Vasárnap délelőtt a hobbikutyák szépségversenyével folytatódott a békéscsabai nemzetközi kutyakiállítás. A háromnapos rendezvény záróprogramjára mintegy nyolcvan nevezés érkezett.
A KRESZ modernizálása jegyében hatékonyabbá tennék az ellenőrzést, megújítják a járművekkel szembeni műszaki elvárásokat, és szabályozzák az önvezető technológiák alkalmazását.
Az MSZP elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a választójogi törvények miatt koalíciókényszer van. Viszont nem tudna koalícióra lépni olyan erővel, amely egy Orbán nélküli Fidesszel együttműködne.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság főtisztje egymás után kétszer mentett meg egy zavart nőt a fővárosban, aki először az úttesten sodorta magát életveszélyes helyzetbe, majd a villamos elé ugrott volna.
Orbán Viktor a Twitter-oldalán gratulált Peter Pellegrininek, aki megnyerte a szlovák elnökválasztás második, döntő fordulóját, így ő lett Szlovákia új köztársasági elnöke.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke is üzent Magyar Péternek a szombati tüntetés után. Kunhalmi úgy látja, Orbán még mindig hátradőlve kávézik, mert a Fidesz tábora továbbra is egységes, és lényegében meg sem érintette az, ami történik.
Felsővezeték-hiba miatt letört két vonat áramszedője Rákos és Pécel között, ezen a szakaszon csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok, ezért késésekre kell számítani a miskolci fővonalon vasárnap délután - tájékoztatott a Mávinform.
Az "oszd meg és uralkodj" politikája miatt Orbán Viktorral szemben több mint 2,5 millió szavazót összehozni nem egyszerű feladat - vélekedik a szocialista párt társelnöke.
Nagy János azt mondta a mai tüntetésen, hogy Jószai Attila DK-s képviselő gyakran látogatja meg Kövér Lászlót helyi házában. A Demokratikus Koalíció szerint azonban ez hazugság, ezért beperlik a polgármestert.
Biológiatanár volt, de otthagyta az iskolát, hogy a természetben tanítson. Kockáztatott, bejött: megtapasztalta, hogy nagy pályázat elnyerésére városi környezet nélkül kicsi az esély, mégis mára falusi ökoparkjában áll a Szigetköz Élményközpont.
A jövő héten folytatódik a napos, száraz, kora nyárias idő. A hét közepén egy kissé visszaesik a hőmérséklet, és nagyobb eséllyel északon, északkeleten elvétve előfordulhat zápor, de a hét második felében is az átlagosnál melegebb idő várható - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.
További 500 milliót vettek fel készpénzben, így már másfél milliárd forint az az összeg, mely a Lánchíd felújítását végző cégtől magánszemélyekhez vándorolt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A varjak miatt vághattak ki fákat a Balaton déli partján - legalábbis ezt állítják a helyiek. A madarak állítólag sok kárt okoztak és zajosak voltak, amit a fák kivágásával próbáltak orvosolni.
A Nézőpont Intézet legújabb közvélemény-kutatása szerint Magyar Péter színre lépése nem a Fideszt gyengítette. A párt támogatottsága ugyanis nem változott februárhoz képest.
Sötétben, viharos szélben, ködben, esőben, lyukas ladikkal nem könnyű még egy parányi keszeget sem kifogni. A pilisvörösvári Háziréti Víztározón, március utolsó napjának éjszakáján ennek dacára a profi harcsavadászok egy dévérrel próbálták megakasztani a tó királyát. Este 11-kor érezték, kapás van, egy hatalmas hal kapott rá a csalira, a botot tart