2024. július 3. szerda

júl. 3
8:45
Friss díjas előadások a Gyulai Várszínházban (Gyulatelevízió)
Két országos színházi fesztivál zajlott le az elmúlt hetekben, előbb, június elején Kaposváron a POSZT folytatásának szánt Országos Színházi Találkozó, majd az elmúlt héten a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválja. Mindkét eseményen nagy sikerrel szerepelt több olyan előadás, amely a Gyulai Várszínház 61. évadának programjában is látható lesz.
júl. 3
8:54
Olyan erős szélvihar volt kedden, hogy beborult a Dunába egy kenuzó páros (SzMo)
Egy hirtelen jövő szélroham borította fel őket. Mentőmellényt viseltek, az tartotta őket a vízfelszínen, így tudtak a kenuba kapaszkodni.
júl. 3
8:57
Magyar Péter elvonult, nagyon csendes jelenleg (Liner)
Magyar Péter magához képest messze csendesebb, gyakorlatilag a politikai pályafutása óta nem volt erre példa.
júl. 3
8:59
Rétvári Bence: az állami gyermekvédelmi intézményvezetők többsége alkalmas a munkára (Liner)
Az államtitkár ezt a választ adta Komjáthi Imre kérdésére, aki arra volt kíváncsi, hol tart és mit mutat a gyermekvédelmi intézményvezetők és intézmények átvilágítása.
júl. 3
9:18
A Dunába borult kenusokat mentettek a vízi rendőrök (Blikk)
Felborult túrakenusokon segített a dunai vízi rendészet két járőre Gönyűnél.
júl. 3
9:30
Ókovács Szilveszter szerint nem a sztrájk miatti bosszúból rúgtak ki 19 embert az Operaházból (444.hu)
A szakszervezet másképp vélekedik.
júl. 3
9:33
Orbán Viktor több mint 10 milliárd forintot csoportosíttatott át (Liner)
Megjelent a Magyar Közlöny, s ezzel együtt két helyesbítés is.
júl. 3
9:48
Egyre nagyobb a szakadék Budapest és a vidék között (Menedzsment Fórum)
A következő negyedévben várhatóan valamivel könnyebben tudják a magyarok teljesíteni esedékes pénzügyi kötelezettségeiket.
júl. 3
9:51
A köz szolgálatában dolgozókat ünnepelték a Vármegyeházán (Nyíregyháza)
Közös ünnepséget tartott a Magyar Kormánytisztviselői Kar Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Területi Szervezete, a vármegyei kormányhivatal és a vármegyei önkormányzat. Az eseményen elismerték azon kormánytisztviselőket és köztisztviselőket, akik az elmúlt években kiemelkedő teljesítményt nyújtottak munkájuk során.
júl. 3
9:57
Orbán Viktor a Karmelita kolostorban fogadta az Európai Tanács főtitkárát (Demokrata)
A főtitkár és a kormány tagjai a közös munkaülésen áttekintették a magyar elnökségi célkitűzéseket.
júl. 3
9:57
Legkésőbb július 8-ig dönt Vitézy Dávid panaszáról az Alkotmánybíróság (Telex)
Vitézy a Kúria főpolgármester-választással kapcsolatos döntésének megsemmisítését kérte.
júl. 3
10:00
Nem mondja el a kormány, hogy a gyermekvédelmi átvilágításon találtak-e pedofil intézményvezetőt (SzMo)
Pedig már 273 intézményvezetőt világítottak át. Egyelőre csak állami intézményeket vizsgáltak, az egyháziak vizsgálatát egy új törvény alapján végik majd.
