Szerinte a tiszás politikus "a menedzsmentet berendelve hétvégén ment be a kórházba". Magyar Péter szerint neki nincs is szüksége kórházi vezetőkre a látogatások során.
A magyar állatkertek már évek óta rendszeresen fogadják a látogatóikat minden évben augusztus utolsó péntekén, hogy meglessék az éjszakai állatkert hangulatát, a Nyíregyházi Állatpark eddig kimaradt ebből. Most azonban a közkívánatra a Nyíregyházi Állatpark is megnyitja egy éjszakára rejtelmes világát a látogatók előtt.
A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház az elmúlt évadának legnézettebb előadásával, az Indul a bakterház falusi bohózattal érkezik a Vidor Fesztiválra. Az érdeklődők augusztus 28-án, szerdán 20 órától tekinthetik meg a Rózsakert Szabadtéri Színpadon. Rideg Sándor regényéből 1979-ben forgattak kultikus filmet, 1993-ban Tímár Péter alkalmazta színpadr
Vasárnap kora reggel Budapesten szállt le a Craiova és London-Luton között közlekedő Wizz Air járat, miután füst jutott az Airbus A320-as utasterébe a légkondicionáló rendszeren keresztül.
Lehallgatták Andrew Tate-éket. Az influenszer és testvére, akiket többek között prostitúció szervezésével és nemi erőszakkal vádolnak, pontosan ezekre a dolgokra utalgattak egymásnak, a vádakat mégis tagadják. Minden jel arra mutat, hogy a megosztó tartalomgyártó valóban brutálisan bántalmazott nőket.
Délután négytől már hip-hop bemutató lesz a Kossuth téren, hogy aztán a tyukodi rocksuli tehetséges általános iskolásai mutassák meg, az életük a zene és a tánc. A Blessed kvartett is fellép és Geszti Péter pedig biztosan elénekli, hogy Rapül az idő, főként a Vidor Fesztiválon. Játszik még az Alapvető Klub és Dj. Chad a legjobb zenéit készítette ös
Amíg a korábban jól termő szilvák, barackok megszenvedték az idei forró, csapadékszegény nyarat, addig a sokkal inkább mediterrán klímához szokott füge igazán jól termett. Egyre több helyen találkozni Magyarországon is fügebokrokkal, és -fákkal, illetve a boltokban friss gyümölccsel, nemcsak az importált aszalt fügével. Akárcsak más gyümölcsöket, a
Takács Péter a Tisza Párt elnökének kórházjárására válaszul határozott úgy, hogy a kórházigazgatók csakis előre egyeztetett időpontban fogadhatják Magyart.
Magyar azt állítja, Takács hamisan vádolja őt azzal, hogy hecckampányt folytatna a kórházak és az ott dolgozók ellen. A célja az volt, hogy rávilágítson a kórházakban uralkodó "embertelen és elfogadhatatlan állapotokra", amelyeket a kormány el akar tussolni.
A 2036-os olimpia megrendezésének lehetősége Budapest számára egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, miután Orbán Viktor azt mondta, a rendezvényt el tudjuk hozni hazánkba. A miniszterelnök szerint a főváros támogatása kulcsfontosságú, amit Karácsony Gergely főpolgármester feltételekkel ugyan, de el tud képzelni. Ezzel szemben a Momentum elut
Az Odaadó Ringató elnevezésű családi napon népszerűsítették vasárnap a közmédia szeptember 1-jén induló új online meserádióját a Millenárison. A közmédia
"Vadnak születtünk, az utca nevelt, senki nem vigyázott ránk, a beton házak között nem várnak csodák, így lettünk mi megátkozott nemzedék." A 80-as évek kallódó fiatalságáról szól ez a tűpontos Pokolgép-dal, a hidak tövében szipuzó, magára hagyott tinik himnusza azonban örökérvényű, mondanivalója koroktól független.
Ha a kormány elvégzi a szükséges beruházásokat, és elegendő forrást ad a fővárosnak, a főpolgármester hajlandó együttműködni a kormánnyal egy olimpia megrendezésében.
A jövő hét első napjaiban többfelé kell élénk, olykor erős szélre készülni, és záporok, zivatarok is kialakulhatnak, majd visszatér a napos, száraz, meleg idő, 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérsékletekkel - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
Szombaton a Supernova Techno szervezésében ismét Magyarországra érkezett Boris Brejcha, aki buliját a Budaörsi Repülőtéren tartotta. Az eseményen 15 ezer ember vett részt, de legtöbbjük borzasztónak találta a körülményeket. A szervező oldalát ellepték a negatív kommentek a parti után, többen a szerkesztőségünket is megkeresték.
Soltész Miklós a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve templom felújított tetőszerkezetének avatásakor elmondta: 50 millió forintból újult meg az 1960-ban felszentelt templom tetőszerkezete, illetve külső falai.
A 2024-es év 34. hetében sem volt hiány hírekből, érdekes cikkekből. A héten véget ért az év második négynapos hosszúhétvégéje a húsvéti után, hamarosan pedig a nyári szünet is véget ér, de még vár ránk októberben egy háromnapos hétvége és egy hatnapos karácsonyi szünet. Az augusztus 20-i tűzijátékot idén a kedvezőtlen időjárás ellenére nem kellett
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Blikk is megírta, hogy egy 8 éves kisfiút kellett újraéleszteni a hajdúszoboszlói strandon szombaton. Most kiderült, hogy a kiskorút miért nem látta az úszómester az esetet, és a kisfiút a fürdőzők vették észre, és ők is emelték ki a vízből. A fiúról friss hírek érkeztek, ezek szerint a gyerek jelenleg kómában van.
A klinikai szakpszichológus a hirado.hu-nak kifejtette, miért káros az iskolai okostelefon-használat, annak korlátozása pedig hogyan segítheti a gyerekeket a tanulásban és a mentális egészségük megőrzésében.
A népszerű dj, Boris Brejcha szombati fellépésén rengetegen rosszul lettek, és sokan panaszkodtak a felelőtlen szervezésre, a környező lakosok pedig az éjszakába nyúló magas hangerőt tették szóvá.
Szombat délután a Tiszában úszott egy férfi Szegednél, azonban tiltott helyen ment be a vízbe. Végül tragikus módon belefulladt a vízbe. Barátja szerint, akivel együtt mentek le a vízpartra, a férfi át akart úszni a túloldalra.