2024. május 9. csütörtök

máj. 9
16:48
A kormány támogatja az önellátás erősítését az élelmiszeripar területén (Demokrata)
A Kemenes Cukrász Manufaktúra Kft. új üzemet hoz létre a pátyi telephelyén, közölte Illés Boglárka.
máj. 9
16:48
A térségfejlesztés modellje a szakképzés (Nyíregyháza)
Együttműködések Nyíregyházán a szakképzett munkaerőért címmel tartottak szakmai fórumot május 8-án a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Digitális Közösségi Alkotóműhelyében. Ma Magyarország a világ ötödik helyén szerepel a gyártási csúcstechnológiában, ehhez szükség van a korszerű, megújult szakképzésre, arra, ami Nyíregyházán is elérhető – erről besz
máj. 9
16:54
Ágh Péter: A kistelepülésekre erőforrásként kell tekinteni (Demokrata)
"A kormány a jövőben is fejleszteni fogja a kistelepüléseket."
máj. 9
17:00
Álláshirdetőket vizsgált a NAV (Gyulatelevízió)
Annak, aki sikeresen pályázik egy új állásra, a munkalehetőség mellett az is fontos, hogy szabályosan foglalkoztassák, hiszen az alapozza meg társadalombiztosítását. Mivel a jogszerű foglalkoztatás különös jelentőségű az államháztartási bevételek szempontjából is, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzi a munkáltatók gyakorlatát. Az elektronik
máj. 9
17:06
Újabb csalás: ezúttal nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók (Liner)
Újabb nap, újabb csalási kísérlet.
máj. 9
17:12
Segédanyagokkal segíti az NVI a szavazatszámláló bizottságok munkáját (ATV)
Választási tájékoztató füzetek és videós segédanyagok is segítik a szavazatszámláló bizottságok felkészülését a június 9-i európai parlamenti, helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választásokra - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön.
máj. 9
17:24
Latorcai Csaba: A hitet elvenni nem lehet, csak elveszíteni (Demokrata)
"Ma különösen fontos hittel és reménnyel nézni a jövőbe" – mondta az államtitkár.
máj. 9
17:30
Magyar-kínai iskolába látogatott a kínai államfő felesége (hirado.hu)
Peng Li-jüan és Lévai Anikó számára Erdélyi Zsuzsa igazgató tartott vezetést az iskola épületében.
máj. 9
17:36
A honvédelmi miniszter bejelentette, teljesen átalakul a Magyar Honvédség (hirado.hu)
A fiatalokhoz úgy szólt: ha úgy döntenek, hogy ehhez a folyamathoz csatlakoznak, személyes életükben is jó döntést hoznak, minden nap azzal fekhetnek le, hogy egy szent ügyet szolgálnak.
máj. 9
17:42
A kínai államfő felesége magyar-kínai iskolába látogatott (ATV)
Peng Li-jüan és Lévai Anikó számára Erdélyi Zsuzsa igazgató tartott vezetést az iskola épületében.
máj. 9
17:48
Orbán Viktor: Magyarország és Kína stratégiai partnerek (hirado.hu)
Hszi Csin-ping délután Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyalt, amely után sajtónyilatkozatot tettek. A kormányfő kiemelte: Kína a világ gazdasági és politikai folyamatainak egyik alakítója és tartópillére. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország és Kína a befektetési együttműködésen túl megállapodott abban, hogy hazánk újabb mezőgazdasági termékek
máj. 9
17:48
Deutsch Tamás szerint a 21-ből akár 14-15 mandátumot is a Fidesz-Kdnp fog megszerezni az EP-választáson (SzMo)
A kormánypárt listavezetője azt is közölte, hogy kész vitázni, de szerinte a "dollárbaloldal" a vitáról vitázik és ő abban nem akar résztvenni.
máj. 9
17:54
Néhány órán belül ismét láthatóvá válhat a sarki fény Magyarországon (Liner)
Egy újabb napkitörésnek köszönhetően sarki fények jelenhetnek meg a magasabb szélességi körökön.
máj. 9
18:00
hatos karambol miatt mindkét oldalon lezárták az autópályát (hirado.hu)
A járművekben összesen tíz ember utazott.
máj. 9
18:06
Gyere be a műtőbe! (Hungarianpress)
„Gyere be a műtőbe!” – címmel kampányt indít az Országos Onkológiai Intézet. Az egészségügy különleges világába, a műtőbe invitálja és megszólítja a szakma iránt érdeklődőket a kórház. Az életmentők munkájáról egy kisfilm is készült, amely bemutatja, hogy mi történik a zárt ajtókon túl, milyen az a munka, amit a hétköznapokban senki sem lát. Az ors
máj. 9
18:18
Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV (hirado.hu)
A mulasztás után több mint 3 és fél millió forint bírság kiszabása várható, sőt, egy vállalkozásnál a NAV elrendelte a 12 napos üzletlezárást is.
máj. 9
18:18
Deutsch Tamás jelezte, kész bárkivel vitába szállni (Liner)
Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP EP-listavezetője kijelentette, hogy kész vitázni bármelyik listavezetővel a közelgő európai parlamenti választások kapcsán.
