2024. április 3. szerda

ápr. 3
12:27
Olasz vendéget fogadott Orbán Viktor (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Karmelita kolostorban fogadta Enrico Letta korábbi olasz kormányfőt, akivel a közelgő magyar EU-elnökségi tervekről is tárgyalt.
ápr. 3
12:27
Menczer Tamás lett a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója (Demokrata)
Hollik Istvánt váltotta a korábbi államtitkár.
ápr. 3
12:30
Civil ruhás, pisztolytáskát viselő alakok próbálták megfélemlíteni a putyinista Orbán elleni tiltakozó akcióiról ismert Keresztény Zoltánt (444.hu)
Izgalmas fb-posztban idézte fel a jogász, hogy tavaly kora ősszel, a legelső, országos ismertséget hozó tiltakozó akciója után hogyan próbálták megfélemlíteni.
ápr. 3
12:33
Kúria: Azoknak az anyáknak is jár a csed, akik csak szüneteltetik a vállalkozásukat (Telex)
A kormányhivatalok a gyakorlat szerint azzal utasítják el az anyákat, hogy csak akkor járhat nekik csecsemőgondozási díj a szülési szabadság alatt, ha teljesen megszüntetik az egyéni vállalkozásukat.
ápr. 3
12:35
Hollik István helyett Menczer Tamás lesz a Fidesz kommunikációs igazgatója (Telex)
Hollik István képviselőként dolgozik tovább.
ápr. 3
12:36
Óriási csapás a magyar autósoknak, iszonyatos drágulás jön a benzinkutakon (ATV)
Még drágábbak lesznek az üzemanyagok, a benzin és a gázolaj ára is emelkedni fog pénteken.
ápr. 3
12:39
Leváltják Rogán Antal titkosszolgálatának főigazgatóját, már megvan az új jelölt (SzMo)
Ugyan még nem jelentették be, hogy távozna Kovács Zoltán András, pénteken azonban már meg is hallgatják az utódját, Hatala Annát. Szakmai és politikai okok is lehetnek a háttérben.
ápr. 3
12:48
„Bolondok napja! Boldog húsvétot!” (Gyulatelevízió)
Interneten akart vásárolni, de csalás áldozata lett egy Békés vármegyei nő április 1-jén. Rögtön tudta, hogy becsapták, mert miután pénzt utalt, gúnyos üzenetet kapott. Online piactéren akart játékkonzolt venni egy mezőberényi nő. Az előnyösnek tűnő ajánlatra 2024. április 1-jén talált rá. A hirdető 65 ezer forintot kért a gépért, megegyeztek abban
ápr. 3
12:54
Tuzson Bence törvényt módosítana, hogy bármikor nyom nélkül belenézhessen az ügyészségi iratokba (444.hu)
Kedden este benyújtották a parlament elé az erről szóló törvényjavaslatot egy salátatörvénybe csomagolva.
ápr. 3
12:56
Menczer Tamás lesz Hollik István helyett a Fidesz kommunikációs igazgatója (444.hu)
Menczer Tamás befejezi ezzel az államtitkári munkáját.
ápr. 3
13:06
Mit gondol, Ön képes lenne futva lehagyni a főváros kedvenc járművét? Közeleg a remek alkalom, hogy kipróbálja... és még pénzt is nyerhet vele (Blikk)
Immár 19 éves hagyomány, hogy tavasszal Budapest sportszerető lakói együtt mozdulnak, hogy gyorsabbak legyenek a főváros kedvenc járművénél. Idén sem lesz ez másképp.
ápr. 3
13:12
Itt a vége: Karsai Dániel befejezi ügyvédi tevékenységét (Blikk)
Karsai Dániel ügyvédi pályafutása végéhez ért, kilép a kamarából is.
ápr. 3
13:15
Lecserélte kommunikációs igazgatóját a Fidesz-KDNP (Infostart)
Ismerős arc váltja a külügyből érkezve Hollik Istvánt.
ápr. 3
13:15
Földi László: Meg kell őriznünk a teremtett világot utódaink számára (Demokrata)
Ahhoz, hogy unokáink és az ő unokáik is itt élhessenek ezen a 93 ezer négyzetkilométeren, rendben kell tartanunk környezetünket – fogalmazott a KDNP-s politikus.
ápr. 3
13:18
Rendkívüli hír: Gulyás Gergely újra munkába állt (ATV)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy visszatért a munkába.
ápr. 3
13:21
Videó: megkérdezték Schadl Györgytől, milyen kapcsolatban van Rogánnal – ezt mondta (SzMo)
Többek között azt próbálta megkérdezni az RTL riportere Schadl Györgytől, hogy ismerte-e Rogán Antalt, de a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke csak néhány szót mondott a tévécsatornának.
