aki kampánykörútja első állomásán egy nemesgörzsönyi magtárban találkozott a környékbeli gazdákkal. A miniszterelnök beszédet is mondott, azonban ebbe becsúszott egy jókora tévedés is.