A Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Survaillance Központja rendszeresen monitorozza az általános többlethalálozás alakulását idehaza. A napokban megjelent gyorselemzésükben kiemelték: 2023 utolsó heteiben 7 százalék többlethalálozás volt megfigyelhető a 2014–2019-es (vagyis a Covid-járvány előtti) évek azonos időszakához képest.
A TISZA Párt politikusa újabb településekre látogat, ahol beszédet mond és kötetlen beszélgetésekre is sor kerül majd. A vasárnapi nagygyűlés után máris elárulta, hol lehet vele találkozni a következő napokban.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Orbán Viktor különleges videóval kíván mindenkinek boldog anyák napját, amiből többek között az is kiderül, hogyan becézi a miniszterelnököt az édesanyja.
Az ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálódhat, hogy kiderítsék, valós-e a jegyzőkönyv, ki rendelkezhetett vele és hogy jutott el a sajtóhoz.
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre vonultak; a rendezvény szónokai valamennyien megemlékeztek a tavaly október 7-i, Izrael elleni terrortámadásról, az antiszemitizmus újraéledésének veszélyeire
A Fidesz kommunikációs igazgatója sokadszorra is elmondta, amit már eddig is elmondott. Szerinte Magyar Péter ugyanúgy bele fog állni a földbe, mint MZP vagy a Momentum.
A Tokaj Nobilis Szőlőbirtok tulajdonosa, Bárdos Sarolta azt mondta az InfoRádióban, hogy az egyik legrangosabb szakmai elismerés segíthet nekik azokhoz a borfogyasztókhoz is eljutni, akiket eddig nem értek el.
A politológus szerint a Fidesz a saját stratégiája foglya lett, és Orbán is olyan hibát követett el, amit korábban nem. A júniusi választáson eldől, hogy szavazatokra tudja-e váltani Magyar Péter, hogy olyan településekre is eljutott, ahol emberemlékezet óta nem láttak politikust.
A szalántai balesetről szóló beszámolók szerint a Mercedes vezetője egy Audival versenyezhetett, amikor megérkeztek a kanyarodó Suzuki mögé, az autók összeütköztek, majd a Mercedes fának csapódott, utasai pedig meghaltak.
Nem az ajándék a lényeg, hanem az együtt töltött idő – anyák napján többen is erről beszéltek a Híradónak. Sokan beszéltek arról, hogy szülőnek lenni szép, de nehéz feladat, főleg, ha egyedül kell helytállni a gyereknevelésben. A virágárusok alig bírták a tempót, órák alatt elfogytak a csokrok.
Az üggyel kapcsolatban megkérdezett egészségügyi elemző szerint a mentőszolgálat vezetésének le kell mondania, ha kiderül, hogy valóban onnan szivárogtak ki az érzékeny információk.
Szinte teljesen megtelt a debreceni Kossuth tér Magyar Péter és a Tisza Párt anyák napi tüntetésére. A demonstráción volt közös népdaléneklés, egymásba kapaszkodás, szelfik, valamint nagyobb részt a kormány, kisebb részt a DK szapulása. A fenti képre kattintva fotógaléria nyílik, amiben megnézheti a tüntetés legérdekesebb pillanatait.
Csíkos pehelytollú emufióka szaladgál a Debreceni Állatkertben. A háromhetes kis madár nagyon eleven, de a szüleihez még ragaszkodik, mindenhová követi őket. A tollazata hamarosan lecserélődik és pár hónap múlva akkora lesz, mint a szülei.
Nagy az izgalom, hétfőn reggel a magyar írásbelivel kezdődik az érettségi. Ez 75 ezer diákot érint. A koronavírus-járvány alatt bevezetett új alaptanterv miatt a magyar változott a legtöbbet. A Magyartanárok Egyesületénél azt mondják: a kompetenciák helyett inkább a lexikális tudásra épít a feladatsor, amit ők kezdetektől ellenezték.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálhatja, hogyan szivárgott ki a mentőszolgálat jegyzőkönyve arról az esetről, amikor állítólag a volt igazságügyi miniszter, Varga Judit mentőt hívott Magyar Péterhez. A dokumentumot szombaton hozta nyilvánosságra a Bors. Péterfalvi Attila szerint súlyos adatvédelmi kérdéseket kell tisztá
11 jelölőszervezet listájára lehet szavazni az európai parlamenti választáson a Nemzeti Választási Bizottság döntése alapján. 13 szervezet adott le aláírásokat, de kettőnek nem sikerült a szükséges 20 ezret összegyűjteni. Az egyik a korábbi jobbik elnök, Jakab Péter által alapított Nép Pártján. A híradónak nyilatkozó választási szakértő azt mondja:
Teljesen megtelt a Fidesz egyik fellegvárának tartott Debrecen főtere a Tisza Párt tüntetésén. Magyar Péter úgy fogalmazott, hogy feloszlatják az Orbán- Tiborcz-Mészáros Részvénytársaságot. Az anyák napi tiltakozáson a párt alelnöke azt ígérte, hogy kormányra kerülésük esetén megduplázzák majd a családi pótlékot. Szerinte az uniós voksoláson arról
"Muszáj volt, mert a gyerekeknek is kezdődött az iskola, kevés volt a pénzem." Szegénység, kilátástalanság, sokszor emiatt adják a fejüket arra az emberek, hogy rendszeresen, akár a szabályokat kijátszva is vérplazmát adjanak. A törvény szerint évente legfeljebb 45-ször, két alkalom között 3 napi szünettel lehet részt venni ilyen eljárásban, mégis
Ezt a kis időt már fél lábon is ki lehet bírni – szokták mondani, amikor valaki már nagyon számolja a napokat. Pontosan nem tudni, meddig kell még a rácsok mögött maradnia Galambos Lajosnak, ám egy dolog biztos: az utolsó, nagyon fontos lépést is megtették a szabadulása érdekében. Az ügyvédje ugyanis beadta bíróságra a reintegrációs őrizet iránti k
Senkinek, még a legősibb ellenségének sem kívánja az ember azt az érzést, amit egy szülő él át a gyermeke elvesztésekor. A 26 éves Krisztián volt az egyik áldozata annak a repülőbalesetnek, ami április 13-án történt Martonvásár közelében. Az édesanyja most nyilatkozott a Blikknek...
Már két helyen is idegenhonos lénai tokhalat fogtak ki a Balatonból – figyelmeztet honlapján a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Mint felhívásukban írják, ez nem gond, de az már problémát jelent, ha ezek az invazív fajok kifogásuk után vissza is kerülnek a tóba.
A 2009-ben alapított és százszázalékban magyar tulajdonú Abacus A szállodák fejlesztése Pest vármegye területén című pályázat keretében kapott támogatást.
A Cápák között legutóbbi adásában forrtak az indulatok a befektetők között, amikor megtudták, hogy a Matrac kuckó vállalkozói mit is kérnek tőlük pontosan. Az apa és fia szexbiztos ágyakkal szerettek volna új vásárlókat bevonzani.
Hétfő délelőtt minden végzős középiskolás számára elindul az idei érettségiszezon, kezdődnek ugyanis az írásbeli vizsgák az első kötelező vizsgatárgyból, magyar nyelv és irodalomból.
Két fővárosi kórház, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelő Intézet és a a Károlyi Sándor Kórház is rajta van a NAV-nál a végrehajtási eljárás alatt álló adózók listáján. Ez is okozott problémákat.