Elöször történetében, Kínában készült dokumentumfilmeket mutat be a közmédia a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 75. évfordulója alkalmából.
A Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövete tett május 9-én látogatást a Városházán, ahol találkozott Dr. Kovács Ferenc polgármesterrel és dr. Ulrich Attila alpolgármesterrel. Napirendre került a két ország kapcsolata, valamint gazdasági együttműködése. A látogatáson részt vett a Lengyel Köztársaság konzulja, illetve
Pénteken véget ér Hszi Csin-ping magyarországi látogatása. A kínai elnök közös ebéden vett részt Orbán Viktorral, ahova a feleségeik is elkísérték őket.
Cserépfalu polgármestere nem zárja ki, hogy a fotókon nem egy, hanem több medve látható, mivel a felvételek alapján nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogy ugyanarról az állatról van-e szó.
Mozgalmas napjai vannak Orbán Viktornak, ugyanis néhány nappal ezelőtt hazánkba érkezett a kínai elnök és a felesége. Pénteken a magyar miniszterelnök és Hszi Csin-ping a budapesti Mol-toronynál találkoztak.
Őz, szarvas és vaddisznóból készült ételek versenyeznek egymással a május 12-én kezdődő vadgasztronómiai fesztiválon. Az ételek versenyeznek egymással, de kóstolójegy ellenében bárki megkóstolhatja a különleges finomságokat.
Hódmezővásárhely fideszes visszahódítása nagy fegyvertény lenne Lázár Jánosnak, ám a Csongrád-Csanád vármegyei mezővárosban mind a 2018-as időközi, mind a 2019-es rendes önkormányzati választáson magabiztos győzelmet aratott Márki-Zay Péter. A korábbi ellenzéki kormányfőjelölt és a miniszter emberének összecsapásába beleszólhat azonban egy harmadik
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai a Kálvin téren és a Flórián téren is új típusú utastájékoztató táblákat helyeztek ki - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
Családi lövészet, trambulin, játszóház, népi játékok és táncház várja május 12-én az érdeklődőket a Lőtér mellett parkolóban (Nyíregyházi Egyetem mellett). Kapunyitás 10.00 órakor lesz.
Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár beszélt a KRESZ szabályok módosításáról pénteken. Elárulta, hogy milyen szempontok alapján alkotják újra a közlekedési szabályrendszert.
A költségvetésnek több mint egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség hat gyanúsított letartóztatását indítványozta - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken.
Ugye nem túlzás azt állítani, Nyíregyháza egy sportos város. Ezért persze tesznek is az itt élők, a legnépszerűbb sportok közé a futás, kerékpározás, úszás tartozik. A városvezetés pedig vadonatúj létesítményekkel igyekszik minél gazdagabbá tenni a tömegsport kínálatot. Szabó Gabriella annak járt utána, mennyire kedvelték meg a városlakók az új lét
Folytatódik a vita a vitáról! A fideszeseken kívül elvileg minden listavezető vitára kész, de különböző elképzeléseik vannak arról, hogy ezt hol és mikor tegyék.
A kormány szerint a sikeres nyomásgyakorlás miatt csökkentek a hazai üzemanyagárak, azonban a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) most arra hívta fel a figyelmet, hogy az összes szomszédon országban hasonló tendencia ment végbe - szúrta ki az EconomX.
Csütörtök délután nyílt meg a gyulai kötődésű művész, Volent Katalin életműkiállítása a művelődési központban. A tárlaton hetven év pillanatai és különböző korszakai láthatóak az alkotásokon. Az idén kerek évfordulót ünneplő, Volent Katalin életműkiállítása nyílt meg csütörtökön a művelődési központ földszintjén. A ma már Budapesten élő, de gyula
Szerdán szülői értekezletet tartottak a bőnyi iskolában: rendőrök kérték a résztvevőket, hogy figyeljenek a gyerekeikre. Az igazgató szerint nem volt előjele a késelésnek.
A Political Capital arra volt kíváncsi, hogy az Európai Uniós parlamenti képviselők hogyan állnak az autoriter rezsimekkel szembeni szavazásokon. Erről Krekó Péter, a Political Capital kutatási igazgatója beszélt péntek reggel az ATV Start című reggeli műsorában.
Addig nem mennek haza a Kunigunda útjáról, amíg nem engedik meg, hogy beolvassák a követeléseiket, vagy leüljenek egy élő vitára - ígért a Tisza Párt vezetője.
A megválasztott döntéshozók személye jelentősen befolyásolhatja, hogy a jövőben békében vagy háborúban fogunk-e élni, figyelmeztetett Szijjártó Péter Komáromban.
Magukat felkent népvezérként felmutatva tiporják lábbal a vélemény-, a szólás- és a sajtószabadságot, miközben éppen arra hivatkozva gyalázzák nap mint nap a munkájukat végző újságírókat, szerkesztőket, operatőröket, hangmérnököket, műszaki munkatársakat. - fogalmaz a Közmédia Választási Iroda közleményében.
A Várandósság hete alkalmából Dr. Adorján Gusztáv Tamás Emlékkonferenciát rendeztek pénteken a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karán. Az egyetem és a kórház közös, harmadik alkalommal megrendezett eseményén a résztvevők széles körű ismereteket szerezhettek és tapasztalatokat cserélhettek többek között az egészséges életkezdettel kapcsolatos kih
Habár imád játszani és kipróbálni a szerencséjét, lapunkkal most sikerült először nyernie Palásti Jenőnének. A Blikk olvasója egy húszezer forintos utalvánnyal lett gazdagabb.
Orbán Balázs hozzátette: Magyarország felemelkedése - tekintettel arra, hogy Európa közepén vagyunk - nem mehet végbe az uniós együttműködésben való részvétel nélkül.
A portugál nyelvet és kultúrát ünnepelték csütörtök délután a Nyíregyházi Egyetemen. Az esemény vendége volt Angola magyarországi nagykövete. A kiállítás és ételkóstoló, illetve az előadássorozat alkalmával a nagykövetség képviselői találkoztak a városunkban tanuló hallgatókkal.