A nyaralást tervezők 33%-a fejenként 100 ezer forint alatti költségvetéssel készül, 400 ezer forint feletti kiadásra viszont csak 8%-uk számít. Fizetéskor pedig a bankkártyát használjuk a legtöbbször.
Iskolakezdés együtt! címmel tizenharmadik alkalommal hirdetett országos pénzadománygyűjtést nehéz helyzetben lévő gyerekek beiskolázásának támogatására az Ökumenikus Segélyszervezet. Az idén is
Vona Gábor a Jobbik egykori és a Második Reformkor Párt jelenlegi elnöke közösségi oldalán jelentette be, hogy 2026-ban országgyűlési képviselőjelöltként indul Heves vármegye 2-es választókerületében.
Ismét felhívja a figyelmet a romantikus csalásokra a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A téma aktualitását adja, hogy nemrég egy 75 éves hölgytől csalt ki közel négy millió forintot egy magát tüzér hadnagynak kiadó férfi, hogy a Gázai övezetből eljöhessen hozzá. Az idős, egyedül élő nőnek bókolt, a bizalmába férkőzött. Több, különböző női név
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján az ország egész területére vonatkozóan korábban elrendelt hőségriasztását 2024. augusztus 14-én (szerda) 00.00 órától harmadfokúra emeli, és 2024. augusztus 18-án (vasárnap) 24.00 óráig meghosszabbítja - olvasható a Nemzeti Népegészségügyi é
Nagyon sokan halnak meg rákban Magyarországon, ezért a kormány most azt tervezi, hogy bizonyos szűrővizsgálatokat korhatár nélkül kötelezővé tesz. Ön rendszeresen jár egészségügyi szűrővizsgálatokra?
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Augusztus közepén járva megkezdődött a madárvonulás időszaka és a természet is az ősz jeleit mutatja. Boldog Gusztáv természetvédelmi őrkerület-vezető kiemelte, a korai lombhullás megtévesztő, a kártevők és a szárazság okozza a jelenséget. A gólyák és a fecskék is gyülekeznek , vonuló madaraink egy része pedig már útra kelt az elmúlt napokban. Au
Nem aggódik a magyarok ötöde az utazásaik miatt. Leginkább a rossz időjárás, természeti katasztrófák, erdőtüzek aggasztják a magyar utazókat, de a balesetektől, megbetegedésektől is tartanak. Érdekes, hogy a magyar turisták nem igazán aggódnak a járatkésések miatt, attól viszont félnek, hogy elveszik a csomagjuk, vagy ellopják a táskájukat, bankkár
Részletes tájékoztatást közölte a BKK, amelyben leírták, pontosan miképp módosul a közlekedés az augusztus 20-at megelőző napokban valamint a nemzeti ünnep idején. Az ünnepi rendezvények előkészítő munkái miatt már augusztus 15-től lezárják a közúti forgalom elől a Lánchidat, illetve változik a gyalogosforgalom a hidakon. Valamint komolyabb forgalo
Kutyát is bántanak, illetve a termést is megdézsmálják a vaddisznók Balatonfenyvesen. A helyiek szerint a helyzet egyre rosszabb, van, aki aludni sem tud az állatok miatt. A településnek megvan a szükséges engedélye a gyérítéshez, viszont kicsúsztak az időből, a nyaralók miatt októberig nem tudnak mit tenni.
Témák: – Hazánkban még alapvetően újszerűnek számító eljárással segítettek egy hasnyálmirigy cisztás betegen, Gyulán. A Békés Vármegyei Központi Kórház hármas számú belgyógyászati osztályán Novák János főorvos vezetésével a betegek számára nagyobb biztonságot jelentő endoszkópos ultrahanggal végezték el a sikeres beavatkozást, kikerülve a sebészeti
A Tisza Párt szimpatizánsai közben hőmérős fotókat készítenek a kórházakban, de Takács Péter szerint Magyar akciója egy pszichoterápiás csoportban lehet célravezető.
Egy hónap után sem sikerült megjavítani a klímát a János kórház ortopédiai osztályán, miközben újabb hőhullám sújtja az országot. Erről Takács Péter egészségügyi államtitkár számolt be. Magyar Péter pedig úgy tudja, a János kórház gyermeksebészetén műtéteket kellett elhalasztani a rossz hűtőberendezés miatt.
Takács Péter szerint a kormány gondosan felkészült a nyári szezonra, és úgy véli: az egészségügyi dolgozók is fel vannak készülve a rendkívüli helyzetekre.