júl. 3
10:06
Főpolgármestert a Balatonnak? Megosztja a városvezetőket az ötlet (ATV)
Balatoni főpolgármesteri tisztség bevezetését javasolják a szocialisták, hogy a tó érdekei egy kézben összpontosulva, hatékonyabb képviseletet kapjanak. Molnár Zsolt pártigazgató szerint jelenleg annyira tagolt a balatoni önkormányzatiság, hogy nagyon nehéz a érdekeket közös nevezőre hozni. Szerinte a Balaton körül élő 140 ezer lakos közvetlenül vá
júl. 3
10:09
Életveszélyes motoros futárt vettek videóra az M1-M7 bevezetőn (Liner)
Az M1-M7 bevezető szakaszán hajtott a motoros futár a leállósávban, ami már önmagában nagyon veszélyes.
júl. 3
10:15
Kiüríti a korszerűtlen győri börtönt a büntetés-végrehajtás (Demokrata)
Márciusban egy letört ágylétra darabjával akarták kibontani zárkájuk falát a fogvatartottak.
júl. 3
10:15
Letört az urna füle, a nagytarcsaiak egy részének újra polgármestert kell választania (Liner)
De arra is fény derült, hogy az urna tartalmát összeöntötték más szavazólapokkal. Ezáltal a Kúria úgy döntött, megsemmisíti a helyi polgármester-választás eredményét.
júl. 3
10:18
Zárt körű temetésen utolsó útjára kísérték Tompos Kátyát (hirado.hu)
Titokban, zárt körű temetésen örök nyugalomra helyezték a 41 évesen elhunyt Tompos Kátyát.
júl. 3
10:18
Fontos európai politikus vett részt Orbánék mai kormányülésén (ATV)
.
júl. 3
10:33
Nincs tovább, kiüríti a korszerűtlen győri börtönt a büntetés-végrehajtás (Liner)
Az a döntés született, hogy kiüríti a korszerűtlen győri börtönt a büntetés-végrehajtás.
júl. 3
10:36
Sárospataki hat havi jutalom: válaszolt a Miniszterelnökség (ATV)
"A Miniszterelnökséget vezető miniszter véleménye változatlan" - közölte az atv.hu-val Gulyás Gergely tárcájának Sajtóirodája Sárospatak leköszönő fideszes polgármesterének hathavi jutalmáról. Eszerint a kancelláriaminiszter nem tartja helyesnek a jutalmat.
júl. 3
10:39
Legkésőbb hétfőig dönt Vitézy Dávid panaszáról az Alkotmánybíróság (Liner)
A rendelkezésre álló információk szerint a döntés végső határideje július 8.
júl. 3
10:42
Módosították a miniszterek hatásköreit, átrendeződtek a feladatok (Infostart)
Új feladatköröket kapott az Energiaügyi és a Nemzetgazdasági Minisztérium is egy most megjelent kormányrendelet alapján.
júl. 3
10:48
Mutatjuk, hol nyitja meg első üzletét a szuperolcsó orosz diszkont (ATV)
.
júl. 3
10:48
Bezárják a győri börtönt, miután a rabok a falat kibontva próbáltak megszökni (444.hu)
A szökési kísérlet után belső vizsgálat tárta fel, hogy korszerűtlen a börtön.
júl. 3
10:54
Fontos vendég a Karmelitában (Infostart)
Az Európai Tanács főtitkára részt vett a kormányülésen.
júl. 3
10:57
Új esély nyílik a gazdák hatékonyabb uniós képviseletére (Demokrata)
Magyarország a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni.
júl. 3
11:03
Orbán Viktor a béke megteremtésén dolgozik (Demokrata)
A béketeremtés egy fontos és szimbolikus lépése volt Orbán Viktor ukrajnai látogatása – mondta el a Magyar Nemzet kérdésére a szakértő.
júl. 3
11:06
AM: Új esély nyílik a gazdák hatékonyabb uniós képviseletére (hirado.hu)
Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében Magyarország uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint Nagy István agrárminiszter.
júl. 3
11:06
Zelenszkij elutasította Orbán Viktor tűzszünetre tett javaslatát (SzMo)
Az ukrán elnök meghallgatta a magyar miniszterelnök gondolatait, de válaszul kifejtette Ukrajna álláspontját, amely világos, érthető és széles körben ismert.
júl. 3
11:12
Teljes útzár a 3-as főúton (Infostart)
Mezőkövesdnél volt baleset.
júl. 3
11:12
Kiüríti a korszerűtlen győri börtönt a büntetés-végrehajtás (hirado.hu)
Számos biztonsági és fenntarthatósági szempontot mérlegelve a büntetés-végrehajtási szervezet úgy döntött, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetet néhány hónapon belül kiüríti, a fogvatartottakat más börtönökbe szállítja át – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) az MTI-vel szerdán.
júl. 3
11:18
Magyar Péteréknek játszanák át a Jobbikot? Válaszolt a párt új elnöke (ATV)
Abban bízik, hogy nem ő lesz a párt utolsó elnöke – erről beszélt a Jobbik-Konzervatívok frissen megválasztott elnöke, Adorján Béla, aki szerint az ellenzék elfelejtett válaszokat adni az emberek problémáira. Először a párt alsóbb rétegeiből keresték meg azzal, hogy országos szintre kellene emelni a munkáját.
júl. 3
11:21
Szijjártó Péter gratulált a magyarul kiválóan beszélő új holland gazdasági miniszternek (Demokrata)
Dirk Beljaarts hosszú éveken keresztül dolgozott a holland-magyar kapcsolatok fejlesztéséért.
júl. 3
11:21
Veszélybe került a 777 keresztény blogoldal jövője – Támogatást kérnek működésük folytatására (vasárnap.hu)
Nagyon nagy veszélybe került a 777 jövője – közölte Facebook-oldalán hétfőn a keresztény hír- és blogoldal a nyilvánossággal. Támogatást kérnek,
júl. 3
11:27
Orbán Viktor tűzszüneti javaslatától zeng a világsajtó (Demokrata)
Kedden a magyar miniszterelnök Kijevben tárgyalt Zelenszkij elnökkel.
júl. 3
11:33
Jön az újabb áremelés a kutakon, erre számíthatunk csütörtöktől (Liner)
A benzin ára bruttó 2, a gázolajé bruttó 4 forinttal megy feljebb.
júl. 3
11:35
Libegők éjszakája: már kaphatóak a jegyek (Liner)
A BKV megerősítette, már kaphatóak a jegyek a IX. Libegők éjszakájára, ami egy izgalmas programnak ígérkezik.
júl. 3
11:42
Sávlezárás a Hungária körúti felüljárón – augusztus végéig torlódásokra kell számítani (hirado.hu)
Sávlezárások mellett javítási munkálatokat végeznek péntektől várhatóan augusztus végéig a Hungária körúti felüljáró Árpád híd felől a Thököly út felé vezető oldalán, emiatt torlódásokra kell számítani – közölte a Budapest Közút Zrt. szerdán az MTI-vel. A lezárások az 1-es villamos forgalmát nem érintik.
júl. 3
11:45
Átvette a Pesti Srácok stábját az Origót és a Magyar Nemzetet is működtető Mediaworks (Telex)
Jogi értelemben nem tulajdonosváltásról van szó, a Media Vivantis Zrt. gyakorlatilag kiszervezte a Mediaworksnek a tartalom-előállítást.
júl. 3
11:48
Kiürítik a győri börtönt, mielőtt gond lenne (Infostart)
A fogvatartottakat más börtönökbe szállítják.
júl. 3
11:54
Napokon belül dönt Vitézy Dávid panaszáról az Alkotmánybíróság (Infostart)
Az Alkotmánybíróság Vitézy Dávid beadványával kapcsolatban – amely a főpolgármester-választással kapcsolatos Kúria-döntés megsemmisítését kérte – a három napos befogadási eljárás mellőzésével hoz döntést. Ennek végső határideje július 8-a.