máj. 9
18:30
Sulyok Tamás elfogadta a kínai elnök pekingi a meghívását (hirado.hu)
"Magyarország a híd Kelet és Nyugat között" – írta közösségi oldalán Sulyok Tamás köztársasági elnök.
máj. 9
18:30
Csapadék zavarhatja meg a verőfényes napsütést a hétvégén (Liner)
Záporokra és zivatarokra is van kilátás.
máj. 9
18:32
A kínai First Lady látogatást tett a Szent István-teremben (hirado.hu)
A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.
máj. 9
18:32
Porcelán és hímzésbemutatón vett részt a kínai elnök felesége (Liner)
Peng Li-jüan, a Kínai Népköztársaság elnökének felesége és Nagy Zsuzsanna, Sulyok Tamás köztársasági elnök felesége közös program keretében látogatott el a Budavári palota Szent István-termébe.
máj. 9
18:42
Felkészítő anyagokkal segíti az NVI a szavazatszámláló bizottságok munkáját (hirado.hu)
Az oktatási videóanyagok a helyi választási irodák oktatási tananyagának részét képezik, de mindenki számára elérhetőek az NVI honlapján.
máj. 9
18:42
Tíz éve kék plakátokon hirdeti a kormány, hogy egy város folyton rosszat akar Magyarországnak (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
máj. 9
18:42
Lemondott Pásztor Dániel, a református egyház egyik püspöke (Telex)
Nemrég őt választották meg a zsinat alelnöki posztjára, korábban Balog Zoltán és a három másik püspök is őt javasolta zsinati elnöknek.
máj. 9
18:42
Ellepték a magyar utakat a tisztán elektromos-hajtású autók (Liner)
A zöld rendszámmal ellátott, kizárólag elektromos hajtású gépkocsik száma 2024. április végére a 96 ezret is meghaladta Magyarországon, ami Európában a második legnagyobb növekedést jelenti.
máj. 9
18:44
Jogerős: négy jelölt szerepel a főpolgármester-jelölti szavazólapon (Telex)
A jelöltek a következő sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon: 1. Grundtner András, 2. Vitézy Dávid, 3. Szentkirályi Alexandra, 4. Karácsony Gergely.
máj. 9
18:48
Latorcai Csaba szerint a hitet elvenni nem lehet, csak elveszíteni (hirado.hu)
Május 9. Európa napja. De melyik Európáé? – tette fel a kérdést a politikus.
máj. 9
18:48
A kínai államfő házastársa látogatást tett a Szent István-teremben (ATV)
Peng Li-jüan, a Kínai Népköztársaság elnöke, Hszi Csin-ping felesége Nagy Zsuzsanna, Sulyok Tamás köztársasági elnök feleségének kíséretében látogatást tett csütörtökön a Budavári Palota Szent István-termében.
máj. 9
19:00
Négy jelölt szerepel majd a főpolgármester-jelölti szavazólapon (hirado.hu)
Az FVB döntései ellen csütörtökön 16 óráig lehetett jogorvoslatot kérni, azonban ezt senki nem tette meg, így a határozatok jogerőssé váltak.
máj. 9
19:00
Aurelio nem titkolózik tovább, elárulta, amit mindenki tudni szeretett volna (ATV)
Noha eddig csak találgatni lehetett, Aurelio most tiszta vizet öntött a pohárba és közösségi oldalán tudatta, hogy egy párt alkotnak Nikolett-tel, kislánya édesanyjával.
máj. 9
19:00
Közös sajtótájékoztatót tart Budapesten Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kínai elnök (Telex)
16 új bejelentést ígértek Hszi budapesti látogatására.
máj. 9
19:03
Gulyás Gergely elárulta, hogy mekkora vagyon köthet ki Mészáros Lőrinc új alapítványában (Menedzsment Fórum)
A miniszter szerint nem kell aggódni amiatt, hogy a leggazdagabb magyarok kevesebb adót fognak fizetni a vagyonuk után, hiszen akár külföldre is vihetnék a pénzüket.
máj. 9
19:06
Ezek Hszi Csin-ping és Orbán Viktor közös bejelentései: nukleáris együttműködés, vasút, fejlett technológia volt a téma (Blikk)
Magyarországi látogatásán Hszi Csin-ping magyar állami vezetőkkel tárgyalt, s nagy bejelentéseket ígértek előzetesen. A kínai elnök Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott tájékoztatót.
máj. 9
19:06
Itt nézheted élőben Orbán Viktor és a kínai elnök sajtótájékoztatóját (Metropol)
Közös nyilatkozatot tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kínai elnök.
máj. 9
19:06
Orbán Viktor: Magyarország támogatja a kínai békekezdeményezést (BorsOnline)
Mutatjuk, miről szólt a sajtótájékoztató.
máj. 9
19:08
Lemondott református püspöki címéről Pásztor Dániel, akit Balog Zoltán utódjaként emlegettek (Blikk)
A lemondás mögött magánéleti és egészségügyi okok állnak.
