A család a tűzeset óta nagyon rossz körülmények között él. Az édesanyának szinte minden nap kezelésekre kell járnia, az édesapa pedig csak alkalmi munkákat tud vállalni, ami éppen csak elég ételre és gyógyszerekre.
Az ukrán-magyar határszakaszon 4952-en léptek be Magyarországra vasárnap, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5162-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn.
Legújabb posztjának vezérfonala egy piramisjátékos hasonlat, nem sokkal azután, hogy Magyart egyik embere miatt piramisjátékkal támadta be a Fidesz-média.
Mintegy ezerrel több jelölt indul az önkormányzati választáson, mint az öt évvel ezelőttin; a polgármesterjelöltek száma 4 százalékkal, az egyéni választókerületi jelölteké 18 százalékkal nőtt 2019-hez képest - derül ki a Nemzeti Választási Iroda oldaláról.
Keveset lehet tudni Magyar Péterről Vona Gábor szerint, emiatt kockázatosnak tartja őt, ha pedig a pártjával melléállna, az olyan lenne, "mintha a rulettasztalon mindent feltennék a piros nyolcasra".
Pünkösd vasárnapján ötvenen próbáltak szerencsét a Bárdos-tavon, ahol először rendezett gyermek horgászversenyt a Gyulai Sporthorgász Egyesület. A programra nem csak Gyuláról, hanem más vármegyékből is érkeztek gyerekek. Örömpecázásra várta a gyerekeket a pünkösdi hétvégén a Gyulai Sporthorgász Egyesület, először meghirdetve a programot a Bárdos-
Legkésőbb a Békemenet napjára "bizonyosan eldől", hogy visszalépjen-e Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje Vitézy Dávid, az LMP jelöltjének a javára - jelezték a kormányoldalról munkatársunknak. De Vitézy esetleges visszalépésének a hatását is mérik.
Több védőnő is jelezte a közösségi médiában, hogy hiány van műanyag pohárból, papírból és tintából a nyomtatáshoz. A Független Egészségügyi Szakszervezet védőnői alapszervezetének vezetője szerint nem anyagi, hanem szervezési problémáról van szó.
Különös csapat bukkant fel a sárospataki választáson a Fidesz és Aros János, a regnáló fideszes polgármester kihívóiként. De kik ők? Sátoraljaújhelyiek? Egy környékbeli, mindent megnyerő építőipari cég emberei? Vagy harcművészek?
A már jól ismert vidékek teljesen új arcukat mutatják meg, ha a vízről szemléljük őket. Tiszalököt kerékpárral már meghódítottuk, de a Tisza és a Csobaji holtág vadregényes partjai új nézőpontba kerülnek, ha evezővel a kézben indulnak felfedezésükre.
Egyre melegebbek a nyarak, a legtöbb oktatási intézmény pedig nem rendelkezik légkondicionálóval, illetve számos épületnek nem megfelelő a hőszigetelése sem – mondta az InfoRádióban a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.
A kamara hétfői közleményében azt írta, mélységes aggodalomra ad okot, hogy a politikai csatározások hevében olyan vádakat fogalmaznak meg politikai szereplők, amelyek súlyosan sértik nemcsak a köztársasági elnöki intézménybe, de az ügyvédségbe vetett közbizalmat is.
"Vágom a centit" - posztolta Karsai Dániel a Facebook oldalán, miután megkapta az emailt: június 13-án dönt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága az indítványér: kötelezzék a magyar államot olyan jogszabályok megalkotására, amelyek lehetővé teszik az életvégi döntés szabadságát.
A Magyar Ügyvédi Kamara megdöbbenéssel fogadta, hogy korábbi ügyvédi tevékenysége miatt a köztársasági elnököt "köztörvényes bűnözőnek" és "a földmaffia kiszolgálójának" nevezett egy politikai párt.
A pénzügyi tudatosság már az első vásárlással és zsebpénzzel elkezdődik, és aki igazán tenni akar gondtalan jövőjéért, már diákként rálép erre az útra. Van olyan nyugdíjpénztár, amelynek legfiatalabb belépője mindössze 17 esztendős múlt, míg a tagok átlagéletkora 39 év. A minél korábban indított megtakarítás - amit gyermekük helyett a szülők is gya
A héten kilenc vármegye százkilencvenöt településén, csaknem harminchétezer hektáron folytatódik a központi szúnyoggyérítés – tájékoztatott a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Matolcsy György jegybankelnök is meghívást kapott az idén 10. alkalommal megrendezett Tsinghua PBCSF Global Finance Forumra, ahol az innovatív és krízisálló globális pénzügyi rendszer jövőjét, a globális gazdasági fejlődés aktualitásait és a geopolitikai kihívásokat vitatták meg a világ vezető pénzügyi szakemberei.
Buda Péter azt mondta, hogy nem pusztán a külügy rendszerében megforduló adatokról van szó, hanem a magyar hálózaton keresztül a NATO-információs hálózat ellen indított támadásokról.