Orbán Viktor a Kossut Rádióban beszélt arról, hogy Robert Fico a legrosszabbkor esett ki a munkából, mert az európai és amerikai választással együtt el fog dőlni a háború és béke kérdése Európában.
Pénteken sokfelé számíthatunk esőre, záporra, zivatarra, valamint felhőszakadás és jégeső is kialakulhat. Többfelé jelentősebb mennyiségű esőre van kilátás.
A csütörtöki Hivatalos Értesítőben közzétette 2023-as pénzügyi kimutatását a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség. A kimutatásban a félmillió forintot meghaladó adományt nyújtó személyek nevét is közzétették.
Olyan választás előtt állunk, amely eldönti a háború és béke kérdését, az amerikai választással együtt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
Kilencvenötödik alkalommal rendeznek Könyvhetet Magyarországon. A programsorozathoz aktívan kapcsolódik a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, ahol már 23. alkalommal Gyermekkönyvnapokat is tartanak. A hagyományhoz híven ilyenkor igyekeznek közelebb hozni írót és olvasót egymáshoz. Lássuk a részleteket!
A galéria tavaszi árverésén számos műkincsre, ékszerre, bútorra licitálhatnak az érdeklődők, de az igazi szenzáció a múzeumi minőségű és értékű Zsolnay szobor lesz.
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 609 forint volt, ami megegyezik a régiós átlagértékkel.
A gyalog, kerékpárral vagy rollerrel közlekedők a már jól bevált gyakorlatnak megfelelően autómentes környezetben használhatják a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó közötti rakpartszakaszt.
Két héttel a határidő lejárta előtt már 12 150-en jelezték, hogy az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán a 147 külképviselet valamelyikén akarnak voksolni.
Orbán Viktor a Kossut Rádióban beszélt arról, hogy Robert Fico a legrosszabbkor esett ki a munkából, mert az európai és amerikai választással együtt el fog dőlni a háború és béke kérdése Európában.
A Pécsi Törvényszéken is pert vesztett Orbán Viktor, elutasította ugyanis a bíróság a kormányfő magánszemélyként benyújtott keresetét a Pécsi Stop nevű helyi hírportál ellen.
Orbán Viktor a Kossut Rádióban beszélt arról, hogy Robert Fico a legrosszabbkor esett ki a munkából, mert az európai és amerikai választással együtt el fog dőlni a háború és béke kérdése Európában.
Ijesztő felvétel került fel az internetre Zuglóból. Egy rolleres kislányt éppen csak meg tudott állni, mielőtt elsodorta volna őt egy autós a gyalogosátkelőn.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) tíz pontos kiáltványt tett közzé csütörtökön Európa békés jövőjéért. Semjén Zsolt a videóüzenetben hangsúlyozta: régóta nem tapasztalt kihívások fenyegetik Európa polgárait és az együttműködés kereteit, s nincs idő késlekedni, cselekedni kell.
A Kossuth Rádiónak adott interjút a miniszterelnök. Szerinte nem indokolatlan összefüggésbe hozni a szlovák miniszterelnök elleni merényletet a háborúval.
A Mi Hazánk elnöke és szimbolikus EP-listavezetője szerint a DK és Magyar Péter is hazudik, mert azt állítják, júniusban meg tudják buktatni a kormányt. Ilyen politikai turbulenciát még sosem látott, abban viszont biztos, hogy kijutnak Brüsszelbe. De nekik nem lesz KGBélájuk. Interjú.
A háborúról is beszélt Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott interjúban. Kifejtette, hogy ennek a konfliktusnak a harctereken nincs megoldása, tárgyalóasztalhoz kell ülni.
Véleménycikket jelenetetett meg a nemzetgazdasági miniszter, amelyben sürgette, hogy a nyugati politikai vezetők is ismerjék fel, amit a vállalatok már igen: kell Kína!
A Központi Statisztikai Hivatal pénteken közzétett adatai rámutatnak, hogy a kormány letörte a háborús üzemanyagárakat. Az üzemanyagkereskedők megértették és elfogadták a kormány szándékait és célját, így az elmúlt hetekben jelentős árcsökkentést hajtottak végre - közölte pénteken Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
A kormányfő azért perelte be őket, mert ismertették a Spar-vezérigazgatójának egy nyilatkozatát. A tárgyalás előtti napon azonban elállt a keresetétől, a perköltséget viszont ki kell fizetnie.
Szijjártó Péter azt írta, most 75 éves az Európa Tanács, ami remek platform lehetett volna a béketeremtésre, de az oroszok kizárása után ez a lehetőség itt elveszett.
Az ünnepi hosszú hétvégén, május 18. (szombat) reggeltől május 20. (pünkösdhétfő) estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt. A gyalogosok, biciklisek autómentes környezetben élvezhetik a testmozgást a Margit híd és az Erzsébet híd között.
Még egy hétig, május 24-én 16 óráig nyújthatják be névjegyzékbe vételi kérelmüket azok a magyarországi lakcímmel rendelkező uniós választópolgárok, akik a június 9-i európai parlamenti választáson a magyar listákra kívánnak szavazni.
A Momentum alelnöke közben nemzetbiztonsági átvilágítást kezdeményezett Szijjártó Péter ellen, Tordai Bence pedig az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi.