Az eljáró nyomozó hatóság a tényállások alapján a Belső-Pesti Tankerületi Központ gazdasági vezetőjét korrupciós, gazdasági verseny tisztaságát sértő, vagyon elleni és egészséget veszélyeztető bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki - derül ki a legfőbb ügyész, Tóth Endre országgyűlési képviselőnek küldött leveléből
Önkormányzati forrásból hamarosan megtörténik újabb négy út felújítása Nyíregyházán. A munkálatok érintik az Árok, a Moszkva, az Ér és az Árpád utcákat. Az Árok és a Moszkva utcán már javában zajlanak az aszfaltmarási munkálatok, a tervek szerint augusztus 30-ra, iskolakezdésre elkészülhetnek a megújult útszakaszok.
Kigyulladt egy erdős terület Budapest XVIII. kerületében, a Gyömrői út és a Csévéző utca közelében. Mintegy egy hektárt érintenek a lángok, amelyeket a fővárosi hivatásos tűzoltók oltanak.
Az augusztus 20-i ünnepségek miatt időszakos lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell számítani a következő napokban a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu-n. Az intézkedések több Duna-hidat is érintenek: a Lánchidat már csütörtökön, a Szabadság hidat pedig vasárnap este lezárják.
2024. július 31-től hatályos az a rendeletmódosítás, amely alapján hamarosan kiírhatják a megújult bölcsődei támogatást - szúrta ki a Pénzcentrum. Mutatjuk a részleteket.
Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) frakcióvezetője a párt honlapján közzétett A kettős mérce szabadságának a szobra? című írásában kiáll
А Печи Яраси может получить кольцегветеси, а также толстые руки, которые могут помочь вам избавиться от ортопедических заболеваний и получить травму. самый популярный ферфиак эллен.
Életveszélyes versengésbe kezdett egymással egy közkezelő autó és egy Volkswagen Passat az M0-s autópályán kedden reggel. Az egyik közlekedő fedélzeti kamerája rögzítette az eszelős jelenetet. Az esettel kapcsolatban megszólalt a Magyar Közút is, akik azt írták, hogy szigorú következménye lesznek a történetnek.
Legkésőbb októberben le kell mondania a polgármesternek és a teljes képviselő-testületnek – így értékelte az InfoRádió megkeresésére Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer korábbi fideszes vezetője, illetve a júniusi választáson alulmaradt polgármesterjelöltje Kiss László őrizetbe vételének hírét.
Családi összejövetel közben érkeztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy nyírségi családi házhoz, ahol közel negyvenmillió forint értékben foglaltak le illegális dohányterméket és egy dohányaprítógépet.
Szeptember 21-én, szombaton vályogvakolat-készítő workshopot tartanak a Sóstói Múzeumfaluban. Az esemény a kulturális örökség napjainak sorozatában valósul meg Gáspár János vályogfal-építő mester vezénylésével.
A Szent István Intézet a CitizenGo Magyarországgal együttműködésben államalapító királyunk ünnepéhez közeledve petíciót intéz Karácsony Gergely főpolgármesterhez a Margit híd
A Nyírvv üzemeltetésében lévő Piacok 2024. augusztus 19. napján (hétfőn) a megszokott nyitvatartásirend szerint várják a vásárlókat, 2024. augusztus 20. napján (kedden) Zárva tartanak.
A székesfehérvári polgármester szerint az önkormányzati rendszer reformjára lenne szükség. Paks leköszönő fideszes polgármestere, Szabó Péter viszont nem csalódott a kormányban.
Sajtóértesülések szerint több mint egy órát kellett várniuk a bejutásra a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőnél a pihenésre vágyóknak kedden. Az emberek arra panaszkodtak, hogy muszáj volt 35 Celsius-fokban állniuk a tűző napon. Sokak gyerekekkel mentek a fürdőhöz. Egyesek arról számoltak be, többször is volt már hasonló, azonban ilyen katasztrofális
A kereskedőknél kapható és a termelőknél található növényvédő szereket is vizsgálták a növényvédelmi felügyelők a nyári szezonális ellenőrzés során. Az országszerte zajló vizsgálatok fő célja az volt, hogy kiszűrjék az illegális és a hamis készítményeket. A hatóságok 600 ezer forint értékű növényvédelmi bírságot szabtak ki.
Ha Kiss László októberig őrizetben maradna, valószínűleg egyébként is új választást írnának ki. A Fidesz viszont az egész képviselőtestület lemondását követeli.
Miután hétfőn végét ért a 2024-es Sziget, megkezdődött a pakolás. Több mint kétezer hátrahagyott felszerelést, jellemzően sátrakat, hálózsákokat, kempingszékeket gyűjtött össze a Sziget Fesztivál zárása után a Máltai Szeretetszolgálat, az eszközök nagy része gyerektáborokba és a hajléktalan emberekhez kerül.
Több raktárhelyiségben is tűz ütött ki kedd délután a Rákóczi utcában, a Tokaji út közelében. A lángok átterjedtek egy kétemeletes irodaházra, így mintegy hétezer négyzetméteren, több mint 10 órán keresztül égett több épület is. 68 hivatásos, 15 szabadnapos és 4 önkéntes tűzoltó vízágyúkkal, csaknem tíz vízsugárral és habosított vízsugarakkal oltot
A Budapesti Történeti Múzeumban dolgoznak a szakemberek azon a 600 éves kardon, amit egy mágneshorgász pecázott ki a Dunából. A fegyver igazi szenzáció a maga nemében. Ennyi idős, ennyire szépen egyben maradt penge nagyon ritkán kerül elő.
Megkezdte a tanszeradományok átadását a Magyar Református Szeretetszolgálat, szerdán harminc általános és középiskolás diák vette át a taneszközöket, iskolatáskákat Budapesten,
A Magyar Közlöny 2024. évi 78. számában megjelent egy rendeletmódosítás, amely nemcsak a megújult bölcsődei támogatás kiírásának ágyazott meg, hanem egy új ösztöndíjnak is - vette észre a Pénzcentrum. Ez az ösztöndíj azoknak járhat, akik kisgyermeknevelőnek tanulnak és a bölcsődei ellátásban helyezkednek el, amikor elvégezték a technikumot, főiskol
Azonban egy órányi, kánikulában való sorbanállás után a vendégek nem osztották az igazgató örömét. Bónusz: a fürdő előterében meg a légkondicionálás sem működött.