máj. 9
19:18
Itt a rendkívüli bejelentés: nukleáris fejlesztésről kötött együttműködést Orbán Viktor a kínai elnökkel (Pénzcentrum)
A mai napon tartotta közös sajtótájékoztatóját Orbán Viktor és Hszi Csin-ping, kínai elnök. Orbán Viktor elmondta, hogy korábban nem létezett együttműködés a nukleáris ipar terén Kína és Magyarország között, azonban ez a helyzet most megváltozik - hangsúlyozta a két ország vezetője a közös tájékoztatón.
máj. 9
19:24
Hszi Csin-ping: Még soha nem volt ilyen jó a kínai-magyar kapcsolat, gyümölcsöző volt a mostani tárgyalás (SzMo)
Orbán Viktor megköszönte a hozzánk érkező kínai beruházásokat és a fejlődő gazdasági kapcsolatokat. Közölte, hogy a kétoldalú együttműködést a nukleáris iparra is kiterjesztik a jövőben.
máj. 9
19:30
Orbán Viktor: Magyarország és Kína stratégiai partnerek (Metropol)
Tárgyalt a magyar miniszterelnök és Hszi Csin-Ping kínai elnök: átfogó stratégiai partnerség lép életbe a két állam között, 20 megállapodást írtak alá a két ország vezetői.
máj. 9
19:30
Deutsch Tamás szerint akár 15 mandátumot is megszerezhet a Fidesz az EP-választáson (Telex)
Kész kiállni a többi párt EP-listavezetőjével vitázni, de szerinte az ellenzéki pártok a vitáról akarnak vitát folytatni.
máj. 9
19:36
Jóváhagyta az EP-választás szavazólapjainak mintáját az NVB (hirado.hu)
Miután az NVB nyilvántartásba vette az EP-választáson induló listákat, és az erről szóló határozatok jogerőre emelkedtek, a testület következő feladata a szavazólapok adattartalmának jóváhagyása volt.
máj. 9
19:36
Hornung Ágnes: 2010-ben családbarát fordulat zajlott le Magyarországon (Demokrata)
"Azóta a családpolitika középpontjában a család áll" – mondta az államtitkár.
máj. 9
19:36
Továbbfejlesztik a Légi és Gépipari Képzőközpontot Békéscsabán (Gyulatelevízió)
Egymilliárd 700 millió forintból fejlesztik tovább a Békéscsabai Szakképzési Centrum Légi és Gépipari Képzőközpontját. A beruházás keretében korszerűsítik a Kétegyházi úti létesítményt, s az intézmény eszközállományát is bővítik. Országszerte 93 milliárd forintból fejlesztik a szakképzési centrumokat, ennek részét képezi a békéscsabai Légi és Gépip
máj. 9
19:42
Hat országos nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (hirado.hu)
Az NVB határozatai nem jogerősek, ellenük három napon belül lehet jogorvoslatot kérni a Kúriától.
máj. 9
19:42
Elektromobilitás, vasút, nukleáris ipar: sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor és Hszi Csin-ping (ATV)
Csütörtök este megtartotta közös sajtótájékoztatóját a kínai elnök és a magyar miniszterelnök. Az eseményen hosszan méltatták a két ország közötti barátságot, és az is kiderült, hogy milyen területeken várható újabb együttműködés Kína és Magyarország között.
máj. 9
19:42
VSquare: Lázár minisztériumában poloskát gyanítottak a kínaiaktól ajándékba kapott modellvonatokban (Telex)
Az oknyomozó oldal szerint az eset azt mutatja, hogy a magyar kormányban is vannak, akik gyanakodva szemlélik a kínai térnyerést.
máj. 9
19:42
Megkezdődött a Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra (Gyulatelevízió)
Csütörtök este zászlófelvonással és ünnepi műsorral vette kezdetét a XXIV. Nemzetközi Tűzoltó Csillagtúra a várkertben. Gyula immár harmadik alkalommal látja vendégül a tűzoltók nemzetközi családját, ahol vasárnapig többek között kulturális és gasztronómiai programok, oldtimer- és tűzoltó-technikai bemutatók várják az érdeklődőket.
máj. 9
19:48
Zárjegy nélküli cigarettát előállító ukránokat tartóztatott le a bíróság (hirado.hu)
Az eljárás adatai szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai hónapok óta figyelték különböző, nem magyar rendszámú járművek mozgását.
máj. 9
19:50
Orbán Viktor: Támogatjuk a kínai békekezdeményezést (hirado.hu)
Ennek a konfliktusnak, ennek a háborúnak nincsen megoldása a csatatéren; a csatatéren csak halottak vannak és pusztítás – tette hozzá Orbán Viktor.
máj. 9
19:54
Orbán Viktor: A kínai-magyar együttműködés a folyamatos barátság története (hirado.hu)
Magyarország mindig is az "egy Kína elvét" vallotta, a kölcsönös tisztelet alapján álltak, és baráti országként tekintettek Kínára – hangsúlyozta.

Keresés