Niedermüller Péter szerint erre 2019-óta többször kérte a kerület a kormányt, mert folyamatosan romlanak a bűnügyi statisztikák, egyúttal felajánlotta az önkormányzat segítségét.
A Wesselényi-tó partján megtartott eseményen közel 300-an vettek részt. A rendezvény jó alkalmat teremt arra, hogy építse, valamint erősítse a helyi közösséget. Kónya István, a körzet képviselője kiemelte, az egyik, szeptember első hétvégéjén megrendezett nagy családi pikniken merült fel az a gondolat, hogy tavasszal is szeretnének szervezni egy
Üvegszilánkokat és fém edénysúroló darabját találhatták az iregszemcsei kisiskolások és óvodások ételében. A hírek szerint bezárták az illetékes főzőkonyhát.
Az Omikron legújabb variánsa válik dominánsá, az Egyesült Államokban már az esetek harmadáért ez a koronavírus-fajta a felelős, ami a világon mindenhol jelen van - mondja Rusvai Miklós. A virológus szerint a tüskefehérjében történt változás miatt nem árt figyelni a variánsra.
Menczer Tamás az ATV-nek adott interjúban kifejtette, a legfontosabb, hogy a júniusi választáson a lehető legtöbb békepárti és szuverenista képviselő kerüljön be az Európai Parlamentbe.
Hatszázkilenc kirgiz vendégmunkást küldött el iváncsai gyárából a koreai SK Innovation az elektromos autók iránti kereslet csökkenése miatt. A cég azzal indokolta az elbocsátásokat, hogy az elektromos járművek iránti globális kereslet lassul, ami az akkumulátorgyártás csökkenéséhez vezet.
Török Gábor politikai elemző szerint rendhagyó választási kampánynak lehetünk tanúi jelenleg, mikor is egy eddig teljesen ismeretlen politikai erő lépett be a versenybe rendkívül rövid idő alatt Magyar Péter személyében.
Nőtt a vállalati fizetésképtelenségek száma Közép- és Kelet-Európában 2023-ban. Idén kisebb mértékben ugyan, de tovább romlik a helyzet a Coface elemzése szerint.
Megkezdődött a "Nyíregyházi Szakképzési Centrum 21. századi szakképző intézményfejlesztése" című projekt megvalósítása, amely az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének támogatásával valósul meg. Több mint 4,6 milliárd forint fejlesztési összeg támogat a programban 4 nyíregyházi iskolát. A Bánkit, az Inczédyt, a Széchenyit és a
Döbbenetes módon fejezték ki elégedetlenségüket azok a dolgozók, akiket elbocsátottak az iváncsai akkumulátorgyárból egy több száz főt érintő leépítés részeként.
A Vas megyei szülők éjszakára ürülékkel és ételmaradékkal teli szobába zárták kisgyerekeiket, két éves fiukat gennyes tüdőgyulladással hagyták meghalni.
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, egy bírósági körlevél került a Népszava birtokába, ami alapján azt írták, hogy a tanárok már nem számítanak közfeladatot ellátó személyeknek. Most azonban a Belügyminisztérium cáfolta ezt a hírt."Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok, így az ellenük elkövetett bűncselekmények kiemelten büntetend
Több mint negyven százalék súlytöbblettel közlekedett az a jármű, amit Csongrád-Csanád vármegyében állítottak meg a NAV Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei.
A fővárosi vezetést a döntéshozatalban a szakmai szempontok vezéreljék, és vegyék figyelembe az autósok érdekeit is. Ezt kéri a Magyar Autóklub (MAK) arra reagálva, hogy Ámon Ada, a főváros klíma- és környezetügyi főosztályvezetője egy podcast műsorban azt mondta, minden tíz évnél idősebb autót ki kell tiltani a fővárosból.
Nem Lengyel Árpád, a Carpathia hajóorvosa volt az egyetlen magyar, aki segített a Titanic túlélőinek mentésében. A Carpathia fedélzetén 20 ember halt meg, öten pedig beleőrültek az átélt traumába.
"Nem lehet úgy végigsétálni este a bulinegyed utcáin (…), hogy az utcán ne szólítsanak le drogárusok (…), ne dudáljanak le hiénataxik, és ne lépjen az ember vizelettócsába."