júl. 3
11:54
Ezek a bizarrabb tetkók, amiket magyar tetoválóktól kértek: "Pornójelenetek teljes sora" – És ez még közel sem a legdurvább... (Blikk)
Magyar tetoválókat kérdeztünk arról, hogy mi volt eddig a legelvetemültebb ötlet, amellyel megkeresték őket a vendégek. Megosztották, hogy mely testrészekre és milyen mintákat kérnek a leggyakrabban tőlük, de a páros tetoválások titkairól is lerántották a leplet. Egy biztos, a legtöbb olyan, amit nem szívesen mutogatnak majd az unokáknak.
júl. 3
11:57
Magyar Péteréknek játszanák át a Jobbikot? Így reagált a párt új elnöke (Liner)
Adorján Béla reagált arra a teóriára, miszerint Szabó Gábor keveri valójában a lapokat, és a háttérben nagy erőkkel dolgozik azon, hogy átjátssza a Jobbik erőforrásait Magyar Péter pártjának.
júl. 3
12:00
Elsodort egy kerékpárost a vonat – késések várhatóak a Miskolc-Kazincbarcika-Ózd vonalon (hirado.hu)
Elsodort egy kerékpárost egy személyvonat Putnokon, emiatt késésekre kell számítani a Miskolc-Kazincbarcika-Ózd vasútvonalon – közölte a Mávinform szerda délelőtt a honlapján.
júl. 3
12:06
Kiderült: Magyar Péter ennyi pénzzel támogatja havonta saját pártját (SzMo)
A különböző tagsági előfizetések közül Magyar az Egyéni szintű kártyát választotta. Szombaton elmondja, hogy körülbelül milyen anyagi forrásokra lesz szükségük az országgyűlési választáson.
júl. 3
12:09
Pindroch Tamás szerint Marine Le Pen pártja is csatlakozhat Orbán Viktor európai szövetségéhez (vasárnap.hu)
Biztosan lesz frakciója a Patrióták Európáért szövetségének az új Európai Parlamentben – jelentette ki a Vasárnap.hu számára adott interjúban Pindroch
júl. 3
12:24
Eleget bűnhődött már a rácsok mögött Galambos Lajcsi? (Blikk)
Tegnap a Blikk elsőként számolt be arról, hogy 14 hónap után kiengedték a rácsok mögül Galambos Lajost. Szabad embernek azonban nem vallhatja magát, hiszen reintegrációs őrizetben, nyomkövetővel a lábán kell még a letudnia a következő 10 hónapot.
júl. 3
12:26
"Sosem volt szempont, hogy ki sztrájkolt..." – Ókovács Szilveszter szerint az operaházi kirúgásoknak semmi köze nincs a sztrájkokhoz (Blikk)
A Magyar Állami Operaház vezetője, Ókovács Szilveszter megszólalt az elbocsátások kapcsán. A szakszervezetek szerint jelenleg megtorlás zajlik azok ellen, akik márciusban részt vettek a sztrájkban. Az igazgató azonban azt állítja, nem ezért rúgták ki a dolgozókat. Mint elmondta, a leépítés az Opera munkavállalóinak 1,4 százalékát érintik.
júl. 3
12:30
Üveges szószokat hívott vissza a Nébih (Infostart)
Nem jelölt glutén jelenléte miatt a forgalmazó Nestlé Hungária Kft. visszahívta a forgalomból a MAGGI Zöldfűszeres Bolognai, a MAGGI Klasszikus Bolognai és a MAGGI Arrabiata üveges szósz, 500 grammos termékeket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
júl. 3
12:30
Czomba Sándor: folyamatosan nő a foglalkoztatás az inaktívak munkaerőpiacra lépésének köszönhetően (hirado.hu)
Folyamatosan nő a foglalkoztatás és a munkanélküliség is egy "elfogadható szinten" van, annak köszönhetően, hogy az inaktívak belépnek a munkaerőpiacra – kommentálta a júniusi munkaerőpiaci adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.

Keresés