ápr. 3
13:27
Már postázzák a választási értesítőket (Demokrata)
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) az április 3-i névjegyzéki adatok alapján megkezdte a szavazóköri névjegyzékbe vételről szóló értesítők kiküldését.
ápr. 3
13:33
A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint semmi baj nincs azzal, hogy kínai rendőrök jönnek Magyarországra (Telex)
A Hivatal megismételte a Belügyminisztérium korábbi válaszát, miszerint a nagyobb tömegrendezvényeken szükség van a kínai rendőrök segítségére.
ápr. 3
13:39
Gulyás Gergely visszatért (Telex)
Hosszan tartó lábadozás után újra dolgozik, stratégiai kabinetülésen vett részt.
ápr. 3
13:51
Új kommunikációs igazgató a Fidesz-KDNP-nél (Infostart)
Ismerős arc váltja a külügyből érkezve Hollik Istvánt.
ápr. 3
13:51
Mi történt? Lecserélik a Fidesz-Kdnp kommunikációs igazgatóját (SzMo)
Hollik István 2020 óta volt kommunikációs igazgató, helyét most Menczer Tamás külügyi államtitkár veszi át. Az nem derült ki, hogy mi az oka a váltásnak.
ápr. 3
13:57
Az MSZP-ből "igazoltak" polgármesterjelöltet a kormánypártok Dunaújvárosban (Infostart)
A 2021-es ellenzéki előválasztásig Magyar András még a helyi MSZP-szervezet elnöke volt, ma már "integratív személyiség" a Fidesz-KDNP szerint.
ápr. 3
14:03
Február 16-a után jövő héten ismét lesz kormányinfó (Telex)
Gulyás Gergely munkába állt, lesz kormányülés, és visszatér a kormányinfó is.
ápr. 3
14:15
Steiner Attila: a 21. században akkor tudunk győztesek lenni, ha a zöldenergiát magunkévá tesszük (Demokrata)
A zöldenergia felhasználása Magyarország energiaszuverenitását erősítheti – emelte ki az EM államtitkára.
ápr. 3
14:18
Váratlan fordulat a kormányban: Menczer Tamást kérte fel a miniszterelnök kommunikációs igazgatónak (ATV)
Hollik István helyett Menczer Tamás külügyi államtitkár lesz a Fidesz kommunikációs igazgatója.
ápr. 3
14:21
Ne megszokásból közlekedjen az M0-son! (Infostart)
2024. április 3-án és 4-én, azaz szerdán és csütörtök este 8 és reggel 5 óra között sávzárás lesz érvényben az M0-s autóúton a 8-as és a 14-es kilométer szelvények, vagyis Nagytétény és Diósd között. Ezen időszak alatt a gyorsforgalmi út felett található portálokon dolgoznak a szakemberek.
ápr. 3
14:21
Gulyás Gergely visszatért – de vajon tud már járni? (SzMo)
A múlt heti kormányülésen még nem vett részt, most viszont már a stratégiai kabinet üléséről posztolt a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
ápr. 3
14:24
Nem figyelt a gyalogosra (Nyíregyháza)
A zebrán ütöttek el egy fiatal lányt a Rákóczi utcán kedd délután.
ápr. 3
14:30
Az a fránya követési távolság! (Nyíregyháza)
Három személygépkocsi is összetört abban a balesetben, ami kedden délután történt a Debreceni úton
ápr. 3
14:32
Komoly rombolást végzett a kocsi sofőrje a Debrecenin és meg is sérült (Nyíregyháza)
Átszakított egy kerítést, majd kidöntött egy villanyoszlopot, ami rá is dőlt egy személygépkocsi motorházára kedden délután a Debreceni úton.
ápr. 3
14:33
Fegyveresek szobroztak az aktivista házánál, miután a Gazprom-pénzen felújított szovjet emlékműnél akciózott (SzMo)
Egymást váltotta a két, civil ruhás fegyveres. Keresztény csak abban biztos, hogy nem rendőrök voltak.
ápr. 3
14:33
Új hatásköröket kap a GVH (Demokrata)
Még hatékonyabb lehet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyvédelmi tevékenysége – fűzték hozzá.
ápr. 3
14:36
Rendkívüli hír: lezárják a Kőröshegyi völgyhidat szombaton (ATV)
Átvizsgálják, emiatt néhány órára lezárják Kőröshegyi völgyhidat a forgalom elől április 6-án szombaton - közölte a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) szerdán az MTI-vel.
ápr. 3
14:36
Orbán Bukarestbe utazott (444.hu)
Találkozik a román kormányfővel és uniós vezetőkkel is.
ápr. 3
14:36
Nekiment az álló járműnek (Nyíregyháza)
Egy álló, darus teherautónak ütközött egy kisbusz kedden délután a Sóstói úton.
