A Második Reformkor is összegyűjtötte az EP-választáson való részvételhez szükséges 20 ezer ajánlást. Vona Gábor pártelnök szerda este az ATV Voks 2024 című műsorának a vendége volt, ahol többek között arról is beszélt, hogy ha a fiatalok elmennek, akkor "Magyarországból nem lesz semmi". Ezért mondják azt, hogy vissza kell nekik adni az országot, é
Újabb bizonyítékok kerülhettek elő arról, hogy a júniusi választásokhoz Magyar Péterék Tisza Pártja a Bajnai Gordon nevével fémjelzett 20k22 aktivistáit is mozgósíthatja. A szervezet több mint 20 ezer főt toborzott össze a 2022-es választások szavazatszámlálására, de egyes hírek szerint inkább a zavarkeltés volt a fő feladatuk, semmint a számolás.
Azok számára, akik az általános felvételi eljárásban esetleg nem jutottak be egyik középfokú iskolába sem, május 6-án rendkívüli felvételi eljárás kezdődik.
Jó néhány kültéri medencét már kinyitottak húsvétra, a következő nagyobb medencebeüzemelési hullám azonban a pünkösdi hosszú hétvégén lesz, míg máshol csak június végén lesz nyitás.
A Göd-ÉRT Egyesület korábban bírósági keresettel támadta meg a gödi Samsung-gyár tíz évre szóló, tavaly decemberben kiadott környezethasználati engedélyét arra hivatkozva, hogy a gyár sem a magyar, sem az európai környezetvédelmi előírásoknak nem felel meg.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa megállapította, hogy a Balázsék című műsorszám ismét törvényt sértett, amikor a rasszizmusból táplálkozó humorizálásra építette a január 15-i műsorát.
A Balaton és térsége fejlesztése során lakóhelyként és nyaralóként is kell tekinteni a tóra és környezetére – hangsúlyozta a területfejlesztési miniszter.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjáró kampánykörútja keretében csütörtökön Nyíregyházára látogatott, ahol megbeszélést folytatott Kovács Ferenc polgármesterrel és a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület tagjaival, majd a választókkal találkozott - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjáró kampánykörútja keretében csütörtökön Nyíregyházára látogatott, ahol megbeszélést folytatott Kovács Ferenc polgármesterrel és a Vállalkozók Nyíregyházáért Egyesület tagjaival, majd a választókkal találkozott - közölte az Mti-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A fejlesztéspolitikai célkitűzések között szerepel, hogy 2030-ra Magyarország az unió öt legélhetőbb tagállamainak egyike legyen – idézte fel a miniszter.
Takács Péter beszélt arról, hogy éjszakai ellenőrzésekre olyan kórházakban került sor, ahol az intenzívágyak telítettségére vagy műszaki problémára hivatkoztak, ezért ment ki az ellenőrző csapat megnézni, hogy a probléma valóban fennáll-e.
A szükséges 20 ezer ajánlás háromszorosát, 60 ezret gyűjtött össze a DK-MSZP-Párbeszéd szövetség a június 9-i európai parlamenti választásra - közölték a pártok képviselői online sajtótájékoztatójukon.
Együttműködési megállapodást írt alá Görgényi Ernő polgármester, Varró András, a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány kuratórium elnöke, valamint Hegyi Péter, a Nemzeti Tudósképző Akadémia programigazgatója. A csütörtök délelőtti eseményen elhangzott, ezzel a megállapodással újabb lépést tesz Gyula abba az irányba, hogy a fürdővárosi középiskolás diák
A magyarok nagy része szerint szégyellni kell a példamutató viselkedést, illetve az anyagi problémákat. A legtöbben életükben a testalkatuk miatt szégyenkeztek már, annak ellenére, hogy az általános vélekedés szerint a body shamingnek nincs helye a hazai szégyenkultúrában.
Körei László, a Nyíregyházi Egyetem Történettudományi és Filozófia Intézetének oktatója, a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ vezetője tudománynépszerűsítő előadást tartott a Föld napja alkalmából rendezett egyetemi programsorozaton.
A XVIII. kerületben Balogh Balázs áll majd rajthoz a Tisza Párt színeiben. A fővárosi listához még két kerületben kell polgármester-jelöltet indítaniuk.
Visszalépett Kolek Márton Ottó független jelölt a főpolgármesteri címért való küzdelemből. Ő a második jelölt, aki pár napon belül úgy döntött, hogy meg sem próbálja összeszedni az induláshoz szükséges 5 ezer aláírást, és nem indul.
A magyar kormány úgy döntött, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum irányításával a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ alá rendezi a magyar kultúra közgyűjteményi szektorban őrzött tudás tárgyi és szellemi emlékeinek corpusát – mondta Csák János.
Nagy érdeklődés övezte az idei évben is a Nyíregyházi Erdészet Szedd magad a Májusfát! programját. 2022-ben hagyományteremtő szándékkal rendezték meg az akciót, amely országos visszhangot váltott ki nemcsak a májusfát állító legények között, hanem a szakmai körökben is. Idén új helyszínt választott a Nyírerdő, az Igrice mocsárhoz 130 fiatalember ér