Az új Iveco teherautók a személygépkocsik kényelmével vetekednek. Az Iveco Miskolcon mutatta be először teljesen megújult haszongépjármű-palettáját, amely járművek a személyautók kényelmével és tudásával veszik fel a versenyt. Az esemény azonban nem csak a járművek újdonságaira hívta fel a figyelmet, hanem hivatalosan megnyitották a régió egyik leg
Több ezer középiskolás és felsőoktatásban részt vevő hallgató fiatal segít az árvízi védekezésben - mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden reggel a Pest vármegyei Pócsmegyeren.
A kormány kiemelt célja a hazai kkv-k versenyképességének fejlesztése, ehhez ösztönözni kell a mesterséges intelligencia (MI) vállalati felhasználását - mondta a nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten, a Portfolio Finance 2024 konferencián.
Nagy területen veszélyezteti az árvíz a lakóházakat Magyarországon. Rengetegen dolgoznak ebben a pillanatban is azért, hogy a tetőzéskor ne vesszenek oda az emberek otthonai. Mai kérdésünk is az árvízzel kapcsolatos:
A Tisza Párt elnöke szerint élőben közvetíthetnék, hogy melyikük tölt meg egy óra alatt több zsákot. A legnagyobb ellenzéki párt vezetőjeként pedig amúgy is inkább Orbán Viktorral beszélne.
Több településen is bekapcsolódott az árvízi védekezésbe az Ökumenikus Segélyszervezet – közölte a karitatív szervezet kedden reggel. A közlemény szerint önkénteseik egyebek között homokzsákokat készítenek a gátak építéséhez, élelemmel és ivóvízzel látják el a gátakon dolgozókat, illetve a helyben szükséges logisztikai feladatokban segítenek. A sze
A jelenlegi árhullám 30-50 centiméterrel alacsonyabb vízállás mellett halad le a Dunán, mint a 2013-as árvíz idején - jelentette ki az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Sok szempontból egyedülálló élményeket kínál a Muzsikál az erdő immár huszonegy éves programsorozata. Szabó Lajos erdőmérnök, a rendezvény főszervezője elmondta, a fákkal testközelbe kerülve olyan erdőpedagógiai módszer részesei lehetnek az emberek, mely révén a természet közelében mindenki kiszakadhat a hétköznapok rohanásából. A Körösök völgyében
Marton Zsolt váci megyés püspök döntése értelmében későbbi időpontban történik meg a felújított váci Nagyboldogasszony-székesegyház szeptember 21-re, szombatra tervezett átadása és oltárszentelése – tájékoztatta a Vasárnap.hu szerkesztőségét kedden a Váci Egyházmegye. Az átadási ünnepség tervezett új időpontja: 2024. október 6., vasárnap, 16 óra. M
Az árvízhelyzet miatt hamarosan le kell zárni a Kisoroszit Tahitótfaluval összekötő országutat, ezért biztosítani kell az alapvető élelmiszer-ellátást, az orvosi és a tűzoltói ügyeletet is a településen – mondta az InfoRádióban Kisoroszi polgármestere. Molnár Csaba hozzátette: bár az óvoda, az iskola és a bölcsőde is működik, sokan inkább elhagyják
A büntetés-végrehajtási szervezet szükség esetén a börtönök falain belül és azokon kívül is közreműködik az érkező árhullám elleni védekezésben, ahogyan ezt legutóbb 2013-ban is tették.
Magyar Pétert az M1 egyik műsorában vitázhatott volna Orbán Balázzsal, azonban a TISZA Párt elnöke visszautasította a felkérést. A politikus a döntést azzal indokolta, hogy most sokkal fontosabb az árvíz pusztításának megakadályozása, mint az, hogy a köztévében legyen. Emellett kihívta Orbán Balázst is a Római-parthoz segíteni.
A magyar miniszterelnök kedden Visegrádra látogatott, hogy megnézze, hogyan állnak a szakemberek az árvíz elleni védekezésben. Kiemelte: ezen a szakaszon intézkedésre van szükség, mivel már a 2013-as árvíz esetén is hatalmas veszélynek voltak kitéve az itt fekvő részek. A szakértők elárultak, hogy mire számíthatnak idén a lakosok.
Tahitól északi és déli irányban egy-egy szakaszon a helyi erők nem tudják maguk megoldani a védekezést, Dunabogdány és Leányfalu között lesz szükség a katonák nagy létszámú bevetésére - ez derül ki a kormányfő Dunakanyarban, a Duna jobb partján tett látogatásáról készült rövid videóból.
Az influenszer szerint Magyar Péter komoly tempót diktál, jól taktikázik: az a dörzsölt politikus, aki pengébben használja a közösségi médiát, mint Orbán Viktor és csapata.
A több mint 150 éves mementót az egykori Radetzky-laktanya ötcsillagos hotellé alakítása közben szedték le a falról, de van esély rá, hogy visszakerül.
A hazai börtönök felkészültek arra, hogy aktívan részt vegyenek az árvízi védekezésben, mint ahogyan ez történt legutóbb, 2013-ban. Jelenleg 2500 fogvatartott és összesen 700 büntetés-végrehajtási dolgozó áll készenlétben.
A hét elején 300 ezer homokzsák érkezett a Pest vármegyei városba, ahol önkéntesek jelentkezését várják a szükséges árvízvédelmi munkák elvégzésére. Hétszáz centiméter feletti vízállás esetén több utca is víz alá kerülhet Szentendrén.
Már járt egy javaslat a kormány asztalán, de Szentkirályi Alexandrára várnak - jelentette ki Nagy Márton az ATV kérdésére. A miniszter szavaiból kiderült: a javaslat pontjai közt szerepelhetett az évi 180 nap, az átalányadó emelése is, de az az új kérelmek elbírálása és az Airbnb üzemeltetés szabályozásának" a kérdése is.
Három év alatt 40 százalékkal emelkedhet összesen a minimálbér - nyilatkozta az ATV kérdésére Nagy Márton. De nem biztos, hogy minden évben 11-12 százalékos lesz a minimálbéremelés, lehet, hogy az elején, jövőre 14 százalékos lesz, a végén pedig tíz százalékos - hangsúlyozta, hiszen az átlagkereset függvényében történik az emelés.
Ausztriában valamelyest csökkent a folyók vízszintje, de az árvízkészültség továbbra is magas, több helyen gátszakadásokra és földcsuszamlásokra számítanak, és még mindig sok háztartásban szünetel az áramszolgáltatás - mondta el kedd reggel Johanna Mikl-Leitner, Alsó-Ausztria tartomány miniszterelnöke.
A kereszténydemokrata államtitkár és a Hungary Helps csapata is csatlakozott a Dunabogdányban dolgozó önkéntesekhez, hogy homokzsákokkal erősítsék a védelmet, és megóvják közösségeinket az árvíztől. A Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára, a Kereszténydemokrata Néppárt (Kdnp) alelnöke a