ápr. 3
14:42
Tavaszi Zsongás – Programkavalkád Nyíregyháza főterén (Nyíregyháza)
A hagyományokhoz hűen, idén is megrendezik a Tavaszi Zsongást Nyíregyházán. Április 2-a és 21-e között tavaszi vásárral és zenés színpadi produkciókkal teszik még hangulatosabbá a Kossuth teret. A rendezvény ideje alatt hat alkalommal zenétől lesz hangos a belváros, a koncertek péntekenként és szombatonként színesítik a programot. A vásári forgatag
ápr. 3
14:44
Az egyik biciklis megúszta, a másik kórházba került (Nyíregyháza)
Elütött egy kerékpárost egy személygépkocsi a Derkovits és a Bottyán János utca kereszteződésben szerda reggel.
ápr. 3
14:45
Szakértő: teljességgel indokolt a magyar honvédségi gépek felszerelése az izraeli légvédelmi rendszerrel (Infostart)
Sajtóértesülések szerint új, izraeli rakétavédelmi rendszert kapott az egyik magyar kormánygép. Egy ilyen fejlesztés nem csupán a kormánydelegációk szállítása, hanem például a tervezett csádi misszió miatt is indokolt lenne - mondta az InfoRádióban Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.
ápr. 3
14:51
Karsai Dániel nem küzd tovább ügyvédként, a kamarából is kiszáll (SzMo)
Közleményben jelentette be a hírt a jogász irodája: Karsai befejezte ügyvédi tevékenységeit, és az ügyvédi kamarából is kilépett.
ápr. 3
14:54
Fontos közleményt adott ki a Magyar Közút: sávzárás jön, ez rengeteg autós érint (ATV)
Sávzárás lesz érvényben szerdán és csütörtökön este 8 órától másnap reggel 5 óráig az M0-s autóúton, Nagytétény és Diósd térségében - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
ápr. 3
15:18
Hatalmas lezárások a főváros egyik központi felüljárójánál: ez hosszú ideig fog tartani (Pénzcentrum)
Javítják a szigetelést a Hungária körúti felüljárón, ezért szerdától az Árpád híd felé vezető oldalán lezárták a középső sávot - közölte a Budapest Közút.
ápr. 3
15:21
Rövidesen mindenkinek levelet kell kapnia az NVI-től (Infostart)
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) az április 3-i névjegyzéki adatok alapján megkezdte a szavazóköri névjegyzékbe vételről szóló értesítők kiküldését a választópolgárok számára.
ápr. 3
15:24
Autósok, figyelem: órákra lezárják az M7-est! Íme, a részletek (Metropol)
A Balaton környékén utazóknak komoly kitérőt kell tenniük.
ápr. 3
15:30
Beindultak a gyulai szökőkutak (Gyulatelevízió)
A jó idő beálltával újra üzemelnek Gyulán a szökőkutak. Ezek a látványosságok a korábbi évekhez hasonlóan a város öt pontján teszik kellemesebbé az ott töltött időt. A Gyulai Közüzemi Kft munkatársai az elmúlt hetekben új helyzettel szembesültek, hiszen az üzemeltetést az elmúlt években végző munkatársaik az Alföldvízhez távoztak, így az idei s
ápr. 3
15:33
Visszavonul az ügyvédi tevékenységtől Karsai Dániel (Infostart)
Habár jogi praxisát feladja, emberi jogi küzdelmét nem adja fel, az iroda továbbra is képviselni fogja az Emberi Jogok Európai Bizottsága előtt.
ápr. 3
15:36
Emléktáblát avattak a kórházban (Nyíregyháza)
.
ápr. 3
15:39
Továbbra is ütemezetten halad a repülőtér visszavásárlása (Demokrata)
A tranzakció a végső fázisában jár – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
ápr. 3
15:51
Gulyás Gergely visszatért (Infostart)
A komoly gerincműtéten átesett kancelláriaminiszter bottal jár, bízik benne, hogy nyomtalanul elmúlik minden bántalma.
ápr. 3
15:51
"Jobb, mintha lehallgatott volna" – írja Török Gábor, aki szerint megkérdezése nélkül került bele Magyar Péter videójába (SzMo)
Ilyen ez a játék – írja Török Gábor arról, hogy megkérdezése nélkül került be Magyar Péter videójába. A felvételen arról beszél, mi is valójában az "atombomba".
ápr. 3
15:54
Mészáros Lőrinc megvette az ügyészséget védő céget, miközben zajlott a Schadl–Völner-ügy (Blikk)
Fürcht Pál főügyész Magyar Péter hangfelvételének nyilvánosságra hozatala és az ügyészségre való eljuttatása után tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az ügyészséget "egy külsős őrző-védő szerv védi, amelynek kötelező beírni azt, ha egy külsős ember itt van". Ez a külsős cég jelenleg Mészáros Lőrinccé, de az is lehet, hogy már akkor hozzá

Keresés